A vas központi szerepet játszik szervezetünk élettani folyamataiban. Részt vesz az oxigén szállításában, raktározásában, szerepet játszik az idegrendszer fejlődésében, a sejtek növekedésében és osztódásában, enzimek megfelelő működésében és hormonok szintézisében. (x)

Az emberi szervezetben található vas túlnyomó része a hemoglobinban található. Ennek fő feladata, hogy elszállítsa az oxigént a tüdőből a szövetekbe és a szervekbe. Ezen kívül a vas megtalálható még egy másik szállítófehérje, a mioglobin szerkezetében is. Ez a fehérje elengedhetetlen az izomzat és kötőszövet egészséges működéséhez.

Mennyi vasra van szüksége szervezetünknek?

Egy átlagos felnőtt szervezetének 3-4 g vasra van szüksége. A teljes vaskészlet egy részét (kb. 40%) képes a szervezetünk raktározni, hogy szükség esetén mobilizálni tudja onnan. A tárolás főként a májban és a lépben történik.

Tudtad-e, hogy miért fontos a vaspótlás?

Ahhoz, hogy vasháztartásunkat egyensúlyban tudjuk tartani, annyi vasat kell naponta pótolnunk, amennyit elvesztünk.

Vaskészletünket több úton is merítjük: verejtékkel, vizelettel, széklettel, hajhullással a nők esetében pedig kiemelendő a menstruáció. Egyes tényezők pedig megnövelik a napi vas szükségletünket: várandósság, intenzív sportolás, nehéz fizikai munka.

A vas pótlásáról nekünk magunknak kell gondoskodnunk, akár természetes úton a táplálékkal, illetve ha szükséges, vaspótló készítményekkel. A legkiválóbb minőségű vaskészítményeket megtalálod a Pharmy online patikában.

Kiket veszélyeztet a vashiány?

A vashiány leginkább a nőkre jellemző. A menstruációs vasvesztés miatt a termékeny nők szervezetének vasszükséglete magasabb. Különösképpen igaz ez serdülő, még növésben lévő lányoknál.

Speciális eset a terhesség és a szoptatás, ilyenkor még jobban megnő a szervezet vasigénye. Ezt a megnövekedett vasmennyiséget viszont természetes úton nem lehet bevinni a szervezetbe, ezért a vaspótló készítmények alkalmazása mindenképpen szükséges minden kismama számára.

Enélkül a terhesség alatt gyorsan vashiányos vérszegénység alakulhat ki a 3. trimeszterre.

Veszélyeztettek még a gyermekek. Esetükben a vas elengedhetetlen az idegrendszer megfelelő működéséhez. A 4-8 éves korban, és a 14 -18 év körüli időszakban az intenzív fizikális növekedés kifejezett, ezért van több vasra szüksége ilyenkor a szervezetnek, különösen igaz ez a kiskamasz lányokra, akiknél a menstruációs vérzés tovább fokozza a vasszükségletet.

Életmódunk szintén befolyásolhatja szervezetünk vaskészletét. A vegánok és vegetáriánusok, csupán a növényekben lévő nehezebben hasznosuló vasat viszik be a szervezetükbe.

Így számukra elengedhetetlen a külső vaspótlás. Az intenzíven sportolók esetében a szervezet vasszükséglete fokozódik így figyelniük kell a megfelelő vasbevitelre.

Túladagolható-e a vas?

Igen! Ezért sem szerencsés több vastartalmú étrendkiegészítő kombinálása, vagy azoknak az előírtnál gyakoribb vagy nagyobb dózisban történő alkalmazása.

A vas túladagolásának tünete lehet: a kimerültség, az ízületi fájdalom, a hasmenés, émelygés, gyomorgörcsök és hányás is. Kisgyermekeknél gyorsan halálos is lehet a vastúladagolás, ezért a vaskészítményt tároljuk gyermekektől elzárva.

Partner tartalom (x)

Forrás: Pharmy.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.