@terlasz: Jó kérdés. Első kormánynak egy realitásból kiinduló, többségében "elhasználatlan" emberekből álló, szakértői háttérrel rendelkező csoport, ami képes azt a hiteles kormányzóképességet felmutatni, hogy a tevékenysége során kicsivel több hasznot tud hajtani mint kárt okozni.
Ezt követően jöhet egy népszavazással megerősített demokratikus Alkotmány és egy szintén népszavazással megerősített választási törvény.
@Eladott Ország: Bár kívánatos lenne, hogy az összes rendszerváltás utáni sunnyogó tünjön el a közéletből, ez sajnos nem fog bekövetkezni.
Szőkítő Sanya azóta is a közélet felső szintjén van
Az ország miniszterelnöke arra volt büszke, hogy sosem volt munkakönyve - viszont több mint 30 éve ül a parlamentben.
Budaházy különböző cselekményért börtönben ült - 2006-os tettestársa ma pártelnök szabadlábon és a parlamentben hirdetheti zavaros baromságait.
A másik oldalon úgyanúgy munkásmozgalmi múlttal rendelkező régi és kipróbált elvtársak és elvtársnők foglalják el a jól fizető szavazóhelyeket évtizedes passzívitással. A 2022-es előválasztási és választási cirkusz pedig megmutatta, hogy bizony meg lehet taposni az előválasztást is.
A környezetem meg meg lesz rökönyödve, ha azt mondom, hogy a választáskor gondban leszek mert "szarból" nem tudok választani.
Márpedig ha a mostani szisztéma marad, abban az ország gazdaságilag tönkremegy, erkölcsileg megnyomorodik.
Megindult a világmegváltás 2.0. A világmegváltás 1.0 már bizonyított a ferőeri lakatosok és kecskepásztorok ennel. Igaz azok a magyarok kiverése után mentek még vagy két kört.
Ennek a kormánynak már biztosan nem hiszek egy mondatát sem, ahogy azt sem, hogy 6%- vagy az alatti % lesz az idei infláció. Ostoba szarházigyűjtemény az egész.
Csak példának: kocsi kötelező biztosítása 70%-kal emelkedett, a casco 15%-kal.A mobil márciustól 15%-kal, a mindennapi bolt 10-15%-kal.
Az évek múlásánál is gyorsabban ment ki az erkölcsi alap a fideSS-kdnp és a NER varázslói alól. Ez a csapat mára már csak egy rakat biológiai hulladék.
@KisTehen: 08:27: Akkor nem is kell sivitoznotok amikor az EU és a NATO szopat benneteket, hiszen szoptok ti magatoktól is. Nem veszitek észre, hogy már Orbán-bérencek sem lehettek csak orbánbirkák. Az is igaz, gerinc nélkül, gilisztaként is lehet élni - lásd: Gagyi Katyi és Varga Juci - csak nem érdemes.
Túl sok már az az idő, amit ez a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhe a hatalomban töltörr, ami alatt természetesen magabiztossá is lett és elszemtelenedett. Mára már ott tartunk, hogy a saját "szentségeiből" is politikát, árut, akciót csinált, aminek eredményeként a szekrényükből egyre több erkölcsi hulla pereg ki és igazolja, hogy a korábbi "szentségek" csk a politikai látványpékség részei.
Nem értem miért kell ezekkel a kormányzati gumikacsákkal foglalkozni ! Ki nem szarja le mit gondol erről az a kormány, akinek a nevében ezt a mocskot felterjesztették. Itt ugyanis a Nemzet Háziszárnyasa 2.0 nem magánemberként terjesztette fel kegyelemre ezt a fideSSbérenc jóembet a szintén nem magánember Gagyi Katyinak.
Őszintéz gratulálpk a nagy családosok vezetőségének. Igazán beengedhetnék ezeket a kiváló gyermekvédelmi szakembereket a nagycsaládaikba. Temészetese a Gagy Katyival és a Nemzet Házisuárnyasa 2.0-val együtt.
Van egy pár megszívlelendő felvetésem:
Ha valaki 75 éves korában a legokosabb rendőr lehet - akkor nem gazdaságtalan 20 éves korban felvenni a többit ? Nem lenne jobb megvárni míg azokból is egy vén ökör lesz ?
Mi van, ha azért kellett a vén trottynak minden ciklusban Orbán seggét nyalni, nehogy Orbán dutyiba tegye - elvégre minden disznóságában társtettese volt, vagy tudott róla - kölcsönösen.
Sanyi bá olajosnak sem lehetett valami lángész, ha ma nem tudja mikor kell olajra lépnie.
Mindezek csak azt a mondást igazolják, hogy miként lehet az Orbán-kormányban a leghülyébb minisztert kiválasztani. A helyes válasz: találomra.
@Maccska: Jó a példa. Ezek szerint Varga Judit még Dávid Ibolyától is messze van. Nem kicsit, nagyon ! Az egész fideSS egy bűnbanda. Indoklásul:
1/ Baltás gyilkos kiadása
2/ Magyánnyugdíj pénz elcsalása
3/ Kegyelmi esetek.
Gagyi Katyi már nem kerülhet bajba, ő már saját maga meghatározta a saját értékét a végtelen nulla tartományában. Ezzel példát is mutatott Varga Judit számára is.
Ezt követően jöhet egy népszavazással megerősített demokratikus Alkotmány és egy szintén népszavazással megerősített választási törvény.
Szőkítő Sanya azóta is a közélet felső szintjén van
Az ország miniszterelnöke arra volt büszke, hogy sosem volt munkakönyve - viszont több mint 30 éve ül a parlamentben.
Budaházy különböző cselekményért börtönben ült - 2006-os tettestársa ma pártelnök szabadlábon és a parlamentben hirdetheti zavaros baromságait.
A másik oldalon úgyanúgy munkásmozgalmi múlttal rendelkező régi és kipróbált elvtársak és elvtársnők foglalják el a jól fizető szavazóhelyeket évtizedes passzívitással. A 2022-es előválasztási és választási cirkusz pedig megmutatta, hogy bizony meg lehet taposni az előválasztást is.
A környezetem meg meg lesz rökönyödve, ha azt mondom, hogy a választáskor gondban leszek mert "szarból" nem tudok választani.
Márpedig ha a mostani szisztéma marad, abban az ország gazdaságilag tönkremegy, erkölcsileg megnyomorodik.
Csak példának: kocsi kötelező biztosítása 70%-kal emelkedett, a casco 15%-kal.A mobil márciustól 15%-kal, a mindennapi bolt 10-15%-kal.
Ha valaki 75 éves korában a legokosabb rendőr lehet - akkor nem gazdaságtalan 20 éves korban felvenni a többit ? Nem lenne jobb megvárni míg azokból is egy vén ökör lesz ?
Mi van, ha azért kellett a vén trottynak minden ciklusban Orbán seggét nyalni, nehogy Orbán dutyiba tegye - elvégre minden disznóságában társtettese volt, vagy tudott róla - kölcsönösen.
Sanyi bá olajosnak sem lehetett valami lángész, ha ma nem tudja mikor kell olajra lépnie.
Mindezek csak azt a mondást igazolják, hogy miként lehet az Orbán-kormányban a leghülyébb minisztert kiválasztani. A helyes válasz: találomra.
2) Milyen gyilkosoknak adott kegyelmet Göncz Árpád ?
1/ Baltás gyilkos kiadása
2/ Magyánnyugdíj pénz elcsalása
3/ Kegyelmi esetek.