A Heti Válasz szerint Soros György tavaly csaknem félmilliárd forintot költött a hazai „civil" ellenzék megerősítésére.
A holnap utcára kerülő hetilap - beharangozóként - visszaidézi, hogy május végén a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadása után Roger Scruton is azt mondta, hogy „Van összeesküvés az országuk ellen". Az angol konzervatív filozófus egyértelműen a Soros-hálózatnak tudta be, hogy hazánk fasizálódásáról olvasni világszerte. A nagy Soros-összeesküvés megalapozottságát - elvileg - gyengíti, hogy az amerikai üzletember nevével fémjelzett alapítvány 2007-ben kivonult Magyarországról - írja a Heti Válasz, amely szerint azonban már megindult a „visszaszivárgás".
A Soros György által szponzorált nemzetközi „mozgalom" tavaly már mintegy félmilliárd forintot költött a magyarországi „civil" baloldal megerősítésére. A fő kedvezményezett az Együtt-társelnök Juhász Pétert adó Társaság a Szabadságjogokért lett, de az Orbán-kormány utcai ellenzékéhez tartozó lobbicsoportok (Patent Egyesület, Mona Alapítvány, Háttér Társaság a Melegekért) majdnem 100 százalékban Soros György „kitartottjai".
Mindemellett létezik Magyarországon egy uniós pótkasszaként, kvázi közpénzközvetítőként működő alap, ahol a támogatások elosztásában szintén kiemelt szerep jut a Soros-stábnak. A Norvég Civil Támogatási Alapból most július-augusztusban 3,5 millió eurót szórt ki a zsűri, és a teljes összeg harmada Soros-kompatibilis közéleti műhelyeknél landolt. Utóbbiak közül a legtöbb pénzt - 35 millió forintnyi eurót - a Krétakör Alapítvány kapta. A Heti Válasz úgy értesült: a Roma Sajtóközpont 100 ezer eurós támogatását azzal magyarázta az egyik döntnök, hogy „kell a választás előtt robbantani valamit a romapolitikában, amit ki lehet vinni Brüsszelbe".
30 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Soros György ilyen aprópénzes bulival nem foglalkozik...
Ha akarta volna, az előző Orbán kormányt úgy fújta volna el, mint az avart az őszi szél.
Ha neki az lett volna az érdeke, ez a cikk meg sem jelenne, mert nem lenne Heti Válasz...
Így már értem! Megint egy összeesküvés elméletet gyártanak, hogy a bal oldalt lejárassák.
nem mellesleg komcsizni...Csak az átlagembert ilyesmivel tényleg meg is lehet etetni...
Inkabb dijazni kell soros tenykedeset, hisz ez az igazi szabadsagharc az elnyomo orban diktatura ellen.
--kell még egy kis káosz teremtéses pénzecske !
Ne adja oda vegyük el ,ahogy mindegyiktől aki rajtunk gazdagodott meg ! Mert erre még törvényünk is van!
ez ért minden politikai oldal törekszik a hatalom megszerzésére.
Mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza!!!
feol.hu/hirek/nemzetgyules-a-felvilagosult-meltosagukert-kiallo-emberek-forradalma-1556613
Új hozzászólás