Azt hitte, ha nevet változtat, eltitkolhatja múltját Tarlós tanácsadója?

Lerántották a leplet nemrég Dr. Szabadváriné múltjáról. Talán emlékeznek rá, ő az a BKV-ügyben is érintett ügyész, aki jelenleg dr. Szabadvári Péter Ottóné néven Tarlós főtanácsadójaként dolgozik kiemelt bérezéssel és jutalmakkal.

Tarlós, te állat!

Pista, baszod, meg akarsz ölni?Mert amikor megláttam, hogy le Poppinsoztad gulyáscimborádat, lézerjanót, akkor bizony kevés híján megfulladtam.Az volt, hogy egy komoly társaságban untam halálra magam éppen, erőteljesen igyekeztem úgy tenni, mint aki a kapott táblázatokat…

Tarlós helyettese a KDNP új fővárosi elnöke

Tarlós István helyettese lett a KDNP új fővárosi elnöke a választmány döntése szerint.

Tarlós a szőnyeg szélén

Tarlós István ellátogatott Moszkvába.

Tarlós most kapta a legkevesebb szavazatot

Akkor is többen szavaztak rá, amikor csak második lett Demszky mögött.

Tarlós beszólt a melegeknek: a válaszcsapás zseniális volt

Tarlós István beszólt a melegeknek. Nem tetszik neki, hogy ezek a "degeneráltak" „homoszexuális jellegű felvilágosító, vagy egyéb címen folytatott műsorokat tarthatnak”, ha éppen ehhez van kedvük.

Tarlós: 2016-ban dugódíj lesz Budapesten

Tarlós István a Privátbankárnak adott interjút, ebben beszél többek között a dugódíj bevezetéséről is.

LMP: Tarlós István nem fogadhatja el a CÖF támogatását

Meglepő módon "független" civil szervezetként a CÖF Tarlós Istvánt támogatja az önkormányzati kampányban.

Tarlós: A 3-as metró nem kampánykérdés

A hármas metró szerelvényeinek felújítása elindulhat, de az infrastruktúra felújításának finanszírozásáról még egyeztet a főváros a kormánnyal – mondta Tarlós István főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

Budapest Maraton

Hölgyek, urak, bűnös pestiek, polgári budaiak, kozmopoliták, indul a Budapest Maraton és Távgyalogló Mozgalom!

Ki engedélyezte Orbánéknak az oszlopbontást?

A főváros tulajdonát vették semmibe, amikor gyalogosokat védő oszlopokat vettek ki az Astoriánál, hogy Orbán Viktor a járdán parkolhasson, amíg hajat vágat.

Marad a GPS-alapú csendes címkiadás

Január 23-án a csendes címkiadással elégedetlen taxisok demonstráltak.

Tarlósnak mennie kell - de ki jöjjön helyette?

Tarlósnak mennie kell – de ki jöjjön helyette?

Belvárosi blog: Adventi ütésváltás diszkréten

Nem az a ciki, hogy a Vörösmarty téri karácsonyi vásár két héttel később kezdődik a szokásosnál, hanem az, hogy a karácsonyi tematikus magazinokban november 15-i kezdő időponttal hirdették meg.

Új pályázatot írnak ki a Vígszínház vezetésére

Új pályázatot ír ki a főváros a Vígszínház vezetői posztjára, a megbízatás azonban csak másfél éves időtartamra szól majd – erről csütörtöki ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Kétharmados többség ment szembe Tarlóssal

Csúnya pofont kapott a főpolgármester Margitsziget népétől, de őt ez várhatóan nem teríti el.

Rogán végzi a piszkos munkát Tarlós helyett

Tegnap délelőtt az V. kerületi önkormányzat városüzemeltető cégének alkalmazottjai kiürítették a Ferenciek terén a metró bejárata előtti aluljárót.

Növekszik az illegális bolhapiac a Városligetben

A hatalom birtokosai között zajló homályos belharc kárvallottjai természetesen az egyszerű emberek, akik azt sem értik, mi történik a Városligetben és főleg azt nem, miért.

A legrosszabbra kell felkészülni

Így nézett ki a Duna 2013. 06. 07-én péntek kora délután. Az esti órákban jött a bejelentés, miszerint megállási tilalmat rendelt el Tarlós István főpolgármester péntek este 22 órától a budapesti Bem rakpart Duna felé eső oldalán található parkolóban a Batthyány tér és Margit híd közötti szakaszon.

Árvíz Budapesten

Megállási tilalmat rendelt el Tarlós István főpolgármester péntek este 22 órától a budapesti Bem rakpart Duna felé eső oldalán található parkolóban a Batthyány tér és Margit híd közötti szakaszon.

Rendkívüli hírek

Megszakította adását az MTVA, így közvetette Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatóját, melyben a miniszterelnök összegezte az árvízi tapasztalatokat.

A Zsidó Világkongresszus elnöke tiltakozott a tervezett budapesti utcanévadás ellen

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke csütörtökön “megdöbbenésének” adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a fővárosi önkormányzat utcát kíván elnevezni Tormay Cécile “nacionalista” és “nyíltan antiszemita” írónőről.

Közbeszerzési eljárás az 1-es villamos meghosszabbítására és felújításának második szakaszára

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Fővárosi Önkormányzat közlekedésfejlesztési beruházásait megvalósító Budapesti Közlekedési Központ az 1-es villamosvonal a Puskás Ferenc Stadion M és a Közvágóhíd H közötti szakaszának részleges felújítására, valamint a Közvágóhíd H és a Fehérvári út közötti új építésű...

Két hét kultúra

17 helyszín, 70 program. Sok munkaórányi szervezés, lelkes kollégák és szponzorok kellettek ahhoz, hogy a közel 600 millió forintos projekt létrejöhessen.

Tarlós szerint, aki aluljáróban tartaná a hajléktalanokat, az rosszakarójuk

A főpolgármester szerint, akik a hajléktalanokat arra inspirálják, hogy ne menjenek be az ellátó intézményekbe, azok az érintettek ellenségei.

Tarlóst fogadta a pápa

A főpolgármester áldást kért Budapestre.

Végre miénk az új metró, az Alstom Metropolis

Nagy nap virradt ma Budapestre, a francia Alstom, a kettes és a négyes metróvonal kocsijait gyártó óriáscég első embere személyesen adta át nekünk az elkészült új szerelvényt, mely szeptembertől közlekedik, a régi szovjet kocsik helyett, a piros vonalon

Tarlós Pista és Bruce Willis

Nem tudom mire gondol a kép láttán az aki nem ismeri Bruce Willis és Tarlós István fizimiskáját.

Kerékpárút az Andrássy út Oktogon és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszán!

Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója adta át az Európában fellelhető legtartósabb technológiával felfestett bicikli utat.

Idén is minden program ingyenes a Városligeti Gyermeknapon

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Városligeti Gyermeknapot – jelentette be Tarlós István főpolgármester, Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője, és Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója kedden tartott sajtótájékoztatón.