Óriási könnyítés jön a külföldre menetelben – Szijjártó ezt az intézkedést jelentette be
Megszűnik a karantén Románia irányába.
Ocsmány módon sértegette a magyar nyelvet a román politikus, most pedig ráadásul a büntetését is elengedték
Gheorghe Funar a lovak nyelvének nevezte a magyart, öt évig pereskedett ezután.
Romániában veszélyhelyzet váltotta fel a rendkívüli állapotot
Romániában péntektől veszélyhelyzet váltotta fel a koronavírus-járvány miatt két hónapja meghirdetett rendkívüli állapotot, de az iskolákat és a határokat egyelőre nem nyitják meg.
Megszavazta a román szenátus a veszélyhelyzetről szóló törvénytervezetet
Jelentős módosításokkal megszavazta a román szenátus kedden a bukaresti jobbközép kormány törvénytervezetét a veszélyhelyzet bevezetéséről, amely a csütörtökön lejáró rendkívüli állapotot váltja fel a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
Révész: Székely autonómia – magyaros bukás
Lehetett volna ebből európai ügy. De magyar üggyé tették, és ezzel meg is buktatták.
Kemény támadás érte a magyarokat: a külügyi bizottságban új vírusról beszéltek
Németh Zsolt szerint a sovinizmus vírusa ismét felütötte fejét Romániában.
A román parlament rábólintott a székely autonómiára – egy bennfentes elárulta, mi lesz ezután
A Blikk kérdezte a témában Gyarmati István diplomatát.
Koronavírus: karanténba került egy teljes romatelep
Drasztikus intézkedések Romániában.
A Dunába borult a szerb-román határon egy menekülteket szállító csónak
A Dunába borult csütörtök este egy illegális bevándorlókat szállító csónak a szerb-román határon, többen eltűntek – közölte a Mediafax hírügynökség.
Horror: baltával gyilkolta le apát és fiát a 18 éves nagykőrösi fiatal
Brutális bűntény Romániában, két magyar áldozattal.
Négyórás a várakozás Nagylaknál Románia felé
Négy órára nőtt a személygépkocsival Romániába utazók várakozási ideje péntek délelőttre a nagylaki közúti határátkelőhelyen – közölte honlapján a rendőrség.
Bukarest a román-magyar határ szervezett gyalogos átkelésének gyanúja miatt vizsgálódik
Az elmúlt órákban jelenséggé terebélyesedett a román-magyar határ gyalogos átlépése, ami önmagában nem számít törvénytelenségnek, de ha szervezett módon történik, akkor a román hatóságok fellépnek ellene.
Mínuszokkal és havazással indult az április Erdélyben
Szokatlanul hideg, fagyos idővel kezdődött az április Erdélyben, a Romániai Meteorológiai Szolgálat honlapján közölt adatok szerint szerda reggelre Románia területének nagy részén mélyen fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Fekete március Marosvásárhelyen
30 éve, 1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt, román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy “védjék meg” a várost a magyaroktól.
Szerda déltől tovább szigorodik a kijárási tilalom Romániában
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében szerda déltől tovább korlátozzák a kijárást Romániában, a közrendvédelmi és határőrizeti feladatokba pedig a katonaságot is bevonják – jelentette be Marcel Vela belügyminiszter kedd este.
Lapértesülés: Iohannis letett az előrehozott választásokról a koronavírus-helyzet miatt
A koronavírus-járvány felboríthatja Romániában a teljes választási évet: Klaus Iohannis államfő letett az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról, de még az is lehetséges, hogy a júniusi önkormányzati választásokat is el kell halasztani – írta szerdai számában a kormánypárthoz közel álló Adevarul.
Koronavírus: padlásra zárta rettegő családja az Olaszországból hazaérkező férfit
Nem túl szívélyes fogadtatásban részesítették a román férfit.
Pro Románia párt: a koronavírus ellen kevés az Orban-kormány
Victor Ponta szerint ilyen válságos helyzetben kevés a bohóckodó kormányfő.
Betiltották a magyarellenes tüntetést Romániában
A román civil szervezetek a magyar nyelv térnyerése ellen tiltakoztak volna, de a bukaresti polgármester nem engedte.
Ceausescu házaspár kivégzése és a rejtélyek, amik máig is körüllengik, + 30
31 év után is még sok a kérdőjel az 1989. decemberi romániai események és a Ceausescu házaspár kivégzése körül.
9 éves kisgyereket találtak holtan egy fogarasi játszótéren
Holtan találtak szombat este egy kilencéves gyermeket egy fogarasi (Brassó megye) játszótéren.
Bukása után ismét kormányt alakíthat Orban
A román államfő kap még egy esélyt.
Megbukott a parlamentben Orban kormánya
A román kormányfő elvesztette a bizalmi szavazást.
Bemutatták Bukarestben Székely János A nyugati hadtest című kisregényének román nyelvű fordítását
Bemutatták Székely János A nyugati hadtest című regényének román nyelvű fordítását kedden Bukarestben a Balassi Intézetben.
Romániában a krónikus betegek ezentúl magánkórházban is kezeltethetik magukat az állam költségén
Romániában a krónikus betegségekben szenvedő páciensek ezentúl magánkórházakban is kezeltethetik magukat úgy, hogy az államnak kell megtérítenie a kezelés költségeit – döntött kedden a román kormány.
Román sajtó: Nagyváradon is fociakadémiát épít a magyar kormány
Milliárdokról van szó. Az akadémiát egy korábbi Fradi-játékos fogja vezetni – legalábbis a labdarúgó állítása szerint.
Előrehozott választást akarnak a magyarok
Az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról egyeztet Romániában kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) abban a reményben, hogy a tavasszal megújítandó törvényhozás összetétele lehetővé tenné egy PNL-RMDSZ kormánykoalíció megalakítását –...
Pusztítják a disznókat – 26 ezer állatot mészároltak le
Újabb 26 ezer sertés elpusztításáról döntött a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA), miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki a kelet-romániai Braila megyében egy sertésfarmon – közölte a Mediafax hírügynökség hétfőn.
Se kamion nem mehet rá, se gyorsan nem lehet hajtani rajta – új autópálya-szakaszt adtak át Erdélyben
Romániában súly- és sebességkorlátozással megnyitották hétfőn délután az A1-es dél-erdélyi autópálya Marosillye (Ilia) és Holgya (Holdea) közötti 21,1 kilométeres szakaszát – közölte honlapján a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
Jöhet a normális Románia?
Klaus Iohannis román államfő a virágzó, biztonságos, nemzetközi megbecsülésnek örvendő "normális Románia" felépítéséhez kérte polgártársai összefogását második elnöki mandátuma kezdetén.