Nem először. Ben Reitzes, a Barclay elemzője máris felsorolt nyolc érvet amellett, hogy igenis érkezik egy 13 colos tablet hozzácsatolható billentyűzettel (mint a Surface-nél), ami átmenetet képezne az iPadek és a MacBook Airek között. Teljesen világos, hogy ennek a kritériumnak egy olyan gép felelhet meg, ami ARM alapú SoC-et rejt, mégis OS X-et futtat. Legutóbbi posztunkból kiderült, hogy egyesek szerint a 64 bites váltás oka pontosan ez. Jól rímel az elgondolásra, hogy a Mac-eladások az időközi értékelések szerint csökkenő tendenciát mutatnak, vagyis valamit ki kell találni az Apple-nek. Nyolc ok tehát, hogy miért ez az út Ben Reitzes szerint. 1. Az Apple régóta gondolkozik egy laptop-tablet összefonódásról Régi levédett szabadalmak arról szólnak, hogy az Apple ebben az irányban is gondolkozik. iPadből dokkal átalakítható asztali gépek, a laptophoz csatlakoztatható, napenergiával működő billentyűzet, ilyesmik. Ugye az OS X Launchpad képessége már régen mutatja, hogyan kapcsolódik egymáshoz az Apple logikája szerint az asztali és a mobil operációs rendszer különféle nézete. Az irány feltétlenül abba az irányba mutat, hogy lesz majd idő, amikor egy tető alatt lesz a kettő, kérdés mikor. 2. Több forrás is említette, hogy dolgoznak a 13-as iPaden Wall Street Journal, Macotakara, DisplaySearch. Ők így tudják. 3. Az Apple állítólag egy olyan adapteren dolgozik, ami valahol az iPad és a MacBook Air igénye között van Az AppleInsider állította szeptemberben, hogy a vállalat olyan adapterrel kísérletezik, ami nagyobb kapacitású, mint ami egy iPadbe kell, de kisebb, mint ami egy MacBook Airbe. Vagy egy nagy iPadbe, vagy egy iOS notebookba lehetne beépítve a találgatások szerint. 4. Az A7 chipet már desktop-classként definiálják A 64 bit biztos, a nagyobb teljesítmény szintén. Hogy ez milyen eszközhöz elég, az egyelőre kérdéses. Mindenesetre az nemrég kiderült, hogy ezzel a processzorral már 40-szeres teljesítmény érhető el az eredeti iPhone-hoz képest, ami valóban érlelhet új termékeket, új elgondolással. 5. Az Apple is utal valamire A fejlesztőknek szóló dokumentációban van egy ilyen mondat: the architecture for 64-bit apps on iOS is almost identical to the architecture for OS X apps, making it easy to create a common code base that runs in both operating systems. Vagyis az iOS-es 64 bites appok architektúrája csaknem megegyezik az OS X-es programokéval, ami egyszerűvé teszi, hogy olyan kódot készítsünk, ami mindkét rendszeren fut. Utalhatnak ezzel egy hibrid iPadre ugyanúgy, mint egy mosómedvére. 6. A hibrid iPad megfoghatná a csökkenő Mac-eladásokat És tudjuk, mit tart az Apple a saját termékek kannibalizációjáról: jöhet. 7. Az új iWork is egy munkára alkalmasabb iPad felé mozdul És ingyenes lett az új iOS 7-készülékekre. 8. Van piaca A Forrester piackutató cég szerint a válaszadók 62 százaléka érdeklődne egy billentyűzettel ellátott tablet iránt. Ballmer a hírre így reagálhatott: Először a Surface eladási számai jutottak eszébe, aztán az, hogy nem ő a Microsoft vezetője via Informationweek

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.