@kereső: Szép mondások ezek te nemzetáruló szardarab. Csak hát a tetteiteket is látják az emberek. Az pedig nem arra akar engedni, hogy a többség nektek higgyen. Tudtommal ti hazudtatok reggeltől estig a népnek az uralkodásotok alatt. Káoszt, gyors eladósodást, elszegényedést hoztatok. Erre gondolom sokan emlékeznek. Ti lövöldöztétek az utcán a magyar emberekbe. Ti, baloldali kártékony szardarabok, adtátok el a fél országot amit aztán lassan vissza vásároltunk.
Minden rendszerben vannak gazemberek és félresikerült megoldások, ám ezeket kigyomlálni, javítani kell. Nem szándékosan felerősíteni, és tönkretenni az országot, ahogy azt pontosan a Magyarországon gazemberkedő élősködő baloldal, külföldi erők és érdekek teszik.
Ez a szaros balos horda (ahogy itt sokan nevezik) csak csűri, csavari a szavakat. A végén pusztulást és káoszt hozva a nemzetre.
És még csodálkoznak, hogy rendre elbuknak, nem kellenek az ország fiainak, lányainak.
@Mirabilis: Többségében nem onnan jönnek az általad felsorolt mediterrán gyümölcsök.
Amúgy azzal tisztában vagy, hogy az Ukránok (akik 200 éve még csak nem is léteztek a térképen mint külön nemzet) a nyugati adatok szerint is az egyik legkorruptabb állam? Gyakorlatilag egy emberkereskedő, drogüzletelő, pénznyelő pénzmosoda.
Mint tudjuk, egy Hitleri ideológián nevelkedett Bandererista bábállam.
Rá adásul Joe Bieden fia is közöttük kokózott és prostizott még pár éve.
Ne nekem hidd el, kérlek. Hidd el ezeket az amerikai titkos szolgálatnak és az onnan eredő szerveknek.
Ők tették közzé édes tova már vagy 20 éve minden évben.
Zseniális, és racionális ember. Idős létére remek formában van. Annak ellenére, hogy a balos horda szerint hetente meghal. Ezzel szemben a szerencsétlen és korrupt Joe Biden... Szóra nem érdemes.
Jó egészséget és hosszú életet tisztelt Putyin úr!
@Maccska: Így igaz és dokumentáltan tényeknek megfelelő!
Nem csodálkoznék, hogy ha a végén kiderülne, hogy ezen a tüntetésen van nagy átlagban a legtöbb pedo és zaklató.
Soros mennyit fizet ezek vezetőinek, és ezeknek a szélhámosoknak a hazaárulásért?
Csak úgy mellékesen:
Egész véletlen nem pont ez a horda próbálja legalizálni szorgalmasan a mindenféle pedo beteg ideológiákat egész évben?
Irónia, hogy azon a hídon visítanak, amelynek felújítási költségét jól zsebre vágták a kamupolitikusaik.
Basszátok ki baloldali mindent relativizáló, félre beszélő, senkiházik,
én beszélek szlávul és melóztam is többek között az Ukrán oldalon.
A többség ott sem támogadja a neo náci Zelenskyt. Általános mozgósításban visznek meghalni mindenkit, hogy a korrupt bábállam fenn maradjon a náci rezsimmel.
Az orosz elnök már legalább 15 éve majdnem, hogy könyörög.
Ugyan azt kéri amit az USA kér ma mindenkitől és kért Kubában:
Maradjanak távol az USA rakéták az Orosz határtól.
Nem az Orosz elnök a bűnös ezek után ha porig kell bombázni az Ukrán (ráadásul komplett Banderista Hitleista) erőket.
Oroszország sem szívesen teszi. Testvér népek.
Amerika sajnos az igazi gyilkos. Egész Európában a halált hozta.
Orbán Viktor Úrnak köszönjük, köszönjük amiért nem sodor bennünket véres fegyveres konfliktusba!
Azért egyben igaza van. Jókora többség választotta meg Viktort. És itthon most sem kér ugyan ez a többség a baloldal még katasztrofálisabb lopásából. Annyiszor buktak le már. Soros György külföldi beavatkozásai, most a hídpénz ellopása, fővárosunk közlekedésének tönkretétele, főváros eladósítása, és még bőségesen sorolhatnám.
Van jó néhány vidéki ismerősöm. Ők sem kérnek a magyarországi baloldal nagyon kártékony nemzetet pusztító, külföldi értékeket szolgáló jelenlétéből és háborúzásból sem.
Ment volna át Makedóniába, Dél-Szerbiába, vagy az Ukránokhoz.
Ott a rendőrök nem szaroznak, azok Balkánok! A veséjét is le gumibotoznák hetente kétszer,
és egy kutyalukban élne amiért nyílt utcán így erőszakoskodott más országában.
Végén a nyakát is elvágnák keresztben. A a gyomrát meg hosszában...
Most szerintem csak mélyen hallgasson a "Orbán diktatúrájában".
Mérnökkén gyakorlatban jól bevált számszerűsítéssel szoktam gondolkodni:
Nem érdekes a magyar vélemény.
Egyelőre keményen pusztítja Oroszország az korrupt Uko neo-Náci azovsztáli Bandera rezsimet. Gazdaságilag sem vágta földhöz őket mint kiderült.
Pozitív százalékos irányba mozdultak el az Orosz gazdasági mutatók Amerika szerint is.
Nincs ezen mit szépíteni.
Reál politika lehet hogy néha nehéz de jobb mint mesékben élni és aztán csalódni.
Minden rendszerben vannak gazemberek és félresikerült megoldások, ám ezeket kigyomlálni, javítani kell. Nem szándékosan felerősíteni, és tönkretenni az országot, ahogy azt pontosan a Magyarországon gazemberkedő élősködő baloldal, külföldi erők és érdekek teszik.
Ez a szaros balos horda (ahogy itt sokan nevezik) csak csűri, csavari a szavakat. A végén pusztulást és káoszt hozva a nemzetre.
És még csodálkoznak, hogy rendre elbuknak, nem kellenek az ország fiainak, lányainak.
Kb. mint az ördög: Megtévesztéssel manipulál.
Üdv.!
Csak a Mi Hazánk!
Egész évben a -külföldi pénzeken visító, nemzetáruló- balos csőcselég szokott pedofilokat megvédeni.
Nem tűnt fel, vagy nem akarózik feltűnni butajenőke?
Amúgy azzal tisztában vagy, hogy az Ukránok (akik 200 éve még csak nem is léteztek a térképen mint külön nemzet) a nyugati adatok szerint is az egyik legkorruptabb állam? Gyakorlatilag egy emberkereskedő, drogüzletelő, pénznyelő pénzmosoda.
Mint tudjuk, egy Hitleri ideológián nevelkedett Bandererista bábállam.
Rá adásul Joe Bieden fia is közöttük kokózott és prostizott még pár éve.
Ne nekem hidd el, kérlek. Hidd el ezeket az amerikai titkos szolgálatnak és az onnan eredő szerveknek.
Ők tették közzé édes tova már vagy 20 éve minden évben.
Jó egészséget és hosszú életet tisztelt Putyin úr!
Nem csodálkoznék, hogy ha a végén kiderülne, hogy ezen a tüntetésen van nagy átlagban a legtöbb pedo és zaklató.
Csak úgy mellékesen:
Egész véletlen nem pont ez a horda próbálja legalizálni szorgalmasan a mindenféle pedo beteg ideológiákat egész évben?
Irónia, hogy azon a hídon visítanak, amelynek felújítási költségét jól zsebre vágták a kamupolitikusaik.
Lásd: Fizika. A leírtak mögött komoly, a valóságot megfigyelt és kipróbált tények állnak.
Baloldal: Muciológia. (Áltudományos marhaság). Túlképzett idióták.
Hogy a gyengébb liberálisok is értsék: Attól, hogy ha levágod a farkad és nőnek képzeled magad még nem leszel nő a valóságban. Elmebetegségnek hívják.
én beszélek szlávul és melóztam is többek között az Ukrán oldalon.
A többség ott sem támogadja a neo náci Zelenskyt. Általános mozgósításban visznek meghalni mindenkit, hogy a korrupt bábállam fenn maradjon a náci rezsimmel.
Az orosz elnök már legalább 15 éve majdnem, hogy könyörög.
Ugyan azt kéri amit az USA kér ma mindenkitől és kért Kubában:
Maradjanak távol az USA rakéták az Orosz határtól.
Nem az Orosz elnök a bűnös ezek után ha porig kell bombázni az Ukrán (ráadásul komplett Banderista Hitleista) erőket.
Oroszország sem szívesen teszi. Testvér népek.
Amerika sajnos az igazi gyilkos. Egész Európában a halált hozta.
Orbán Viktor Úrnak köszönjük, köszönjük amiért nem sodor bennünket véres fegyveres konfliktusba!
Ahogy azt a magyar bal oldal szeretné.