Múlt héten ugye megjött a Microsoft negyedéves jelentése, amivel általában nem foglalkozunk itt a blogon, de a mostani esettel mégis érdemes. Főleg az utórengése miatt. A pénzügyi kimutatás szerint a cég bevételei nőttek, a számok mégis jócskán alulmúlták a Wall Street előrejelzéseit. Ismerős történet, az Apple-lel is megesett. És mint ilyenkor lenni szokott, kisebbfajta pánik alakult ki a piacon, sokan eladták a részvényüket, ezért annak ára elkezdett esni. Nagyon. Egy nap alatt 11 százalékot. Az elemzők azzal magyarázzák a bukást, hogy a tablet kannibalizálja a PC-piacot, így a Microsoft egyre rosszabb pozícióból versenyez. A Microsoft természetesen egy kevésbé borúlátó okkal magyarázta a történteket: az eladhatatlan Surface RT készletek 900 milliós értékcsökkenési leírása okozhatta a bajt. Egyszerre csak ott termett. Vagyis ahelyett, hogy a saját tabletjük segítené őket tapadni a sínre, pont most az lökte le őket a pályáról. Még úgy is, hogy 499 dollárról 349-re csökkentették a gép árát ugye. A Microsoft azonban már készen állt a válasszal, tudta, hogy valamit elő kell húzni a jelentést követő hetekben. Valamit, ami nagyot szól, amivel mégis csak rá tudja beszélni az embereket: vegyenek Surface-t. Ezt találták ki: A Siri hangján ismertetik el egy iPaddel, hogy nincs kitámasztója, nincs direkt USB-bemenete, nincsbillentyűzete. Tiszta 2008, az iPhone-ellenes kereszteshadjárat idején. Vegyél Surface-t, mert iPadet nem akarhatsz. Kétségbeestek picit. Inkább vegyetek Microsoft részvényt Surface helyett, a Portfolio.hu szerint legalábbis jó döntés lehet a vásárlás.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.