Volt már olyan ügyfél, aki egy külföldi internetezés után egymillió forint fölötti számlát kapott a szolgáltatójától, ezért fordult a hivatalhoz - mondta lapunknak Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője. Az EU ezt a helyzetet akarta kizárni, amikor arra kötelezte a szolgáltatókat, hogy július 1-jétől minden, az unió területén barangoló ügyfelüknél be kell állítsák az adatroamingot használóknak a számlasokktól megvédő értékhatárokat. A külföldre utazóknak és a magas internetszámláktól tartóknak nem kell július 1-jéig várniuk, előtte is kérhetik a mobilszolgáltatójukat, hogy állítsa be a limitet. Az uniós rendelet értelmében júliustól az 50 eurós határ beállítását minden olyan ügyfélnél alkalmazni kell, aki nem választott más értéket. (A jogszabály szerint a szolgáltatók több korlátot is megállapíthatnak, akár összegben, akár adatforgalomban meghatározva a limitet. A megállapított limitek közül az úgynevezett alapértelmezett limit a számlázási időszakban nem haladhatja meg a nettó 50 eurót, azaz júliustól ez az összeg legfeljebb bruttó 17 220 forint lehet.) A szolgáltatók a korlátot adatmennyiségben is kifejezhetik, ha az ügyfeleket előre tájékoztatják. Ekkor sem lehet a felkínált határ a nettó 50 eurós alapértelmezett értéknél magasabb. A szolgáltatóknak a barangoló ügyfeleiket sms-sel, e-maillel vagy a számítógépen felugró ablakkal tájékoztatniuk kell arról, hogy elérték a pénzügyi vagy adatforgalmi korlát 80 százalékát. Ha az ügyfél forgalma túllépi a limitet, akkor a szolgáltatónak szintén üzenetet kell küldenie és jeleznie, hogy a felhasználó hogyan kérheti a szolgáltatás folytatását, illetve fel kell tüntetni a határértéken felüli egységekhez kapcsolódó költséget. Amennyiben az ügyfél nem válaszol, a szolgáltató meg kell szüntesse a barangolásos adatátviteli szolgáltatást, nem számolhat fel további díjat.

Forrás: iPon
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.