A Google a legnépszerűbb munkahely a frissen végzettek körében
A Google-t választanák legszívesebben első munkahelyükként a mérnök és üzleti szakokon tanuló hallgatók egyaránt - erősíti meg egy más kutatás korábbi eredményét az Universum piackutató és tanácsadó cég.
Biztosnak tűnnek az állások a volt Eybl-nél
Biztosnak mondható a volt Eybl cég, ma már Car-Inside Kft. piaci pozíciója, s ennek köszönhetően mintegy 120 ember munkahelye - hangzott el szerdán a Fidesz városi szervezetének tájékoztatóján.
Ebédeljünk?!
Az ebéd fontos étkezés, gyakran elfelejtjük ezt, amikor csak úgy mellékesen bekapunk valamit a munkahelyen vagy a szomszédos önkiszolgáló étteremben.
Bevásárlás munkaidőben – így kell ezt csinálni?!
Bár egyre többen gondolják úgy, hogy a sorban állás és az idegeskedés helyett az interneten keresztül intézik az ünnepi bevásárlást, ennek is komoly hátrányai lehetnek, arról az „apróságról” nem is beszélve, hogy a vásárlás itt is pénzbe kerül.
Miért nem foglalkozunk a munkahelyi stresszel?
Felmérések szerint a munkavállalók világszerte egyre idegesebbek, a stresszkezelő programoknak pedig se szeri, se száma.
Diákként, de felnőtt módjára dolgozni a válság idején
A három nyári hónap a diákmunka szezonja, ám idén nem igazán tudták kielégíteni a szezon eleji többletigényt a munkaközvetítők, mivel országrésztől függően 25-40 százalékkal kevesebb munkahely állt rendelkezésre
3 jel, hogy megbetegít a munkahelyed
A munkahely nem csak az idegekre, hanem fikai egészségedre is ártalmas lehet.
Csillagjegy szerint választanak kollégát a főnökök
Egy szolnoki cégnél egy főnöknő utolsó kérdésként mindig azt teszi fel: mi az ön csillagjegye?
APEH dolgozó levele - Ne bennünket utáljatok az adószabályok miatt!
Következő történetünk egy APEH dolgozó levele, amely az Apeh-intranet-hálózatán jelent meg és egy kedves olvasónk továbbította nekünk.
Dilettantizmusról árulkodik az alulöltözöttség
Régen kulturált megjelenés jellemezte a munkahelyeket, manapság inkább rábízzák a közösségekre, nincsenek kőbe vésett szabályok, így nem könnyű eldönteni, mihez tartsuk magunkat.
Milyen a biztonságos és egészséges munkahely?
Fényképezze le, küldje be, nyerjen pénzt!
Északnyugat-Magyarország álláskereső portálja
A megyeimunka.hu oldal Magyarország egyetlen régiós álláskereső portálja, amely Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében kínál állásokat.
Tudtad? - Kínai munkakörülmények...
Így aztán lehet termelni.
Szerzett jogokért küzdenek a munkavállalók
Az üdülési csekkekre és az étkezési hozzájárulásokra terhelt adó háromezer munkahelyet szüntetne meg és további súlyos csapást mérne az üdültetésben, idegenforgalomban és étkeztetésésben dolgozókra.
Munkahelyén prostituálta magát a temetőőr
Hidegebb időkben a temető kápolnájába invitálta vendégeit.
Elbocsájtások helyett
Leépítések helyett a munkajog eszközeivel is lehet csökkenteni a kiadásokat, azonban ezekkel a lehetőségekkel számos vállalat nincsen tisztában.
Több mint kétezer nőt filmezett le munkahelye illemhelyén egy brazil férfi
Egy brazil bíróság hárommillió forintnak megfelelő pénzbírsággal sújtott egy férfit, aki több mint kétezer nőt filmezett le munkahelyének illemhelyén - jelentette szombaton az AFP francia hírügynökség.
Ingyen Viagra munkanélkülieknek, akár egy évig
A Pfizer gyógyszergyár ma új programot hirdet.
Válság: több ezer magyar melózik majd az osztrák földeken
Egyre több magyar dolgozik Ausztriában a gazdasági válság miatt, ráadásul sokan feketén.
Tudtad? - Szex a munkahelyen
Egy egyszerű kérdés: munkahelyeden bemész az öltözőbe, s rajtakapod egy kolléganődet, aki egy kollégával szexel (munkaidőben). Mit teszel?
Nikotinteszttel kezdődik a jövő állásinterjúja? I. rész
A dohányzás szabályozása és megítélése országonként változik.
Ingyen dolgozik majd új munkahelyén Gyurcsány
Valószínűleg Gyurcsány Ferenc ingyen dolgozik majd lehetséges új munkahelyén, a Táncsics Alapítvány élén.
Újabb munkahelyteremtő támogatásokról döntött a kormány
Két újabb munkahelymegőrzést és -teremtést elősegítő támogatásról döntött szerdai ülésén a kormány.
Négy nap munka, ötödik nap tanulás
Soha ilyen kedvező képzési pályázat nem lépett még életbe, mint az a munkahelymegőrző támogatás, amely uniós forrásból munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinálva segíti a vállalkozásokat a gazdasági válság átvészelésére.
Jöhet a négynapos munkahét, az ötödik nap a továbbképzésé
A munkahelyek megtartása érdekében a jövőben a hét ötödik napját továbbképzésre használhatják a cégek.
HősNők - Csapdában
Mi a teendő akkor, hogy ha azt vesszük észre, hogy valaki/valami uralkodik az életünk fölött?
Miért nem mennek a miskolciak hegesztőnek?
Válság van és munkahelyhiány.
A munka rovására megy az összeomlott családi háttér és a hazudozás
A munka és a magánélet harmonikus egyensúlyával érhető el a legjobb egyéni teljesítmény.
Gyilkolhat a munkahely - FN.hu
Atyavilág!
Leáll a Zalakarámia: Másfél hónapig munka nélkül 238 dolgozó
A Zalakerámia tófeji gyáregységében másfél hónapra felfüggesztik a csempegyártást.