A nem közölt összegű vételár kiegyenlítésével befejeződött az adatközponti szolgáltatást nyújtó Interware felvásárlása, ezzel a cég a GTS százszázalékos tulajdonába került - mondta Pauer Pál, a GTS Hungary Kft ügyvezetője. Az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatal is engedélyezte. A 170 főt foglalkoztató GTS Hungary a két budapesti adatközpont hatvan Interware-alkalmazottját átvette, a cég az adatközpontokban egymillió eurós fejlesztést hajt végre a következő néhány hónapban - tette hozzá Pauer. Összességében egymilliárd forintot meghaladó beruházást tervez idén a GTS Hungary a tavalyi 1,3 milliárd forint után. Pauer szerint azért vásárolták meg az Interware Kft.-t, mert úgy látják, hogy az adatközponti szolgáltatások iránt nő az igény. A GTS más távközlési befektetések iránt is érdeklődik, vizsgálják a távközlési infrastruktúrával és ügyféllel rendelkező potenciális felvásárlási lehetőségeket, de hálózatépítésben is gondolkodnak. Ugyanakkor - ha jó ajánlatot kapnának - túladnának a lakossági üzletágon - mondta Pauer. A GTS önállóan nem indulna egy esetleges mobilfrekvencia-pályázaton, de infrastruktúrát szeretnének nyújtani a nyertesnek - mondta az ügyvezető, aki nem tud arról, hogy a kormányzat tárgyalást kezdeményezett volna egy esetleges különadó miatt.

Forrás: iPon
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.