Juhász Péter: Végrehajtást indítok a Pesti Srácokkal szemben, aminek a vége a felszámolásuk lehet.

„Végrehajtást indítok a Pesti Srácokkal szemben, aminek a vége a felszámolásuk lehet” – írta kedd délelőtti Facebook-bejegyzésében Juhász Péter, az Együtt egykori elnöke.

A DK törvényt módosítana, mert a Pesti Srácok befotózott Nagy Blanka szoknyája alá, és a lap munkatársa ezen pörgött

Pilhál azt írta a képhez, hogy „Trágárka villant – A magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövetőpártban”. A poszt miatt hétfő délután sajtóközleményben jelentette be a DK, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek az ügyben. Mint írták:

Üzenet a médiából: „Tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi hirdetéseken nézegetni”

Gyűrűzik tovább a fideszes Boldog István által beindított, egyelőre csak a Hit Gyülekezete által felkapott Coca-Coca-botrány a kormánypárti médiabirodalomban: kedden a Pesti Srácok szerzője, Vésey Kovács László fejtette ki gondolatait az „Elég az érzékenyítésből, hagyjátok élni az embereket!” című...

Alföldi a Pesti Srácoknak: "Egy tisztességes, becsületes férfi ilyenkor bocsánatot kér"

A mozgáskorlátozottak tiltakozására csak egy reakció van, elnézést kérni, írta ki a rendező a Facebookra.

Pesti Srácok: Tolószékes embereket sem szeretnénk hirdetéseken nézegetni

Nem is a homoszexualitással van a baj, hanem az érzékenyítéssel.

A vád: közösség elleni uszítás. A feljelentő: Momentum. A vádlott: a Pesti Srácok szerkesztősége

Ahogy arról beszámoltunk, a fent említett portál újságírója cikkében félreérthetetlen módon kijelölte, kikkel szemben engedhető meg - szerinte - "minden". A Momentum a Pestisracok.hu-n megjelent tegnapi,

Újra link volt - egyelőre első fokon - a Magyar Hírlap és a Pesti Srácok!

Első fokon pert nyert a Fővárosi Törvényszéken a 8. kerületi Auróra Közösségi Ház a Magyar Hírlap és a Pesti Srácok nevű kormánymédiumok ellen.

Lendvai Ildikó: Talán írok egy cikket a Pesti Srácokba....

Hivatalos voltam Azurák Csaba mai beszélgetős műsorába.

Nekiment a Pesti Srácok a legfőbb ügyésznek a besúgó kiszivárogtatása miatt

Elképesztő hibát emleget a kormányközeli portál.

Cáfolja a törvényszék a Pesti Srácok állításait

Nem sok minden volt igaz a kormánysrác körözéséről írt cikkben.

Mindennek a legalja

Az „ eeemúúút nyóóóc ééév" most már egyértelműen az Orbán-kormány jellemzője.

Műsorvezető lesz a Hír Tv-n a Pesti Srácok főszerkesztője

Huth Gergely veszi át Dévényi Istvántól a Szabadfogás című műsor vezetését.

A Pesti Srácok Orbán-ellenességgel vádolta, mennie kell Orbán volt miniszterének

Pálinkás Józsefnek még júniusban távoznia kell a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről. A kormánysajtó azért támadta, mert kiállt a CEU mellett.

A kormánypárti média küldött selyemzsinórt Orbán volt miniszterének - Városi Kurír

Új vezetőt neveznek ki Pálinkás József helyére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) élén.

Kommentelőjét perli a Pesti Srácok – Stefka berágott - Városi Kurír

Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója megelégelte a portál egyik kommenetlőjének rágalmait és ahelyett, hogy a moderálás lehetőségét választotta volna, inkább beperelte névvel, címmel az illetőt.

Tánczos Mihály kiakadt a Pesti Srácok mocskolódásán, tényekkel cáfol + videó

Emberükre akadtak Orbán Pesti Srácai, aki a hazug állításokat videóválaszban cáfolja.

Dózsa László keresztre feszítve érzi magát, és szerinte az ügyben Pruck Pál a Barabás

Az 1956-ról folyamatosan kamuzó színész-rendező elhunyt édesanyja emlékére hivatkozva nem hajlandó elismerni, hogy Pruck Pál van a fotón, amivel turnézik. Azt is állítja: bármelyik pillanatban belehalhat abba, hogy a forradalomban többször is kivégezték.

Az objektív, elfogulatlan Pesti Srácoknak ciki a maffiaállam

Az Orbán-hű, kézi-vezérelt és mindannyiunk által akaratunkon kívül pénzelt hírportál, a főváros nevét bitorló srácok össztűz alá vették Magyar Bálint ex-politikust, akinek annyi a bűne, – azon kívül, hogy itthon él, és elismert tudós– hogy riportot készített vele Project Syndicate.

Gulyás Márton: Ha fegyverrel szervezkednének Orbán Viktor ellen, a testemmel védeném

Az aktivista a Pesti srácok élő műsorában vitatkozott Huth Gergellyel és Jurák Katával. Szerinte az erőszak nem vezet jobb társadalomhoz.

Juhász ma már nem nyomtatna cikket Portiknak

A fideszes média össztüzet zúdított Juhász Péterre: előbb a Fidesz-frakció által pénzelt Pesti Srácok rágalmazta meg azzal, hogy Portik Tamás "a börtönből pénzeli őt", majd Andy Vajna TV2-jében mondta azt egy másik elítélt bűnöző, hogy állítólag Portik azzal kérkedett a börtönben: Juhász révén bele tud szólni a...

Pert nyert a lejáratott diák a Pesti Srácok ellen

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament egyik alapítója első fokon pert nyert a Pesti Srácok fideszes híroldallal szemben – írja a hirkut.hu . 

Széles: Huth részeges. Huth: Széles hazug rágalmazó

Huth Gergely, a Fidesz-frakció költségvetéséből eltartott Pesti Srácok főszerkesztője cikkben jelentette be, hogy bepereli Széles Gábor nagyvállalkozót.

Széles nagyon durván nekiment a Pesti Srácok főszerkesztőjének

Széles Gábor, a Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa nagyon felkapta a vizet, miután a Pesti Srácok megírta, hogy kirúgták Szaniszló Ferencet.

A jobbikos Kovács Béla feljelenti a fideszes Pesti Srácokat

Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője szerint a Pesti Srácok honlapon "hazugságoktól és súlyos rágalmaktól hemzsegő cikk" jelent meg róla, emiatt megteszi "a szükséges jogi lépéseket".

Pert vesztettek a Fidesz "oknyomozói"

Pert vesztett a jelenleg állami hirdetésekkel, korábban  Rogán Antal önkormányzata által  milliókkal tömött Pesti Srácok a Jobbikkal szemben.

Nem csak Rogán önkormányzata pénzeli a Pesti Srácokat

A DK a napokban derítette (perelte) ki, hogy a Pesti Srácok nevű propagandaoldalt a Rogán Antal vezette V. kerületi Önkormányzat az adófizetők pénzéből tartotta el .