"Aki bármilyen megemlékezésen részt vesz, és azt fényképpel bizonyítja, az két kis ötöst kaphat.” - írta egy szülő, aki felháborodott azon, hogy újabban már a közoktatást és az állami oktatási intézményeket is a Kedves Vezető játszóterévé, homokozójává züllesztették a fideszes elvtársak. A felháborodott szülő leveléből az is kiderül, hogy nem csak a Békemeneten történő fényképezkedésért jár a "kisötös", hanem a gyerekek szabadon csemegézhetnek, melyik kormányzati rendezvényen állnak be a tömegbe vattának. A választék bőséges, október 22-én délután kezdődnek az állami rendezvények, október 23-án estig 13 rendezvény közül válogathatnak a potya "kisötösre" pályázó diákok és gyermekük testi-lelki épségéért aggódó, ezért a szent cél érdekében a csemetéket az állami rendezvényekre kísérgető szülők.
Kisötös jár a gyerekeknek, ha elmennek tapsolni Orbánnak
Forrás:
mariablogja.wordpress.com
Feltöltő: No_Fidesz_No_Problem
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Talán az igazság fáj?
@Pilóta: biztos apádtól tanulták, nem? Mert amit a Fidesz megtett az elmúlt bő másfél évben több, mint aljasság. Remélem jó nagy a bankszámlád, s majd fizetheted a még be nem indult, de máris 2 %-ra emelkedett banki költséget. És ez csak a legutóbbi. Tapsolj Viktorkádnak, s vidd az ellenőrződet.
Új hozzászólás