Kész szerencse?

Kész szerencse, csíptem el egy szakmai rendezvény szünetében, hogy sorozatos gazdaságpolitikai hibák miatt kimaradtunk az eurózónából. Államtitkárt is hallottam örvendezni: hazánk, nem lévén az euróövezet tagja, most nem köteles hozzájárulni a görög államadósság rendezéséhez.

Agancsokat és trófeákat találtak egy szlovák gépkocsiban

Több mint 1600 kilogramm agancsot és trófeát találtak egy szlovák kisteherautó rakterében közúti ellenőrzéskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Komárom-Esztergom megyében – közölte a NAV szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Szlovák-magyar történész viták 1989 után

A Magyar Történelmi Társulat szervezésében Miroslav Michela, a prágai Károly Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa Magyar-szlovák történészviták 1989 után címmel tartott előadást az ELTE BTK Gombocz termében január 27-én.

A magyar-szlovák közös múlt eltökélt kutatója

Demmel Józsefnek fiatal kora ellenére már négy kötete megjelent.

Szlovák nemzetiségi tájház

A 19. század végén épült telkesgazda-házban 1987-ben nyílt meg a szlovák tájház.

Oszama bin Laden-t okolja balesetéért egy szlovák nő

Oszama bin Laden-t okolja a vele történtekért egy közúti balesetet okozó szlovák nő, aki azt állítja: menet közben az al-Kaida néhai vezetője taszította ki a saját autójából.

"Remélem, nem öltem meg háromszázezer cigányt""

Nem sokkal éjfél után szabadlábra helyezte a rendőrség Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt elnökét, akit csütörtökön ittas vezetés gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség Csacán (Čadca) - közölte a sme.sk szlovák hírportál pénteken.

Egy volt szlovák miniszter lánya okozta a balesetet az M3-ason

Egy volt szlovák miniszter, a kassai Vasművet privatizáló Alexander Rezes lánya az a szlovák állampolgárságú nő, aki az M3-as autópályán három ember életét követelő balesetet okozott kedden - adta hírül saját információkra hivatkozva a Novy Cas című szlovák bulvárlap.

Nem árul több olcsó külföldi tejet és sajtot a CBA - VIDEÓ

Önként vállalta egy magyar üzletlánc, hogy nem hoz be tartós tejet és trappista sajtot külföldről, tehát csak magyar terméket árul.

Magyarokat vertek Szlovákiában

Szlovákiai magyar fiatalokat vert meg egy csoport randalírozó fiatal Pozsony óvárosában vasárnapra virradó éjjel.

A nyugati liberálisokat aggasztja az orosz-magyar közeledés

Az Economist rossz szemmel nézi a magyar-orosz közeledést, de bezzeg a szlovák nyelvtörvényre süket.

Azonnal bukhatjuk a kamu szlovák rendszámot

Rendeletben rögzítette a kormány, hogy a külföldi rendszámú járművek jogellenes belföldi használata esetén a rendszámot az ellenőrzés helyszínen el kell venni.

Hagyományőrző szlovák disznótor

A rendezvényen a vendégeket hagyományos szlovák ételekkel várják a szervezők.

Orbán Viktor a nézőtérre lőtte a labdát

Szlovákiát nem az a néhány ezer szlovákiai magyar fogja tönkretenni, aki magyar állampolgárságot kér – írja a szlovákiai Új Szó. A szerző leszögezi: a téma alapvetően nem ér annyit, amennyi lihegés mindkét oldalról körülveszi.

Baszista

Erre a szóra kapásból egy évek óta aktívan praktizáló pornószínészre asszociálok.

Azt mondja a szlovák külügyér, nem kell félni a magyarok fakardjától

Szlovákiának nem kell félnie olyan lépésektől, amelyek semmiféle veszélyt nem jelentenek számára - reagált a szlovák külügyminiszter arra, hogy esetleg választójogot kapnának a határon túl élő magyarok.

Most akkor mi van a nyugdíjjal? Ellopja az állam?

Állami lopás címmel közöl kommentárt a magyarországi nyugdíjrendszer átalakításáról az Új Szó című, szlovákiai magyar napilap.

Meggyilkolták az egyik leghíresebb ügyvédet

Meggyilkolták az egyik legismertebb szlovák ügyvédet, Ernest Valkot.

Válságok és választások

Majdnem 9 év telt el azóta, hogy szlovák és magyar együtt(!) drukkolt a búvár életéért.

Fegyverrel szerzett pénzt magyaroktól egy zsaroló Szlovákiában

Magyar turistákat zsarolt meg eddig ismeretlen tettes szombaton Közép-Szlovákiában: lőfegyvert fogott rájuk és több száz eurót követelt tőlük.

Barlangok Világnapja az Aggteleki Nemzeti Parkban

Az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai 15 évvel ezelőtt kerültek fel az UNESCO Világörökségi Listára, így ezen a hétvégén az évfordulóra is emlékezve számos a barlangvilág bemutatásához kapcsolódó programokra invitálunk kicsiket és nagyokat egyaránt június 25. és 27. között.

Szlovák magyarok

Saláta sporttársat a kispadra kárhoztatták, mégis úgy játszottak, ahogy mi szoktunk: gyáván, őrizve a semmit, és a végén lúzerként ikszelve.

Szlovákok randalíroztak a hejőkeresztúri pihenőnél

A „sportbarátok” Nyugat-Szlovákiából tartottak a szlovák labdarúgó kupadöntőre az M30-ason, amikor a hejőkeresztúri pihenőnél randalírozni kezdtek: törtek-zúztak, összefirkálták a kamionokat.

Berlin nem lesz bíró a magyar-szlovák vitában

Németország ugyan új súlypontokra törekszik a kelet-közép-európai térség államaival, de nem kíván közvetítőként szerepet vállalni a magyar–szlovák vitás ügyekben - mondta Guido Westerwelle német alkancellár és külügyminiszter, a Népszabadság szerdai számában közölt interjúban.

Balázs Péter az államnyelvtörvényről tárgyalt

Balázs Péter külügyminiszter hivatalában fogadta Knut Vollebaeket, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi ügyekben illetékes főbiztosát, aki pozsonyi látogatását követően érkezett hazánkba.

Kiszely leves

Jellegzetes disznótoros leves.

Lelki nyomás, jogsérelmek, fenyegetettség jellemzi a magyar kisebbség életét

Rendszeres a lelki terror a szlovákiai magyarsággal szemben, s a fenyegetettség gyakran döntésképtelenné teszi az embereket.

A kürtőskalács szlovák termék?

Kaotikus a helyzet a hungarikumok körül Európában.

Magyar miniszterelnök a szlovák ünnepen

Bajnai Gordon részt vesz a Szlovák Köztársaság Nemzeti Ünnepe alkalmából szervezett budapesti rendezvényen – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a magyar Kormányszóvivői Iroda.

Nyelvtörvény, számos kérdőjellel

Mától léptek életbe a szlovák nyelvtörvény változásai, melyek ellen magyar oldalon, az állami szinttől a civilekig sokan tiltakoznak.