Meg kell mondani nekik, mit kell a határon mondani, hogyaszongya "Ali jönni, otthon van 3 feleség 13 púgyé, a ballibre fogok szavazni, imádom a köcsögmenetet" és az EU máris örülni fog, mosolyogva adja a német állampolgárságot is.
@bence: hagyjuk a szőrszálhasogatást.
Ha nem tetszik a munkája, akkor adja le a mandátumát, és menjen el bloggernek, akkor már az lesz a dolga, hogy posztolgasson.
A mandátumával sok ember igen sokat tudna kezdeni, pl én is, és sokkal hasznosabb lenne az országnak. Tudom, egyszerűbb posztolgatni és más pénzén utazgatni, mint törvénytervezeteket, alternatív költségvetést, gazdasági stratégiát, stb-t írni, de most ez lenne a dolga.
Az pedig, hogy a Kormány is lop, nem menti Hadházy utazgató majmot.
Elemezzük csak egy kicsit az esetet...
"a jelenleg 29 éves sportoló 2014-ben a Facebookon ismerkedett meg a lánnyal, akiről pontosan tudta, hogy hány éves. Angliába utazott hozzá, és amikor találkoztak, megerőszakolta. "
Egy 19 évessel akar találkozni a 12 éves kislányom, aki a neten ismerte meg??? Hogy nevelték ezt a kislányt? Kik a szülei, hogy simán találkozhat egy idegen felnőttel? Hol találkoztak, hogy meg tudta erőszakolni?
WTF?
Az olimpiának nevezett bohózatról:
"minden sportoló aláír egy nyilatkozatot, amelyben megígéri, hogy példamutató életet él"
Tehát mindegyik hazudik. Képmutatásra köteleznek mindenkit olyanok, akik szintén nem élnek "példamutató életet".
Az eset pedig egyszerű: aki nem ért egyet az eljárással, ahogyan versenyezni engedik, ne nézze az amúgy is dögunalmas olimpiát. Ne vásároljon csecsebecséket, ne vegyen semmit a hivatalos szponzoroktól.
@bence: nem az a dolga, hogy utazgasson és posztolgasson, így igen, mivel nem végzi a dolgát, kilopja a szemedet. Az, hogy neked ez tetszik, ízlés dolga.
@Horizont: Sajnos még mindig nem vagy hajlandó belegondolni. Történt valami, abban volt egy gyerek, és innentől kezdve a gondolkodásod blokkolva van, nem érdekelnek az észérvek, meg se hallod őket.
Remélem soha nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy te leszel a konc.
"További uniós források befagyasztását is kilátásba helyezték "
Minden be van fagyasztva. Újabbat nem lehet befagyasztani.
Megoldás?
1. Nem fizetni az uniós magyar hozzájárulást.
2. A közbeszerzéseknél előnyben részesíteni a helyi vállalkozókat (nem, nem a ner-eseket haver). Ezzel erősödne a hazai gazdaság.
3. Minden döntést blokkolni.
4. Eljárásokat kezdeményezni a Bizottság ellen korrupció vádjával (pl vakcinabeszerzések, ukrán források, fegyverek kifizetése, a brüsszeli forgóajtó-politika, a lobbik folyamatos kapcsolati a Bizottsággal, stb).
Csak ehhez tökötök kellene, hogy legyen. Az pedig nincs. Azt hiszeitek még mindig, hogy majd a német multik majd elsikálják az ügyet. Nem fogják, mivel már ők is másodhegedűsök Európában.
@Horizont: "Mi ez a királyi többes nekem intézve?"
"Szögi Lajost én agyonvertem volna? Te miről írsz ember??"
Az egy példa volt, ugyanis te pontosan azt csinálod, amit ők: semmit nem tudsz, de máris ítéletet mondasz.
" Én azokat vertem volna agyon akik őt verték agyon."
vs
"Nem vagyok vérszomjas már elnézést."
Na most akkor melyik?
De ez a személyes kedvencem:
""Nem tudsz semmi egyik szereplőről sem"
Nem is kell. Elég a videó. "
Nem is kell? Nem kell tudni semmit ahhoz, hogy ítéletet mondj? Egy jogállamban kellene. Ott ugyanis nem egy videó alapján döntünk. Erre írtam azt, hogy amit ti kínáltok, az a préri szintje. Meg Szögi Lajos agyonverőié.
"Mit szeretnél még tudni? Jár -e misére vagy mit?"
Azt, hogy milyen volt az elkövető, a gyerek, a kapcsolatuk, az adott szituáció.
"Miért védesz egy ilyen rohadékot? "
Olvasd már el, amit írtam. Ha 1 szót is találsz, amiben védem, akkor fizetek neked 10 millát. Nem védtem senkit, DE ítéletet sem mondok, mert ahhoz egy videó nem elegendő.
Ami azon a videón van, minden iskolaudvaron napi rutin diák-diák kontextusban. Te semmit nem tudsz, ahogyan Szögi Lajos agyonverői sem tudtak semmit, hallották, hogy "elütötték a györököt".
Agy elborul.
Gondolkodás leáll.
Üdv a prérin.
Aztán ha katasztrófa történik, mert az egyik általatok feltüzelt jópolgár az ipsére gyújtja a házát, megy a megdöbbenés.
Ment a fasisztázás Trump ellen is, és csodák-csodája, egy kattant majom rálőtt. Te tényleg nem érzed, hogy ez a TI saratok, akik a neten acsarkodtok a semmi láttán?
"Azt nem értem, hogy a kisgyerekért egy negyed védő mondatod se írtál! Miért nem?? "
Nem tudok semmit. Ezért nem védtem és támadtam egyik oldalt sem.
"Ja és nem böfögök és nem kiabálok jogállamért egyik végén sem. Képzeld. "
De kiabálnál segítségért, ha egy videó miatt te lennél a konc. És nem értenéd, hogy történhet ilyen. Az általam javasolt film pont ezt dolgozza fel.
@Horizont: pont ez a téma. Az, hogy Hadházy majom ugyanakkora hazug, képmutató, a munkát széles ívben kerülő kamugép, mint akiket örökösen ostoroz, sőt, ha érdeke úgy kívánja, akkor akit korábban ostorozott, azzal ki is egyezik.
Hadházy még mindig nem dolgozik. Utazgat, posztolgat, amit minden tini ingyen megcsinál, de a szakállas maki mindezt a pénzünkön teszi.
Felteszi azt a szánalmas szemüveget, felveszi valamelyik hányadék ingét, és mindig ugyanazt a képet vágja :D
@Horizont: pedig könnyű. A sajtó örökösen csak a vérszomjat gerjeszti. Van egy felvétel, amit úgy lehet tálalni, hogy alkalmas a hisztéria keltésére, és az a felvétel pont olyan. Nem tudsz semmi egyik szereplőről sem, viszont mint "jó polgár" azonnal ítéletet vagy képes mondani.
Nézd meg a "Megbélyegezve" című filmet. Ott is az instant, 5 perces gyűlölet, a jópolgárok vérszomja okozta egy egész család teljes vesztét.
Amit csináltok, az online változata annak, amit Szögi Lajossal műveltek anno. Agyon is vernétek, ha a prérin lennénk, és az a legviccesebb, hogy át sem gondoljátok, hogy ti magatok, a ti családotok is lehet a sajtó következő prédája, amit odavet a csőcseléknek konc gyanánt.
Fel sem fogjátok, hogy a vérszomjas hőbörgésetekkel befolyásoljátok a nyomozó hatóságokat, az ügyészséget, a bírákat.
És mi a vége?
Hogy amíg a nemi szerv jó végén vagytok, böfögtök, de amint a rossz végén találjátok magatokat, azonnal a jogállamért bömböltök, hogy "védjenek meg, nem vagyunk a prérin".
-Sok hangfelvételem van!
...
-Már nincs több!
...
-Van még
"de azt csak akkor fogja nyilvánosságra hozni, ha már mindenki, mindent kiírt magából a sajtóban"
és a harmadik holdtölte után a Szaturnusz pályáján 3 fokos szöget zárnak be a törmelékelegyek, és az ott megcsillanó pára 27.5 fokon verődik vissza az Uránusz pályamódosított molekuláinak egy csoportja.
De amúgy minden rendben.
"Jövő héten egyeztet egymással Magyar Péter és Karácsony Gergely"
Lesz miről beszélniük. 2 hazug kamugép egyszerre egy szobában, az azért nem semmi. Egy reality show keretében kellene élőben nyomni.
@nemkati: eszem ágában nem volt téged meggyőzni, mivel nem lehet, ugyanis a devizapiachoz nem értesz, nem tudod, mitől, hogy gyengül a forint, Orbánt meg úgy magában gyűlölöd. Az egyenletedben mindennek ő az oka, minden, a holdciklus is miatta van. Magánügy. Csak gondoltam hátha elgondolkozol és esetleg utánanézel azon az oldalon, amit linkeltem.
Hadházy majom újabb haszontalan napja, aminek végén felveszi az állami támogatást, amiért nem dolgozott meg.
@Béla333: melyik maffiára gondoltál? Aki korábban volt kormányon, vagy aki most van? Esetleg arra, amelyik szövetségben van a korábban kormányon levő maffiózóval?
"Gyengült a forint, durván drágább lesz a külföldi gyaralás? "
A "gyaralás"-on elegánsan lendüljünk túl.
"Az euró jegyzése kedd reggel hét órakor 391,53 forinton állt az előző este hat órai 391,39 forint után. "
Igen firkászgeci, ez tényleg azt fogja okozni, hogy durván drágább lesz a külföldi nyaralás.
@nemkati: "Képzeljük el, hogy erősödne, ha a dagadtat elzavarnánk már végre örökre. "
Ha nem láttál volna még eur/huf chartot, akkor tessék: www.investing.com/currencies/eur-huf-chart
itt állítsd be havi adatokra, és láthatod, hogy a forint folyamatosan gyengül, Orbán nélkül is. Le kellene már szállni arról a lóról, hogy Orbán nélkül Magyarország Kánaán lenne.
Ha nem tetszik a munkája, akkor adja le a mandátumát, és menjen el bloggernek, akkor már az lesz a dolga, hogy posztolgasson.
A mandátumával sok ember igen sokat tudna kezdeni, pl én is, és sokkal hasznosabb lenne az országnak. Tudom, egyszerűbb posztolgatni és más pénzén utazgatni, mint törvénytervezeteket, alternatív költségvetést, gazdasági stratégiát, stb-t írni, de most ez lenne a dolga.
Az pedig, hogy a Kormány is lop, nem menti Hadházy utazgató majmot.
"a jelenleg 29 éves sportoló 2014-ben a Facebookon ismerkedett meg a lánnyal, akiről pontosan tudta, hogy hány éves. Angliába utazott hozzá, és amikor találkoztak, megerőszakolta. "
Egy 19 évessel akar találkozni a 12 éves kislányom, aki a neten ismerte meg??? Hogy nevelték ezt a kislányt? Kik a szülei, hogy simán találkozhat egy idegen felnőttel? Hol találkoztak, hogy meg tudta erőszakolni?
WTF?
Az olimpiának nevezett bohózatról:
"minden sportoló aláír egy nyilatkozatot, amelyben megígéri, hogy példamutató életet él"
Tehát mindegyik hazudik. Képmutatásra köteleznek mindenkit olyanok, akik szintén nem élnek "példamutató életet".
Az eset pedig egyszerű: aki nem ért egyet az eljárással, ahogyan versenyezni engedik, ne nézze az amúgy is dögunalmas olimpiát. Ne vásároljon csecsebecséket, ne vegyen semmit a hivatalos szponzoroktól.
@Horizont: Kaletával te mit tettél volna?
Remélem soha nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy te leszel a konc.
Minden be van fagyasztva. Újabbat nem lehet befagyasztani.
Megoldás?
1. Nem fizetni az uniós magyar hozzájárulást.
2. A közbeszerzéseknél előnyben részesíteni a helyi vállalkozókat (nem, nem a ner-eseket haver). Ezzel erősödne a hazai gazdaság.
3. Minden döntést blokkolni.
4. Eljárásokat kezdeményezni a Bizottság ellen korrupció vádjával (pl vakcinabeszerzések, ukrán források, fegyverek kifizetése, a brüsszeli forgóajtó-politika, a lobbik folyamatos kapcsolati a Bizottsággal, stb).
Csak ehhez tökötök kellene, hogy legyen. Az pedig nincs. Azt hiszeitek még mindig, hogy majd a német multik majd elsikálják az ügyet. Nem fogják, mivel már ők is másodhegedűsök Európában.
"Szögi Lajost én agyonvertem volna? Te miről írsz ember??"
Az egy példa volt, ugyanis te pontosan azt csinálod, amit ők: semmit nem tudsz, de máris ítéletet mondasz.
" Én azokat vertem volna agyon akik őt verték agyon."
vs
"Nem vagyok vérszomjas már elnézést."
Na most akkor melyik?
De ez a személyes kedvencem:
""Nem tudsz semmi egyik szereplőről sem"
Nem is kell. Elég a videó. "
Nem is kell? Nem kell tudni semmit ahhoz, hogy ítéletet mondj? Egy jogállamban kellene. Ott ugyanis nem egy videó alapján döntünk. Erre írtam azt, hogy amit ti kínáltok, az a préri szintje. Meg Szögi Lajos agyonverőié.
"Mit szeretnél még tudni? Jár -e misére vagy mit?"
Azt, hogy milyen volt az elkövető, a gyerek, a kapcsolatuk, az adott szituáció.
"Miért védesz egy ilyen rohadékot? "
Olvasd már el, amit írtam. Ha 1 szót is találsz, amiben védem, akkor fizetek neked 10 millát. Nem védtem senkit, DE ítéletet sem mondok, mert ahhoz egy videó nem elegendő.
Ami azon a videón van, minden iskolaudvaron napi rutin diák-diák kontextusban. Te semmit nem tudsz, ahogyan Szögi Lajos agyonverői sem tudtak semmit, hallották, hogy "elütötték a györököt".
Agy elborul.
Gondolkodás leáll.
Üdv a prérin.
Aztán ha katasztrófa történik, mert az egyik általatok feltüzelt jópolgár az ipsére gyújtja a házát, megy a megdöbbenés.
Ment a fasisztázás Trump ellen is, és csodák-csodája, egy kattant majom rálőtt. Te tényleg nem érzed, hogy ez a TI saratok, akik a neten acsarkodtok a semmi láttán?
"Azt nem értem, hogy a kisgyerekért egy negyed védő mondatod se írtál! Miért nem?? "
Nem tudok semmit. Ezért nem védtem és támadtam egyik oldalt sem.
"Ja és nem böfögök és nem kiabálok jogállamért egyik végén sem. Képzeld. "
De kiabálnál segítségért, ha egy videó miatt te lennél a konc. És nem értenéd, hogy történhet ilyen. Az általam javasolt film pont ezt dolgozza fel.
@Horizont: miért is nincs?
Felteszi azt a szánalmas szemüveget, felveszi valamelyik hányadék ingét, és mindig ugyanazt a képet vágja :D
Nézd meg a "Megbélyegezve" című filmet. Ott is az instant, 5 perces gyűlölet, a jópolgárok vérszomja okozta egy egész család teljes vesztét.
Amit csináltok, az online változata annak, amit Szögi Lajossal műveltek anno. Agyon is vernétek, ha a prérin lennénk, és az a legviccesebb, hogy át sem gondoljátok, hogy ti magatok, a ti családotok is lehet a sajtó következő prédája, amit odavet a csőcseléknek konc gyanánt.
Fel sem fogjátok, hogy a vérszomjas hőbörgésetekkel befolyásoljátok a nyomozó hatóságokat, az ügyészséget, a bírákat.
És mi a vége?
Hogy amíg a nemi szerv jó végén vagytok, böfögtök, de amint a rossz végén találjátok magatokat, azonnal a jogállamért bömböltök, hogy "védjenek meg, nem vagyunk a prérin".
...
-Már nincs több!
...
-Van még
"de azt csak akkor fogja nyilvánosságra hozni, ha már mindenki, mindent kiírt magából a sajtóban"
és a harmadik holdtölte után a Szaturnusz pályáján 3 fokos szöget zárnak be a törmelékelegyek, és az ott megcsillanó pára 27.5 fokon verődik vissza az Uránusz pályamódosított molekuláinak egy csoportja.
De amúgy minden rendben.
"Jövő héten egyeztet egymással Magyar Péter és Karácsony Gergely"
Lesz miről beszélniük. 2 hazug kamugép egyszerre egy szobában, az azért nem semmi. Egy reality show keretében kellene élőben nyomni.
@Béla333: melyik maffiára gondoltál? Aki korábban volt kormányon, vagy aki most van? Esetleg arra, amelyik szövetségben van a korábban kormányon levő maffiózóval?
A "gyaralás"-on elegánsan lendüljünk túl.
"Az euró jegyzése kedd reggel hét órakor 391,53 forinton állt az előző este hat órai 391,39 forint után. "
Igen firkászgeci, ez tényleg azt fogja okozni, hogy durván drágább lesz a külföldi nyaralás.
@nemkati: "Képzeljük el, hogy erősödne, ha a dagadtat elzavarnánk már végre örökre. "
Ha nem láttál volna még eur/huf chartot, akkor tessék:
www.investing.com/currencies/eur-huf-chart