Ha nem figyelünk a hangra s nem látjuk a videón Puzsér Róbert gifes alkotását, könnyen eshetnénk abba a tévedésbe, hogy itt bizony semmi hiba, hiszen a Világ-Panoráma adását látjuk és halljuk. Az egészet azonban a Facebookon leplezi le a szerző.

Változtatás nélkül a megmondóember bejegyzése: Az az újságíró vesse rám az első követ, aki nem törleszkedik a hatalom birtokosainak a lábához, aki nem szeretné, hogy az okos fejét néhanapján megsimogassa a jóságos gazda, hivatalos nevén az illetékes elvtárs, főleg ha még miniszter is. A Táncsics-díj egy hazai sajtómunkás karrierjének talán legfontosabb pillanata, hiszen ha elérkezik, az illető biztos lehet, hogy valóban kiérdemli a közéleti újságíró titulust. Igazolást nyert ugyanis, hogy valóban a megfelelő politikusok seggét nyalta, méghozzá a megfelelő technikával és intenzitással.

Szégyenkezve vallom be, hogy az én vitrinemben a bekeretezett Orbán kép és a Gyurcsány szignójával ellátott "Húzzunk bele!" feliratú tábla mellett még nincs ott a Táncsics-díj, ezért aztán úgy döntöttem, nem szarakodok tovább, hanem az alábbi videóval megkísérlem egycsapásra kiérdemelni azt. Az se zavar, ha később visszakérik, csak legalább néhány napig érezhessem magam nívós politikai újságírónak! Emellett pedig tisztelegni szeretnék az előtt a Szaniszló Ferenc előtt, aki a Táncsics-díj átvételével a hazai újságírás olyan nagyságai közé emelkedett, mint Andrassew Iván, Bolgár György, Mester Ákos vagy éppen Havas Henrik. Jó látni, hogy a polgárháborús lövészárok fölött szivárványhíd módjára átnyúlik egy nagy és közös értékvállalása a bal- és jobboldali kormányoknak: meg kell becsülni ezeket a kiváló, független szakembereket! Remélem, egy nap én is közéjük tartozónak mondhatom majd magam!

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Propeller
@miazero: Elsőként szóltál hozzá, akkor talán mégis érdekes?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
miazero
@Propeller: Miért hiszitek azt, hogy ez a hólyagmuki vicces/érdekes/akármi?
miazero
De majd most kiderül, mit ér, ha kiraktok valamit (most épp a semmit) a top sztorik sávjába...
silber13
Szaniszlót nem nehéz céltáblának tekinteni...
kamazuka
Szaniszló a magyar újságírás halhatatlanja.
Életében legendát kreáltak belőle.
Ekkora reklámot ingyen?
világlátó
Az jutott eszembe, dijat kellene alapítani a kommentelők részére is. Akár többet is, mert vannak a kiváló kommentelők és az elviselhetetlen kommentelők.
Pedagógiai és több más szempontok szerint is kívánatos volna, mert fejlesztené a kritikai érzéket, javítaná a lényeglátó képességet, toleranciára / nem elvtelen megalkuvásra nevelne, olvasottabbá tenné a kommenteket a kormány illetékese számára, és így tovább.
Gránit
Puzsér,egy hiperaktív pali, akinek a hintalova még akkor is billegett,mikor senki sem ült rajta.Állandóan kiabál,azt,hiszi,akkor jobban értik mit akar mondani.A csalhatatlanság,és felülmúlhatatlanság kis embere ő.
gazdag dezső
Puzsér az én szemeben egy nagy senki akin a pofáját jártatja !!! Ugyan mit mutatott fel már az országnak?? Olyan emberek dumáljanak akik már tettek is valamit az emberiségért!! Azon csodálkozom hogy ilyen semmitérő emberek megtudnak élni!! Hát ezek a nagy bajok az országban !!!
Propeller
@miazero: Elsőként szóltál hozzá, akkor talán mégis érdekes?!
miazero
@Propeller: Nem. Azért írtam, mert a top sztorik közé raktátok, csak mert puzsér.
leszúrt rittberger
@gazdag dezső: Filmkritikus, többek közt, de ne zavarjon. Ilyen alapon te se kommenteljél, mert ugyan mit mutattál fel az országnak? Uram atyám...
gazdag dezső
@leszúrt Filmkritikus !!Láttuk mit ért a dolgokhoz! Lehet hogy ő is úgy vette a diplomáját?Te vajon mit mutattál fel??Ugye ezt nem tudjuk,tehát Te sem tudhatod hogy én mit mutattam föl! De ez nem baj,mert nem ismerjük egymást,de én nem is vagyok kíváncsi rád.Mindenesetre az unokám lehetnél,elégedj meg annyival.Úgyhogy én már produkáltam annyit hogy van ,és lehet véleményem!! Ha ismernél akkor nem is mondanál ilyeneket! De ez nem baj,mert nem az számít sokszor hogy mit mondanak,hanem az hogy ki mondja!!Puszér még nagyonb-nagyon messze van attól hogy szaniszló életpájájának csak a közelébe iss juthasson!!!Ennyi!
gazdag dezső
@leszúrt rittberger: @leszúrt rittberger: Nahát Te vagy a Robi?,,??
almalibre
Meghökkentett a cím, mivel Puzsér sok tekintetben azonos értékek mentén gondolkodik Szaniszlóval. Megnéztem a videót és furcsa módom, nekem nem tűnik úgy, hogy Puzsér Szaniszlóból kíván gúnyt űzni, az hogy az ő helyében beszél, inkább arról szól, hogy egyetért vele. Ezen felül a záró sorok is a tiszteletéről tanúskodnak. Puzsér intellektusa kicsit nehezen érthető, mint ez már jó néhány megnyilvánulása utáni vitából kiderült.
Szaniszló tegnapi megszólalása magáért beszél, mindenkinek látnia kéne, aki magyarnak mondja magát.
www.youtube.com/watch?v=-zEkpfgZJ8w
kecskes laszlo
Havas műsorában is nagyon jó dolgokat mondott és nagyon jó meglátású ember.
Szaniszló egy szájkaratés , nyálát állandóan fröcsögtető ember, akinek az agyát az ufók eldeformálták és meggyőződés nélkül lökik a betanult hülye szöveget. Hajrá Puzsér !
leszúrt rittberger
@gazdag dezső: A kor nem erény, hanem állapot... De még mindig várom, hogy Te milyen alapon mondasz véleményt Puzsérról - ha ő (szerinted) nem mondhat véleményt ugyanúgy Szaniszlóról. Gyanítom sosem tudjuk meg :(
miazero
@leszúrt rittberger: Azon a jogon, amin én mondok rólad, aki arról, aki puzsérról, aki Szaniszlóról, aki az igazságról, vagyis a szólásszabadság jogán.
leszúrt rittberger
@miazero: Na hát akkor meg Puzsér is a szólásszabadság jogán jól kiröhögte ezt a szerencsétlent, ennyi.
miazero
@leszúrt rittberger: De szerintem te vagy a szerencsétlenebb, mert puzsér téged még nem figurázott ki. Annyira még nem hangos a foteled.
leszúrt rittberger
@miazero: Nem értem az összefüggést, mindegy is talán.
miazero
@leszúrt rittberger: Igen, mindegy, ne itt beszélgessünk.
gazdag dezső
@leszúrt rittberger: Azt hiszem Te az a fajta vagy akivel én nem is kívánok vitatkozni!! Nem vagyunk egy kategóriában,mert már tudom ki vagy !!!
Bástya Elvtárs
FIGYELEM!
„KI LOPOTT TÖBBET 20 ÉV ALATT”
CÍMMEL VETÉLKeDŐ INDUL
2013 MÁJUS 01-ÉN
A PARLAMENT DÍSZTERMÉBEN!
BELÉPŐ: 100 FT/FŐ
(MINDEN CSALÁDTAGNAK FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY VÖRÖS VAGY NARANCS!)
BELÉPŐ: 200 FT/FŐ
(MINDEN KÖZMUNKÁSNAK, AKIK 47.000 FT VAGY ANNÁL KEVESEBB JÖVEDELEMMEL REnDELKEZŐ ROKKANTNYUGDÍJAS, VAGY REHAB JÁRADÉKOS!)
BELÉPŐ: INGYENES
(VIHARSARKI DROGBÁRÓKNAK: FL, SK FELSÉGJELŰ BMW, MERCEDES, AUDI SZEMÉLYGÉPKOCSIKKAL KÖZLEKEDŐ ÜZEMBENTARTÓKNAK + CSALÁDTAGJAIKNAK!)

FŐDÍJ: 1 GÖRÖG SZIGET
jameska
Én vagyok besavanyodva, vagy tényleg semmi érdekes nem volt ebben a gagyi videóban?
Lehet, hogy velem van a baj?
Na megyek, elgondolkodom...
Dr.luigilongo60
De szar , mikor a hülyeséget nevén nevezik, persze csak azoknak, akik hisznek a hülyéknek.
Lélektól lélekig
Még a Puzsér is kaphat kőkemény kritikát...
szepwilly
@kamazuka: es akkor miert erzek tragya szagot!?
szepwilly
@leszúrt rittberger: en ismerek okos fiatalokat,de bugyant agyu öregeket is,ugy,hogy a hülyeseg nem korhoz kötött!
gazdag dezső
@szepwilly:Lehet hogy örülhetnél ha az apád lenne,bár ő nem lenne büszke rád,az biztos!!A műveletlenség is nagy szégyen ám! Ha tudod hogy ki Puzsér akkor a Szaniszlót is kellene tudnod hogy kicsoda!!Ahogy ismerlek neked ez a beszéd születési hibád,a trágárság veled együtt született!!
szepwilly
@gazdag dezső: ha az apam lenne letagadnam,en sem lennek ra büszke,Puzser egy szofoso Szaniszlo meg a parja egy nagy adag rasszista beütessel!Dezsöke miota ismersz te engem,ketlem,mert ilyen felfogasu emberek,mint te termeszet szerüen nincsenek a barati körömben!
bobok
Már rég halottam Puzsér úrról, hál istennek.Muszáj volt megint lefikáznia valakit, hogy felhívja magára a figyelmet ,most nem tudom,lehet hogy csak ehhez ért?
lenhardtibolya
@kecskes laszlo: Nem jól látja Ön, mert Szaniszló igazán nem "szájkaratés, nyálfröcsögtető" ember, hanem igazi hazafi, akit tisztelni illik még annak is, aki másként gondolkodik mint ő.
lenhardtibolya
Puzsér ezúttal kevéssé tűnt gúnyolódónak, mint máskor, sőt! Ami furcsa volt nekem, hogy a szája mintha nem azt a szöveget mondta volna, mint amit hallani lehetett. Lehet, hogy a Szaniszló helyére beállított kép (igen gyengén sikerült) amatőr alkotás volt... Nem baj, a lényeg, hogy még Puzsért is szólásra bírta Szaniszló Ferenc Táncsics-díja, ill. annak visszakérése.
kamazuka
@szepwilly: Nem űzött gúnyt szerintem.
A film végén a szöveget elolvasva ez jött át.
Persze nem akarom a bizonyatványt magyarázni de nem értem a trágya megnevezést,hogy mire értetted.
zole52
Ritka nagy helyezkedő vagy! Gondolod kapsz valami zsíros melót ?
Szaniszlónak te max jelenthetsz!
vigyorgó
@kecskes laszlo: Kispályás faszikám ha elhúznád a függönyt oldalról talán szélesebb lenne a látóköröd.
vigyorgó
@szepwilly: Te belőled a cionista beszél.Tudd-e,hogy a cionisták találták ki a rasszizmust mint fogalmat?. Tehát az egyenleget összesítve a cionista egyben rasszista is.Ebből kiindulva te egy rasszista bunkó vagy ill.ha úgy vesszük akkor egy ajvékoló cionista suttyó vagy, szűk látókörrel.Ez általában születési probléma mert a cionisták szeme általában befeleforduló.
vigyorgó
Ez a cikk író uszítós "toljú és elmeforgató" szarházi jó kis ramazulit csinált. Furcsa egy látása van vagy a fordítógép nem jól fordította le a szöveget. Héberből nem könnyű magyarra fordítani!!!
szepwilly
@vigyorgó: modorod az van,kisfiam ha egy idösebbel beszelsz ad meg a kellö tiszteletet!A többihez meg nincs mit hozza szolnom,mert te szerintem a kurucos szemetdombon nevelkedtel es onnan gyüjtöd a tudasod!A velemenyem meg az en velemenyem nem kell a mgadeva tenned,hisz a tied iranyitott,csak azt ne vard,hogy meg ideirjam,hogy szebb jövöt!Sajnallak,de ha egy mod van mocskolodasodtol kimelj meg SALOM-SALOM!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.