Emmersson71

„Kong az ürességtől a vadászati kiállítás”

A Momentumos Gelencsér Ferenc egy videóban mutatta be, hogy mennyire nem érdekel senkit a 75 milliárd forintba kerülő kiállítás.

Negyven éve pont ugyanúgy tiltakoztak az amerikai emberek a biztonsági öv ellen, mint a mai maszkellenesek

A szabadságjogok sárba tiprása!

"Na, ezt már nem!" - Dobrev Klára üzent a kormánynak, most lett elege

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt nehezményezte, hogy a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs összes neves meghívottja férfi.

Schmidt Mária antiszemita őrjöngéséről

" ’90-es választások alatt járt Magyarországon az Izraelben jelentős tudományos pályát befutó, kiváló történész: Jacob Katz. [2] A Duna-parton sétálva, a választási plakátokat nézegetve kérdezgetett. Azt mondta, nem lesz jó vége annak, hogy az SZDSZ vezetői között ennyire túlreprezentáltak a zsidók. 1919-ben sem volt túl...

Újabb drasztikus változás jön a cigarettapiacon: januártól minden cigisdoboz ugyanúgy fog kinézni

2020-ban megint a legális cigarettapiac nőtt az illegális rovására, miközben a fogyasztás mennyiségi mutatók alapján már szépen szorul vissza. A hazai dohányipar helyzetét a jövő évi új szabályok és a Continental-csoport 10 milliárd forintos sátoraljaújhelyi beruházásának apropóján tekintettük át. Sokat olvashatjuk, hogy a...

Hadházy Ákos talált egy 30 millió forint közpénzből felújított WC-t Őrbottyán külsőn

Újabb érdekes közpénzből fizetett beruházásra bukkant Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki ezúttal egy őrbottyáni WC felújítását mutatta be, amire csaknem 30 millió forintot költöttek el. Mint írta, sok „méregdrága budit” bemutatott már, de ez mindent visz, ugyanis négyzetméterenként kétmillió forintot...

A Budapest Film vezérigazgatója szerint eddigi működése során az egyetlen politikai befolyásolási kísérlet Kálomista Gábor vádja

Liszka Tamás azt is elmondta, még meg sem kapták a teljes filmet.

Az MTI kiadta az Európai Covid halálozási listát, azt nem, hogy két napja még mi vezettük

A Magyar Távirati Iroda nem számolt be arról, hogy a szomorú listán sajnos Magyarország is előkelő helyen szerepel.

Foci hatezer méter magasan? Ezek a hegymászónők megoldották

Egy bolíviai női hegymászócsapat rúgta a bőrt olyan magasan, ahol már repülők is járnak.

Amikor valakinek már a frizurájáról tudod, hogy pattogni fog a vevőszolgálaton

Amerikában az 50-es, 60-as években élte népszerűsége csúcsát a Karen keresztnév, amit pejoratívvá válása miatt az emberek ma már csak elvétve adnak a gyerekeiknek. Oltásellenesség, balhégenerálás, fehér felsőbbrendűség – bemutatjuk a Karen-jelenséget.

Tízezreket fizetünk egy covid-tesztért, miközben másfél millió porosodik egy raktárban

Kálmán Olga derítette ki, hogy mi a sorsa a közpénzből vásárolt teszteknek. A DK elnökségi tagja Kálmán Olga a Facebookon tartott élő sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz kormány rettenetesen szeret mutyizni és sumákolni, ők azok, akik egy világjárványból is képesek hasznot húzni. Azzal folytatta, hogy emlékezzünk...

Fotóval: Kovács Kati is aláírta a Stop Gyurcsány!-petíciót Budakeszin

Belibbent a fideszes szél, megcsapta a hazai hírességeket.

Egy meleg karakter és egy keresztény találkozása egy sorozatban a közmédián

A Fapad már jóval a "homofób" törvény előtt megoldotta a sorozatban szereplő meleg karakter ábrázolását.

Hajó közelített a bálnatetem felé, ami utána jött, az horrorfilmbe illik

A legénység is nehezen hitt a szemének.

A Johnson fiú esete Schmidt Marival

"Hey, cross-eyed Mary finds it hard to get alongShe's a poor man's rich girl and she'll do it for a song" (Jethro Tull)  *** Boris "Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll.

Gábor György: Még két megjegyzés a magyar – angol meccshez

A hatalom mindenesetre feltűnően szeretgeti, óvja, védi, cirógatja a keménymagot. A játékosok a mérkőzés után a rasszista szurkolókhoz mentek megköszönni a "buzdítást". Marco Rossi sem szólt a játékosaira, hogy ne adják a lovat a karlendítős, huhugós, dobáló tahók alá.

Jogerősen pert nyert a kismama, akit egy állami szerv „ismétlődő szülés veszélyére” hivatkozva nem alkalmazott tovább

Nem hosszabbították meg a nő munkaszerződését az egyik állami szervnél, miután gyereket szült, majd az újabb álláspályázatát is elutasították.

"Ha egy vesztes meccs után megtapsolják a csapatot, legközelebb talán majd nem dobálják meg az ellenfelet"

Harry Kane ellenséges közönségről, Jack Grealish elfogadhatatlan légkörről beszélt a magyar-angol vb-selejtező után.

Lovagkereszttel tüntették ki az orvost, akit korábban kamugyógyszer reklámozásáért büntettek meg

Juhász Györgyöt 2018-ban a Magyar Orvosi Kamara fél évre eltiltotta a praxisától, mert egy kamugyógyszer hirdetéséhez adta az arcát, nevét és az orvosi hivatásának tekintélyét.

Teljes kudarc a lengyeleknél a vasárnapi boltzár

Semmilyen célt nem sikerült elérni Lengyelországban a vasárnapi boltzárral, a kis boltosok nem hogy nyertek volna az áruházak bezárásán, hanem vesztettek és csődbe mentek, miközben kiskereskedelemben nőtt külföldi tulajdon.

A katonai szolgálat többet ér az egyetemi felvételinél, mint a nyelvvizsga

A katonai szolgálat többet ér az egyetemi felvételinél, mint a nyelvvizsga.

„A fényes holnap beléhasít és belét ontja a büszke NER-nek” – új dallal jelentkezett Lovasi András

Új szólólemeze jelenik meg szeptemberben Lovasi Andrásnak Grand Hotel Halmahera címmel, erről tette közzé a minap az egyik dalt, az Ából Bébe címűt.

Beperli a PestiSrácokat Lovas Zoltán, amiért egy családi fotóját meghamisítva illusztrálta cikkét a kormánypárti lap

Az apát és két fiát ábrázoló fotót úgy állították be, mintha azon egy meleg pár lenne gyermekével. Még július 12-én megjelent egy cikk a kormánypárti PestiSrácok oldalán, „Gyűlöletcunamit zúdítottak a református lelkészre, amiért megosztott egy LMBTQ-propaganda-ellenes mémet” címmel. Az írás azzal foglalkozott, hogy a...

Ákos családi fotót posztolt: ritka alkalom, hogy mind a négy gyermekét megmutatja

Nyaralni ment a család: Ákos közös fotót osztott meg, amelyen feleségével és négy gyermekével együtt látható. Legidősebb gyermekük, Marci már a húszas éveiben jár, teljesen önálló életet él. Anna tavaly érettségizett, Kata 16 éves, a család legkisebb tagja pedig a 2010-ben született Julcsi. Anna örökölte édesapja...

Oltásellenesség: sokan elutasítják az oltottak vérét a transzfúzió során

Emily Osment, az amerikai Vöröskereszt szóvivője elmondta, hogy az utóbbi hetekben egyre gyakrabban fordultak elő a transzfúziók előtt arra vonatkozó kérdések, hogy az adott vér oltott vagy oltatlan embertől származik-e.

Miért, kellene Dzsudzsák Balázs a válogatottba? - Szavazás

Sokan követelik, hogy a mostanában mellőzött Dzsudzsák Balázs kerüljön be a magyar labdarúgó-válogatottba.

Egyesek hasonlóságot fedeztek fel az augusztus 20-i parádé és a múltbéli náci felvonulások között

Első blikkre kicsit rémisztő. Tegnap este jelent meg az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-oldalán egy fotómontázs, ahol az 1937-38-39-es náci felvonulás képei láthatóan az idei augusztus 20-i parádé fotóival. A kormánykritikus oldal szerkesztői szerint a náci parádékon a birodalmi sast húzták végig München utcáin,...

Epikus előzetesben próbálnak Trónok harcát csinálni Asimov remekművéből

Szeptember végén érkezik az Alapítvány regénysorozatból készült Apple-sorozat, amihez kihoztak egy nagyon látványos trailert.

Bejelentették a tálibok az Afganisztáni Iszlám Emírségek megalakulását

Mindössze néhány nappal azt követően, hogy az amerikai hadsereg kivonult Afganisztánból, a tálibok leváltották a helyi kormányt, és már meg is alapították legújabb államukat. 102 évvel azután, hogy a térség függetlenné vált az Egyesült Királyságtól, ismét helyi lázadók kezébe került az ország, a nyugati hadsereg...

Jövőbe lát a Magyar Nemzet és a Prostisrácok (apróságposzt)

   A Budapest Fórum a Fenntartható demokráciák építéséről címmel rendezett kétnapos, angol nyelvű nemzetközi konferenciát Budapest Főváros Önkormányzata, a baloldalhoz ezer szállal kötődő Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete.