Szanyi Tibor ledobta az atomot: együtt indul a Thürmer-féle Magyar Munkáspárttal

Ahogy arról tegnap már beszámoltunk , a Szanyi Tibor-féle Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom és a Thürmer Gyula vezette Magyar Munkáspárt együtt, közös listával és közös egyéni jelöltekkel indul az országgyűlési választásokon.

"Orbán és Gyurcsány a legnagyobb kártevő, Kövér a legsötétebb paraszt Orbán sakktábláján " – Szanyi elmondta véleményét

Mint már arról mi is beszámoltunk , Szanyi Tibortól idézett interjújában Kövér László. Ki akartuk deríteni a véleményét erről, ezért több kérdéssel fordultunk Szanyihoz.

Szanyi Tibor szürreális levelet írt Márki-Zay Péternek "Tisztelt Bugyibuci!" kezdéssel

A korábbi szocialista képviselő hosszú levelet írt a miniszterelnök-jelöltnek. 

Szanyi Tibor: a blöff, avagy az Európai Bíróság döntése független attól, hogy az ország nevében ki gyalogol bele a jogállamisági kritériumokba

Számomra igen emlékezetes az a 2004-es augusztusi nap, amikor egyik akkori MSZP-s párttársam hozta a hírt, hogy Gyurcsány Ferenc is benevez a frissen előállt kormányfő keresési versengésbe.

Szanyi Tibor: politikai promiszkuitás- Molnár Gyula perspektivikus disszidálásáról

Szombat reggel robbant a hír, hogy az MSZP egyik ikonikus figurája, korábbi elnöke, mi több Újbuda több évtizedes politikai kulcsfigurája és sztárja Molnár Gyula a DK-MSZP-P közös színeiben fut neki a ….

Szanyi Tibor: kamupártok

Amikor a közvéleménykutatók ún. “reprezentatív” mintavételében szereplő honpolgárra rákérdeznek, vajon kire szavazna most vasárnap, akkor a válaszadó nyilván azon pártok közül fog mondani egyet (vagy sem), amelyről a legtöbbet hallott az elmúlt évek során.

Kell egy párt nekem is, ami csak az enyém!

Ha már Orbánnak van két saját pártja egyként, miért ne lehetne nekem is egy?

A szerencsi csata - Beszéljünk őszintén!

Beszéljünk őszintén!

Szanyi Tibor: Hullagyalázás neonáci módra a párizsi békeszerződéssel szemben

Nem veszem el a történészek kenyerét, bár veszek belőle.

MSZP-s perpatvar: Ujhelyi nem kímélte Szanyit

Mint arról beszámoltunk, Szanyi Tibor hétfőn jelentette be távozását pártjából, az MSZP-ből.

Szanyi: Megszüntettem az MSZP-ben viselt tagságomat és tisztségeimet.

Megszüntette tagságát a Magyar Szocialista Pártban (MSZP) Szanyi Tibor. A párt emblematikus figurája a döntését a Twitteren tette közzé. Mire készül a politikus?

Bauer Tamás: Szanyi

Nem értem Szanyit. Leveleket ír az MSZP tagjainak, amelyekben élesen támadja az elnököt, kifogásolja, hogy a párt nem igazán baloldali. Most a párt országos elnöksége felfüggesztette az ő párttagságát. Azt nem értem a dologban,

Szanyi Tibor „degenerálódó belterjes klub"-nak nevezte saját pártját

Holnapelőtt jeligére mozgalmat indít a szocialista Szanyi Tibor, az MSZP volt EP-képviselőjelöltje.Ezt hétfőn nyílt levélben jelentette be.

Szanyi szerint Kunhalmi, Tóth: nem, de ő "akár..." - küzdelem az elnökségért - Városi Kurír

Szanyi Tibor szerint, azok, akik pár hete elhasaltak, ne akarjanak az MSZP vezetői lenni.

Meglincselt ávós: Nyílt levelet írt Szanyi Tibor Gulyás Gergelynek

Az 1956-os forradalom évfordulójának apropóján az MSZP EP-képviselője egy Facebook-posztban emlékezett a 61 évvel ezelőtti eseményekre. Ám ennek tartalma nemcsak a Fideszben váltott ki ellenérzést, hanem saját pártjában is. Végül Szanyi Tibor úgy döntött, hogy nyílt levélben fejti ki véleményét, és osztja ki a...

"Orbán egy szolga disznó" - hajmeresztő kifejezésekkel illette Orbánt az európai képviselő

Megszokhattuk már, hogy Magyarország miniszterelnökét cifra szavakkal illetik, de most egy olyan sajtóközleményt kaptunk, amelyre a “szókimondó” kifejezés sem lenne elegendő.

Szanyi: eltakarítható a Fidesz 2018-ban

Szanyi Tibor az MSZP Európai Parlament képviselője, elnök-aspiránsa Nyíregyházán kampányolt az épp tisztújításon átesett nyíregyházi MSZP szervezet majálisán.

DK: Szanyi Tibor kirohanása hivatalos álláspont az MSZP-nél?

Már megint elgurult a gyógyszere: Szanyi Tibor MSZP-s politikus a facebook oldalán Angela Merkel elleni tüntetésre buzdított, mert szerinte a német kancellár nem hálálta meg eléggé, „amit Németh és Horn tettek Magyarországért, Németországért, Európáért!” Szanyi szavai több szempontból is érthetetlenek, főleg, hogy ő az MSZP...

Deutsch hülye, mint egy kövér segg?

(Deutsch) Tomikám! Ha neked a Tavares név továrist jelent, akkor pont olyan hülye vagy, mint egy kövér segg! Csak hogy értsd! - írta az MSZP-s.

Szanyi- Gratulálunk Magyarországnak, hogy mindezt kibírta!

5 tagország esetében tesz javaslatot az Európai Bizottság arra, hogy kikerüljön a túlzott deficit- eljárás hatálya alól, ezek Olaszország, Románia, Magyarország, Litvánia és Lettország.

Szanyi: Szakítani kell

Nyugi, egyelőre csak a neoliberális gazdaságpolitikával.

Demonstráció volt a nyíregyházi Kossuth téren + fotók

Az életkörülmények romlása miatt szerveztek tüntetetést péntek este Nyíregyházán.

Szanyi: Rutinszerű tájékoztatás

Szanyi Tibor, az MSZP megmondóember szerint pártja csak rutinszerű tájékoztató anyagot állított össze a brüsszelyi képviselőknek.

Szanyi más pártot javasol Gyurcsánynak

Szanyi Tibor, az MSZP képviselője szerint Gyurcsány ideológiai bázisa gyökeresen eltér a szocialista pártétól, így ajánlatos volna más pártban politizálnia.

Jobbik: Szanyi ittas, elszámoltatás nincs

Dúró Dóra szerint az MSZP-s Szanyi Tibor „ittas állapotban” vett részt és szólalt fel az Országgyűlés keddi ülésén.

Holdrabló: Vunder Feri

A baloldalnak egy gyurcsányi figurára van szüksége.

Holdrabló - Az utolsó akcióhős

Szanyi túlizmozta magát a pártban, a sajtóban, a magáról kialakítani kívánt kép egyre csak dagadt és dagadt, egészen addig, amíg az erős ember bőrén vörös hajszálerek nem kezdtek szétterjedni pókhálóként.

Gyurcsány for President! - Holdrabló

Az a kép például, ahogyan Gyurcsány köztársasági elnök úr magához hívatja Orbán Viktor miniszterelnök urat, az milyen?