Szóvicc, no vicc - Lázár János otromba beszólása - Városi Kurír

Nem új keletű a mondás: szóvicc, no vicc!

Korózs Lajos a szegénységről és a kormányzati hazudozásról

Az Orbán kormány uralkodásának több mint hét éve alatt, az országban nőtt a szegénység, mind több a nyomorban, kilátástalan helyzetben élő ember.

Nem lesz nyugdíj novemberben? A legtöbb nyugdíjas retteg

Az elmúlt napokban több szakértői vélemény jelent meg arról, hogy egyre nehezebben működik a nyugdíj megállapítását és kifizetését végző állami intézményrendszer.

Az MSZP ezt is elszúrta- mondják Fideszék

Hiába no, az MSZP-sek tehetnek az egészről. Hogy lehetnek annyira tehetségtelenek, hogy csak olyan módosító indítványokat tudnak beadni, ami a sokak érdekét képviseli? Próbálkozniuk kellene más, hasonlóan fontos dolgok támogatásával, ami egybe cseng fideszék érdekeivel, rögtön lenne támogatás is.

A Fidesz elkaszálta a 13. havi nyugdíj bevezetését

A Fidesz leszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését kezdeményező szocialista indítványt az Országgyűlés népjóléti bizottságában kedden.

Az MSZP benyújtotta a 13. havi nyugdíjról szóló javaslatát

Az MSZP benyújtotta a jövő évi költségvetéshez a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatot, az intézkedés költsége 272,5 milliárd forint lenne – közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Kövér László nem engedi a parlament elé az MSZP-sek CEU-s törvényt eltörlő javaslatát, mert az indoklásban paprikajancsinak nevezték Áder Jánost

Korózs Lajos szocialista képviselő Facebook-oldalán tette közzé azt a levelet, amit Kövér László küldött és párttársainak. Korózs hét párttársával együtt közös törvényjavaslatot nyújtott be arra, hogy a parlament vonja vissza a CEU-t ellehetetlenítő törvényt.A kedd délután megosztott levélből kiderül, hogy a házelnök...

Kibukott az Erzsébet-utalványok sötét titka – erre senki nem gondolt

10 ezer forint ide vagy oda, gyorssegély vagy éppen kormánypropaganda, a legjobban ezzel is a haverok jártak, persze a Fidesznek is zseniális húzás volt Erzsébet-utalványokat osztani az idősek között.

Ócska trükkel manipulálják a szegénységi adatokat Orbánék

Rétvári Bence szerint hat év alatt megfeleződött a hátrányos helyzetű gyerekek száma az óvodákban és iskolákban. A szocialisták szerint ez nettó hazugság, és Orbánék a mérési módszerek megváltoztatásával manipulálják a közvéleményt. 

MSZP: Kádár alatt sem kerestek ilyen "nyomorult keveset" az emberek

Az MSZP tűrhetetlenek tartja a magyar jövedelmi viszonyokat, ezért továbbra is 50 százalékos általános béremelést sürget.

"Az egészségügy a Fidesz egyik legnagyobb kudarca"

Az MSZP a Fidesz kormányzat egyik látványos kudarcának tartja a népegészségügyet – közölte a népjóléti bizottság szocialista alelnöke hétfőn az MTI-vel.

Az MSZP pofátlanságot emleget a nyugdíjemelés mértéke miatt

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint" az évezred legnagyobb pofátlansága", hogy 0,9 százalékos nyugdíjemelést adna jövőre a kormány.

Egyre több a magyar nyugdíjat kapó ukrán nyugdíjas

Évente több mint 10 milliárdot költ a kormány azokra az ukrán nyugdíjasokra, akik Magyarországról kapnak nyugdíjt.

Nem tetszik az MSZP-nek a csok

Az MSZP szerint életidegen, mindenféle realitástól mentes, nélkülözi a háttérszámításokat jelenlegi formájában a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amely ugyanolyan csapdává válhat, mint az első Orbán-kormány által engedélyezett devizahitelezés.

Korózs: a "lopásalapú kormányzás" lenyúlja az emberek fizetését

Korózs Lajos, az MSZP parlamenti képviselője, a Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke szerint béremelésre van szükség, mert az embereknek "nincs tisztességes fizetésük", és a régió legtöbb országában jobban keresnek a munkavállalók, mint Magyarországon.

Nincs gyereke, nem kap nyugdíjat? A kormány óvatos

Egyre többször hangzik el az érv, hogy az öregedő társadalmakban a nyugdíjjogosultságot a felnevelt gyerekek számához kellene kötni, ezzel is bátorítva a gyermekvállalást. Ez nemrég a Nemzetközi Társadalombiztosítási Szövetség szakmai konferenciáján is elhangzott.

Fidesz: a betegeken egyedül a *******-kormány spórolt

Na? Úgy van, a GYURCSÁNY! A nagyobbik kormánypárt a MSZP-s Korózs Lajos sajtótájékoztatójára reagálva azt írta: a szocialisták tönkretették és fizetőssé akarták tenni az egészségügyet, vizitdíjat és kórházi napidíjat fizettettek volna a betegekkel.

MSZP: brutálisan nőtt a szegénység

Az MSZP szerint "hazudhat bármit" az Orbán-kormány, brutálisan nőtt a szegénység Magyarországon. Ezt Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke mondta csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a háztartások életszínvonalára vonatkozó kiadványa kapcsán.

Korózs Lajos

A szocialisták szerint ahhoz, hogy az ukránnál magasabb, magyar nyugdíjat kapja valaki, még állampolgárnak sem kell lennie, elég, ha van egy...

Fidesz: újra a külhoni magyarok ellen uszít a baloldal

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a baloldal az önkormányzati választás közeledtével "újra a külhoni magyarok ellen uszít", ráadásul most az ukrán válság közepette indított "újabb gyűlöletkampányt" ellenük, amikor védelemre, támogatásra lenne szükségük.

A második világháború óta nem volt ennyi szegény ember Magyarországon, mint most

Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) június közepén szokta közölni az előző évi létminimumadatokat, ez azonban idén annak ellenére nem történt meg, hogy értésüléseik szerint a felmérés elkészült.

Miért nem táncol úgy az MSZP, ahogy a Mazsihisz fütyül?

Pálffy István KDNP-s képviselő kérdőre vonta az MSZP-t, miért nem határolódott el Korózs Lajostól, holott erre a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége is kérte a szocialistákat - hallgattam elképedve a közszolgálati televízió tegnap esti Híradójában.

A Mazsihisz a "mengelézésen" rugózik, nem a magukat ellátni képtelen emberek megalázásán

Korózs Lajos szerint a kormány "Mengele-tervet" hajt végre a Széll Kálmán Terv helyett. A Mazsihisz bocsánatkérésért verte az asztalt.

Maffia-visszaélések a szociális ellátásban

Maffiaszerű visszaélések miatt elsősorban a szociális törvényhez kapcsolódóan az ősszel megváltozik több jogszabály - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára egy konferencián.