A Pornhub-on már DOGE-ban, BNB-ben, XRP-ben és USDC-ben is lehet fizetni

A felnőtt tartalmat szolgáltató weboldalon mostantól 16 féle kriptovalutában lehet majd fizetni.

Úgy tűnik mégis kriptobarát Janet Yellen, az USA új pénzügyminisztere

Joe Biden hivatalba lépésének első napján a kriptoszektor számára két kedvező döntés is született, ugyanakkor Janet Yellen, az új pénzügyminiszter úgy tűnt, nem szívleli a kriptovalutákat.

A JP Morgan elemzői szerint a bitcoin alkalmatlan a piaci kockázatok elleni védekezésre

A bitcoin más tradicionális eszközökkel ellentétben nem alkalmas a piaci bizonytalanságok során a kockázatok csökkentésére, mondják a JP Morgan elemzői a Bloomberg szerint.A JP Morgan továbbra sincs oda a bitcoinért

Guggenheim befektetési igazgató: a Bitcoin 20 ezer dollárig fog visszaesni

A Guggenheim befektetési igazgatója ismét nyilatkozott a Bitcoin árfolyamának jövőbeli alakulásával kapcsolatban.

A világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock határidős bitcoinba fektet

Úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb vagyonkezelője felszáll a bitcoin vonatára.

A Tether körüli kérdések: akkor most van dollár vagy nincs?

A kriptovaluták piacán jelenleg a legnagyobb hír egyértelműen a bitcoin szárnyalása, a legtöbb írás az újabb befektetőkről, várható árfolyamokról szól.

Trump elnöki kegyelemben részesített 73 embert, vannak köztük kriptósok

Az amerikai elnök távozása előtt kevesebb mint 12 órával adott kegyelmet 73 személynek, továbbá 70 egyén esetében semmisítette meg a büntetést.

Petro: újjászületik a venezuelai Maduro elnök kriptovalutája

Az elnök azt ígérte, hogy egy teljes digitalizációs folyamat fog az idén lezajlani az országban, melynek köszönhetően Venezuela gazdasága 100%-ban digitális lesz.

Európai Parlament: szuperalap jöhet a kriptovaluta csalások áldozatainak kárpótlására?

Egy Európa Parlamentnek benyújtott indítvány kártérítési szuperalapot vezetne be a kriptovaluta csalások áldozatául esett befektetőknek.

Bitcoin kérdések kezdőknek: minden, amit tudni szeretnél a kriptopénzről

Bitcoin, kriptovaluta, blokklánc – valószínűleg a legtöbben hallottuk már ezen szavak egyikét az elmúlt hetek, hónapok, vagy akár évek során.

Uganda betiltotta az internet használatát, az ország Bitcoin kereskedelme itta meg a levét

Míg az Egyesült Államokban az internet és a közösségi média hordja a nadrágot, Ugandában az elnök betiltotta az internet használatát az elnökválasztás idejére, melynek az ország Bitcoin kereskedelme itta meg a levét.

Fenyegető emaileket kaptak a Ledger felhasználók

Egy nappal azután, hogy a Ledger bejelentette, hogy további 20 ezer Ledger felhasználó adata szivárgott ki, a felhasználók fenyegető emaileket kaptak.

Lagarde: "Nincs mese, a bitcoint szabályozni kell!"

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke kitart véleménye mellett, és ismételten azt nyilatkozta, hogy a globális szabályozóknak szigorítaniuk kell a bitcoin szabályozását annak biztosítására, hogy a kriptovaluta egy összehangolt felügyelet alá kerüljön.

BitMarket Network Client - egy modern bitcoin tárca

Mára a Bitcoin a LEGÉRTÉKESEBB pénzügyi eszközök egyikévé vált és a megtisztelő 9. helyet foglalja el a világranglistán.

Sebestyén Balázs megint szót ejtett a BTC-ről az elfelejtett jelszó kapcsán

Magyarország egyik leghallgatottabb rádióműsora egyértelműen a Balázsék címre hallgató reggeli beszélgetős műsor a Rádió 1-en.

Fizetési applikáció készül Dash felhasználók számára

A Dash hálózat által birtokolt Dash Befektetési Alap (DIF-Dash Investment Fund) nemrég befektetett a CrayPay-be, egy olyan mobil fizetési platformba, amely azonnali fizetések végrehajtását teszi lehetővé.

Szárnyal a fizetési óriás, a PayPal kriptovolumene rekordokat döntött

A globális fizetési szolgáltató, a PayPal megduplázta korábbi napi kriptovaluta tranzakciókhoz kapcsolódó volumen rekordját.

A pénzmosó HSBC bank rászállt a kriptovaluta eredetű utalásokra

A hírek szerint a nemzetközi HSBC bank blokkolja a kriptotőzsdékre indított fiatpénz beutalásokat és az azokról érkező lehívásokat.

Az altcoin piac egyik kevésbé ismert sztárja: a RUNE token

Az elmúlt hetekben azt láthattuk, hogy a bitcoin szárnyalásának farvizén rengeteg altcoin árfolyama is meglódult felfelé.

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere Bitcoinban kapná fizetését

Elon Musk, aki nem csak a világ leggazdagabb, hanem az egyik leghíresebb embere címet is magának tudhatja nemrégiben azt nyilatkozta, nem utasítaná el, ha Bitcoinban kapná fizetését.

Bitcoin tévhitek – és minden, ami nem igaz belőlük

A történelmi rekordokat döntögető bitcoin az elmúlt hetekben újra az egyik legfelkapottabb témává lépett elő Magyarországon is.

Kriptovaluta bányászat videokártyával 2021-ben: megéri?

Bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt 2-3 hónap a kriptoközösség egyik legsikeresebb időszaka volt a bő 10 éves történelmében.

22 milliárd forintnyi profitot kaszálhat a finn vámhatóság a BTC-n

Az elmúlt időszakban a kriptovaluták világában minden a Bitcoinról szólt, hihetetlen magasságokba jutott rendkívül rövid idő alatt az árfolyam.

A Federal Reserve korábbi elnöke szerint a Bitcoin az új arany

A Federal Reserve volt elnöke, Kevin Warsh régebben szkeptikus volt a Bitcoinnal szemben.

Egy kriptós nem fér hozzá 100.000 dollárnyi kriptójához elhagyott jelszava miatt

A Redditen egy kriptós figyelmeztette a „túl magabiztos” HODLereket a biztonság és a pontosság betartására, miután elvesztette a kriptotárcája jelszavát.

A DLive-on is közvetítették a washingtoni zavargásokat, és még adományokat is szereztek a streamelők

A kriptóalapú streaming platformon, a DLive-on több felhasználó is közvetítette élőben a január 6-ai washingtoni zavargásokat, amely során szélsőjobboldali tüntetők támadták meg és jutottak be a Capitolium épületébe.

Dubajból hazatérve kapcsolták le egy kriptovaluta átverés mesterelméjét Indiában

Úgy tűnik a hatóságok is dolgoznak és végre nem csak kriptovaluta átverések áldozatául esett személyekről vagyunk kénytelenek beszámolni, hanem a bűnüldözés terén elért sikerekről is.

Jól keresett a szektor egyik leggazdagabb szereplője a Ripplén

A Ripple egykori társalapítója, Jed McCaleb, aki egyben a Stellar publikus blokklánc és XLM token elindítója is, jól keresett a múlt évben értékesített XRP tokenjein.

Kivezeti a Grayscale az XRP-t az egyik alapjából

A kriptovaluta eszközkezelő Grayscale eltávolította az XRP-t a Digital Large Cap alapjából, írja a The Block.

A mexikói elnök menekült státuszt biztosítana Assange-nak

A mexikói elnök menekült státuszt adna az Egyesült Királyságban fogvatartott Julian Assange-nak.