A Heti Válasz szerint Soros György tavaly csaknem félmilliárd forintot költött a hazai „civil" ellenzék megerősítésére.

A holnap utcára kerülő hetilap - beharangozóként - visszaidézi, hogy május végén a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadása után Roger Scruton is azt mondta, hogy „Van összeesküvés az országuk ellen". Az angol konzervatív filozófus egyértelműen a Soros-hálózatnak tudta be, hogy hazánk fasizálódásáról olvasni világszerte. A nagy Soros-összeesküvés megalapozottságát - elvileg - gyengíti, hogy az amerikai üzletember nevével fémjelzett alapítvány 2007-ben kivonult Magyarországról - írja a Heti Válasz, amely szerint azonban már megindult a „visszaszivárgás".

A Soros György által szponzorált nemzetközi „mozgalom" tavaly már mintegy félmilliárd forintot költött a magyarországi „civil" baloldal megerősítésére. A fő kedvezményezett az Együtt-társelnök Juhász Pétert adó Társaság a Szabadságjogokért lett, de az Orbán-kormány utcai ellenzékéhez tartozó lobbicsoportok (Patent Egyesület, Mona Alapítvány, Háttér Társaság a Melegekért) majdnem 100 százalékban Soros György „kitartottjai".

Mindemellett létezik Magyarországon egy uniós pótkasszaként, kvázi közpénzközvetítőként működő alap, ahol a támogatások elosztásában szintén kiemelt szerep jut a Soros-stábnak. A Norvég Civil Támogatási Alapból most július-augusztusban 3,5 millió eurót szórt ki a zsűri, és a teljes összeg harmada Soros-kompatibilis közéleti műhelyeknél landolt. Utóbbiak közül a legtöbb pénzt - 35 millió forintnyi eurót - a Krétakör Alapítvány kapta. A Heti Válasz úgy értesült: a Roma Sajtóközpont 100 ezer eurós támogatását azzal magyarázta az egyik döntnök, hogy „kell a választás előtt robbantani valamit a romapolitikában, amit ki lehet vinni Brüsszelbe".

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coyote3
Nem Soros György ösztöndíjával tanult a nagy vezető külföldön? :))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
a hatalom édesebb a toszásnál is .
ez ért minden politikai oldal törekszik a hatalom megszerzésére.
percsi
Borzalom, hogy hosszú évek óta azért folyik a harc, hogy ki férjen a kincsesláda közelébe. Évente több ezer milliárdokkal csapolják meg a kasszát, azért süllyed az ország. Ezeket a haramiákat egy dolog érdekli, a mi pénzünk. Miért hagyjuk? Van Magyarországnak hazaszerető, becsületes politikusa?
leszúrt rittberger
@Tekla: A lózungokkal kíméljél légyszi ezen a fórumon, az ilyen hisztérikus populista baromságok a kuruttyinfóra valók. Ha tudsz olyanról, hogy szabályt sértett, akkor jelentsd fel, vagy bűnrészes vagy. Ha nem akkor meg inkább ne égesd magad ilyen botcsinálta kocsmaközgazdász dumával...
wolk
@Január tegnap, 14:08:

Mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza!!!

feol.hu/hirek/nemzetgyules-a-felvilagosult-meltosagukert-kiallo-emberek-forradalma-1556613
kukac50
Kell valaki,aki megfékezni segíti a Fidesz ámokfutását,a szegények eltaposását,és emberek érdekeit képviselőket segíti.
Tekla
@mate03: mért is? jogilag épp a dolog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.