19 milliárd TAO forintot kapott Orbán akadémiája
Állami tulajdonú cégek majdnem 3 milliárd forint közpénzzel támogatták az Orbán Viktor által alapított felcsúti fociakadémiát társasági adófelajánlásokkal.
Összefonódna a Konzum és az Opus Global, a budapesti értéktőzsde 5. legnagyobb cége jöhet létre
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Konzum Nyrt. és Opus Global Nyrt. április 8-ra, hogy döntsenek a két társaság fúziójának részleteiről – közölte az Opus és a Konzum csütörtök este a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Ki nem találnák, ki lett a két magyar dollármilliomos a Forbes listáján
A Forbes magazin kedden közzétett listája szerint már két magyar is van a világ dollár milliárdosainak listáján.
Lélegzetelállító Makovecz-stílusú sportcsarnok épült Felcsúton 6 milliárdból
A 6 milliárdos fedett, többfunkciós tornacsarnok építését egy belga futballutánpótlás-szakértő cég javasolta, így nem volt mit tenni.
Hollik István: Elképesztő
A kormányszóvivő váratlanul aggódni kezdett.
Felavatta Mészáros Lőrinc üzemét Orbán Viktor – képek
A visontai búzafeldolgozó átadásáról közölt képeket a miniszterelnök Facebook oldala. A gyár Mészáros Lőrincé.
Mészáros Lőrinc nem nyert egy tenderen
Egy szennyvíztisztító telep korszerűsítésére kiírt tenderen indult a több pályázó egyikeként a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., de végül nem ők győztek.
Konszernbe szervezik Mészáros Lőrinc agrárcégeit
Közös szakmai vezetés alá vonják a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó mezőgazdasági cégeket, a Talentis Agro Holding az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari konszernje lesz – írja a hétfői Világgazdaság.
Feljelenti Orbánt a Párbeszéd a luxusrepülőzgetések miatt
Vagyonnyilatkozati eljárást is követel a párt.
Hoppá: Mészáros Lőrinc beszállt Schmidt Mária és Ungár Péter közös cégébe
5,7 milliárd forinttal beugrott az üzletbe ő is.
Ön is akar egy vadító 2rule mezt? Fusson!
És igen, eljött az idő, hogy a hivatásos focisták és kézisek után végre egy labdátlan sport hívei: az amatőr futók is megtapasztalhassák Mészáros Lőrinc sportmárkájának csodáit, vagyis a 2Rule erejét.
Hát a fa som nem kéne
Kérdezte Sadek a lullai krimóban cimborájától több fröccsöt követően, miután az már elkunyerált két berkenye csemetét, mert abból van igazán jó pálinka.A lényeg, hogy a magyarban többféle értelmezésben is használatos a fa som kifejezés.
Az egykori Vico-székházba költözött Mészáros Lőrinc sportmárkája
Rózsadombra szállt le a 2Rule.
Karácsonyfadíszt is gyárthat a 2rule
A márka többek között karácsonyfadíszekre és videojátékokra is kért védjegyoltalmat.
Jönnek a Mészáros-féle Aldik
A 18 SPAR üzlet megvásárlása után az Appeninn Holding ma bejelentette, hogy 513 millió forintos vételáron megvásárolt Miskolcon egy kereskedelmi fejlesztésre alkalmas ingatlant.
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került a desedai négycsillagos kemping
A Balatontourist Camping Kft. üzemeltetheti a Kaposvár melletti Deseda-tónál épült négycsillagos kempinget. A cég Mészáros Lőrinc érdekeltségében van.
V. Naszályi Márta: Mészáros Lőrinc már a vasút fejlesztéshez is ért, csak nem eléggé?
A miniszterelnök első számú oligarchája egy ideje a vasútfejlesztésben is jelen van.
Minden eddiginél brutálisabb infografika arról, mennyivel kevesebb pénze van ma egy magyar miniszterelnöknek egy visszavonult felcsúti polgármesternél
Amikor tavaly kiderült, hogy a gázszerelőből lett Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester egyetlen év alatt 100 milliárd forinttal növelte a vagyonát, összesen 120 milliárd forintra.
Az állam megveszi Mészáros Lőrinctől az ország legnagyobb naperőművét
Mészáros Lőrinc eddig állami megrendeléseken keresztül jutott elsősorban pénzhez, illetve komoly hiteleket is felvett bevásárlásaihoz bankoktól, továbbá a tőzsdén részvények eladásával is szedett be pénz vállalatai számára, szóval sok forrása volt fantasztikusan gyors meggazdagodásának.
Mészáros Lőrinc gyerekei 750 millió forint osztalékot vettek ki a családi bizniszből
Valóban túltehet a Facebookon is, már ami a növekedést illeti Mészáros Lőrinc gyerekeinek, Ágnesnek, Beatrixnak és az ifjabb Lőrincnek 2015 júniusában alapított cége, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. az igazságügyi tárca elektronikus beszámoló portálján leadott dokumentumok szerint – derült ki a napi.hucikkéből.
Mészáros Lőrincnek is van humora, csak nem mindenki érti
Levédették Mészáros sportruházati márkájának nevét, és alig hittük el, mi az.\nNemzeti sportruhákkal fogja öltöztetni hamarosan Mészáros Lőrinc a cégbirodalma alattvalóit – olvasható az e heti HVG-ben.
Felcsúton büszkék Mészáros vagyonosodására, másutt inkább kételkednek
2024-re Mészáros Lőrinc lehet a világ leggazdagabb embere, ha ilyen mértékben gyarapodik a vagyona.Újságíró rohant Mészáros Lőrinc után.
Kizárólagos irányítást szerzett az Opus Global Nyrt. a Mátrai Erőmű fölött
Az Opus-csoport kizárólagos irányítást szerzett a Mátrai Erőmű fölött – tette közzé az Opus Global Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Sertéspestises malacokkal etetik a népet Orbánék!
Több jel utal arra, hogy a sertéspestis régebben megjelent Magyarországon, noha a hatóság tagadja ezt.
Mészáros Lőrinc lemond a polgármesterségről és visszavonul a közélettől
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester lemond tisztségéről, hogy kizárólag gazdasági érdekeltségeire koncentráljon – erről maga az üzletember tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t.
Csak a halálhíreket nem cenzúrázza a Fidesz - Városi Kurír
A Városi Kurír az elmúlt hónapokban többször írt arról, hogy a Fidesz elfoglalta a megyei sajtót, minden lap a párt érdekkörébe került.
Újabb Semjén botrány: Kiderült, hogy a Buda-Cash brókerház igazgatósági tagja fizette Semjén Zsolt afrikai vadászatát!
A Buda Cash brókerház igazgatósági tagja fizette Semjén Zsolt afrikai vadászatát – értesült a Pirvátkopó.hu. A bűnügyi portál úgy tudja, Orbán Viktor miniszterelnök jobbkeze három hétig a délnyugat-afrikai Namíbiában vadászott 2011 elején.
Ebből még nagy baj lehet!- A Fidesz kezében az ország energiatermelésének 20%-a - Városi Kurír
Míg napi szinten döbben meg az ország Mészáros birodalom gyarapodásától sokak figyelmét elkerülte egy hatalmas, ránk nézve a legveszélyesebb bevásárlás.
Mészáros Lőrinc lassan befejezi a 6000 fős betonszarkofágot a Bükk legszebb völgyének kapujában
A Szilvásvárad melletti Szalajka-völgy a Bükk és az egész ország egyik legszebb kirándulóhelye. 2017 nyarán döbbent rá az ország, hogy ennek a völgynek a bejáratához tényleg egy betonszarkofágot épít Mészáros Lőrinc.
Mészáros Lőrinc beszólt a Vice újságírójának: „Menjen haza a saját országába és ott kérdezősködjön”
Szerda délután írtunk arról, hogy Felcsúton számos újságíró, köztük a HBO/Vice külföldi tudósítója is várta Mészáros Lőrincet a település önkormányzati ülése előtt, hogy megtudják, hogy lehet ennyire átkozottul tehetséges, ha üzleti kérdésekről van szó.