A Magyarországon fogvatartott szélsőbaloldali aktivista, Ilaria Salis, ügyében mégsem tesz lépéseket az olasz kormány – írta meg a 24.hu.

„Abban a börtönben meg is halhat” – az olasz kormány a szuverenitásra hivatkozva visszakozik az Ilara Salis ügyben

Kovács Mihály, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) Fogvatartási Ügyek Szolgálatának szolgálatvezetője sajtótájékoztatót tart az úgynevezett antifaügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértéssel vádolt olasz nő nyolcszemélyes zárkájában a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. Objektumában, a Gyorskocsi utcában 2024. január 31-én. Jobbra Csora Edina bv. őrmester, olaszul is beszélő reintegrációs tiszt. A BVOP valótlannak tartja, ezért visszautasítja azokat a médiában megjelent állításokat, amelyek szerint méltatlan körülmények között tartják fogva a 38 éves olasz nőt. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügyminiszter közös közleményben jelentették be, hogy tiszteletben tartják Magyarország jogi szuverenitását, és nem avatkoznak be a hazai bíróság által indított eljárásba.

Salis ellen bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat és jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban van.

A 24.hu szerint miniszterek hangsúlyozták, hogy minden államnak jogi önállósága van, és nem avatkoznak be sem a bírósági eljárásba, sem a vádlott elhelyezésének módosításába.

Ilaria Salis édesapja és ügyvédje arra kérték a kormányt, hogy helyezzék házi őrizetbe, de az olasz hatóságok ezt elutasították, mondván, hogy az eljárásrendtől eltérő lenne.

Az olasz kormány nem kíván semmit tenni, minden a magyar bíróságtól függ” – hangoztatta Roberto Salis. Úgy vélte, egyedül maradtak, lánya a bírósági ítéletig börtönben fog maradni.

"De abban a börtönben meg is halhat"

– jelentette ki.

Forrás: 24.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
érdekes ország ez az 0rbanisztán, ahol a szélsöjobbosok azt csinálhatnak amit akarnak, mindent megúsznak egy ejnye-bejnyével...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarigeza
Ment volna át Makedóniába, Dél-Szerbiába, vagy az Ukránokhoz.
Ott a rendőrök nem szaroznak, azok Balkánok! A veséjét is le gumibotoznák hetente kétszer,
és egy kutyalukban élne amiért nyílt utcán így erőszakoskodott más országában.
Végén a nyakát is elvágnák keresztben. A a gyomrát meg hosszában...

Most szerintem csak mélyen hallgasson a "Orbán diktatúrájában".
csak úgy....
érdekes ország ez az 0rbanisztán, ahol a szélsöjobbosok azt csinálhatnak amit akarnak, mindent megúsznak egy ejnye-bejnyével...
kereső
Az olasz kormány a magyar szuverenitásra hivatkozva magára hagyja állampolgárát, holott tisztában van vele, hogy példát fognak statuálni vele- az egész "baloldal"-és minden másként gondolkodó ellen orbánék, miközben finanszirozzák , állami támogatásban részesitik a náci- hitlert éltető "túrázókat", és az ő cselekményüket-a tiltakozók megverését ejnye-bejnyével elintézik.
csak úgy....
@KisTehen: neked és a @Maccska: nak arról van papírotok, hogy a buksitokban valami nagyon nem ok!
csak úgy....
@KisTehen: mondom,hogy te elmebetegeskedsz, egyszer nagyon szomorú leszel ez miatt, te nagyokat és butaságokat összehordó fidesz hulladék!
kereső
@KisTehen: 12:24 Hogy jön ide a magyar biróság? Még tárgyalás sem volt, nem hogy itélet!Előzetesben van az "antifa"- ti meg már az itéletet is meghoztátok.
SÍva
Érdekes módon az összevert férfit nem említi meg az édesapa pedig a bántalmazásba bele is halhatott volna! Őt nem sajnálja?
kereső
@Maccska: Előkészitő tárgyalás- tehát továbbra is "előzetes", és nem elitélt.
Nyírfa
Ahhoz képest, hogy Meloni közbenjárt az érdekében, furcsa ez a visszalépés.
A képhez: ez volt a legszalonképesebb kis részlet a cellában? Akkor mindent elhiszek a börtönök állapotáról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.