Voltak itt már világsztárok, amerikai hírességek, szexszimbólumok, de akkor vagytok a legboldogabbak, amikor egy hazai lányt mutatunk nektek, méghozzá az szomszédbóé: a tapasztalatok szerint imádjátok, amikor egy allűröktől mentes kedves hazai csaj fotójával tesszük értékessé a rovatot. Most egy ilyen rész kezdődik, de előtte hadd meséljek egy kicsit. Történt, hogy indítottunk itt a blogon egy nyereményjátékot a mindenféle Apple-kiegészítőket forgalmazó Steelbirddel közösen, amiben a jövő MacBook Prójának dizájntervét kellett elkészítenetek. Az egyik nyertes Knizse Péter lett, aki egy iPhone/iPad stylust kért, ezt a héten át is adtam neki. Pontosabban testvérének, Flórának, mert Péter viszonylag ritkán van Budapesten. Véletlenül kiderült, hogy Flóra nemcsak szép, de a szépségéről még hivatalos papírja is van, ugyanis ő lett az egyik udvarhölgy a Nógrád szépe versenyen, 2008-ban - bár erről nem szívesen beszél. Már nem indul versenyeken, nem modellkedik, ez tehát csak a múlt: Viszont még mindig nagyon szép, sőt, karnyújtásnyira tőle az is kiderül, hogy kimondottan kedves, szerény lány, aki csak vonakodva ment bele abba, hogy leközöljük a képeit. Úgyhogy most minden urat arra kérek, hogy ésszel a kommentekben.
Heti Apple-csaj: Flóra
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás