Egy éven belül lecsenghet a koronavírus-pandémia, amint a megnövekedett oltóanyag-termelés képes lesz kielégíteni a globális igényeket – foglalt állást egy interjúban Stéphane Bancel, az amerikai Moderna biotechnológiai cég vezérigazgatója. Minderről a Napidoktor számolt be pénteken.

Közel már a vég – megszólalt a Moderna vezérigazgatója
Kép: Pixabay

Németországban már jövő tavasszal véget érhet a koronavírus-járvány Jens Spahn egészségügyi miniszter szerint.

Figyelembe véve, hogyan bővült az iparban a termelési kapacitás az elmúlt hat hónapban, a jövő év közepén elegendő oltásadag állhat rendelkezésre, hogy mindenkit beoltsanak a Földön. Az emlékeztető oltások szintén biztosíthatóak lehetnek a szükséges mennyiségben

– idézi a Reuters hírügynökség Bancel a svájci Neue Zürcher Zeitungnak adott nyilatkozatát. A cégvezető hozzátette, hamarosan már kisgyermekeknél is lehetővé válhat a védőoltás.

A Moderna vezérigazgatója szerint a jövő év második felére már lesz mindenkinek elegendő oltás a Földön.

Akik nem oltatják be magukat, természetes úton fognak immunizálódni, mivel a delta variáns rendkívül fertőző. Így végül hasonló helyzetben találjuk majd magunkat, mint az influenza esetében. Vagy beoltatjuk magunkat, és nyugodtan telik a telünk. Vagy ha nem tesszük, úgy kockáztatjuk a megbetegedést, illetve fennáll a veszély, hogy kórházban kötünk ki

– fogalmazott a Moderna vezérigazgatója.

Az újság azon kérdésére, hogy ezek szerint a jövő év második felében visszatérhet-e az életünk a normális kerékvágásba, úgy válaszolt:

ahogy ma állnak a dolgok, azt hiszem, igen, egy éven belül.

Bancel elmondta, számított rá, hogy a kormányok elérhetővé teszik majd a már beoltott emberek számára a harmadik, avagy emlékeztető oltásokat.

Vitathatatlan ugyanis, hogy a kockázati csoportba tartozó, már régebben beoltott embereknek szüksége van ilyen jellegű frissítésre. Kitért rá ugyanakkor, hogy amennyiben az emlékeztető oltás csupán az eredeti adag felét tenné ki, úgy sokkal többen megkaphatnák.

A vakcinamennyiség a legnagyobb korlátozó tényező ma. Fél dózissal jövőre 3 milliárd adag vakcina állna rendelkezésre világszerte, nem csupán 2 milliárd

– mutatott rá.

A kínai Clover Biopharmaceuticals biotechnológiai vállalat bejelentése szerint a klinikai kísérletek arról árulkodnak, hogy a cég által kifejlesztett oltóanyag a koronavírus több variánsával szemben is hatékony védelmet nyújt.

Forrás: Napidoktor
Címlapkép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.