Megrongálták ismeretlenek szombat hajnalban a budapesti Nyugati téren a hanuka alkalmából felállított gyertyatartót, s azt megelőzően, szerdán a Deák téri gyertyatartót – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletese az MTI-t.

Papp Judit elmondta: mindkét esetben egy-egy táblát szakítottak le a gyertyatartókról. A rendőrség rongálás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.

A hanuka, a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe szerdán kezdődött meg, ebből az alkalomból szerdán gyújtották meg a hanuka első lángját a gyertyatartókon.

119 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kala Majka
@GeoCravker: !

Tévedsz! Rengeteg gond vele! A menora és a Hanuka NEM MAGYAR ünnep és nem magyar ereklye!!!

Nemzetidegen mindkettő, aminek Magyarországon a MAGYAR ÜNNEPEK és a MAGYAR EREKLYÉK H.E.L.Y.E.T.T. (!) legfeljebb annyi keresnivalója van, mint volt a török félholdnak, a vöröscsillagnak, az Októberi Nagynak, és társainak.

Sem keresztet, sem Turult, sem fenyőfát nem fogunk döntögetni a kedvetekért. Megteszitek az magatok is, nélkülünk és tiltakozásunk ellenére is.

De idejében szólok! A vörös csillag is lehullott régen, a török félhold is kivonult hazánkból!

Izrael a Hanuka, a Menora , a pészah természetes hazája. ITT a MEGSZÁLLÁS szimbolumai!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kala Majka
Ellentétben a hivatalos és az "állami" elvárásokkal, én úgy gondolom, hogy a köztéri hanukázás valójában egy magyarellenes provokáció! Vagy talán már egyenesen nyers erőfitogtatás.

Ugyanis a köztéri hanukázásnak semmi köze sincs sem a holokauszthoz, sem a magyar hagyományokhoz, ereklyékhez. A 7, vagy 8 ágú gyertyatartónak PONTOSAN AZ AZ ÜZENETE, mint volt a török időben a félholdnak, vagy a kommunista érában a vöröscsillagnak.

Különösen ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a magyar ereklyék és a nemzet ünnepei ellen mekkora ellenállást fejtenek ki ezek a nyílttéri hanukázók, megdöbbentő, mi folyik államilag és hivatalos ebben az országban.

A török időkben bizony, még harcoltuk is a félhold ellen. És bizony, 1956-ban a vörös csillag ellen is. Bizonyíték rá a lyukas zászló!
Kala Majka
@leszúrt rittberger: !

Török vagy te is?

És mit emesézel??? Ez is hozzátartozik a "liberális" nácizmushoz?
DR Eric CARTMEN
@Kala Majka: Nem fáj a nagy sötétség a fejedben? Hogy lehet egy vallást összehasonlítani a vörös csillaggal? "liberális nácizmus"--ajjaj !!
Kala Majka
@DR Eric CARTMEN!

A te fejedben lehet nagy-nagy sötétség, ha észre sem veszed, mit csinálnak, vagy mit csináltok evvel a nyílttéri hanukázással.

Ha pedig tudod is, akkor mégrosszabb.
hetöndöe
@DR Eric CARTMEN: Kala Majkának nagy a fejében a kalamajka.:-)))
Kala Majka
@hetöndöe: !

Nem kalamajka van a fejemben, csak ti nem értitek, vagy nem is akarjátok érteni, mi történik az országban.

Én magyar nyelven és VILÁGOSAN előadtam pedig.

Keressetek talán rá Bercsényi László: Az utolsó magyar című írására.
sbl
@Kala Majka: Az egész jelvény engem egy levélgereblyére emlékeztet, amelyik világít.
Nem akartam mást írni, mert ha pl. bizonyos vasvillához hasonlítanám, amellyel a talaj termőképességének a javítására erős szagú szerves anyagot szórnak szét a gazdaemberek vidéken tavasszal, még letiltanak...
GeoCravker
@Kala Majka: Semmi gond. Akkor, ha mondjuk a Móriczon felállítanak megint egy keresztet, akkor remélem az elsők között leszel aki ledönti. Mert nem más az, mint az eretnekeket máglyán elégető klerikális diktatúrákra emlékező embertelen provokáció mindenki ellen, aki szerint a kínvallatás, az erőszakos térítés elítélendő.
Ha így teszel, rendben. Ha nem, akkor egy kettős mércét alkalamazó, hülyeségeket írkáló provokátor vagy.
GeoCravker
@DR Eric CARTMEN: Kalamajka egy provokátor.
sbl
@GeoCravker: A kereszténységnek több mint ezer éves hagyománya van - Szent István óta.
Azt a normális emberek számára eleve elfogadhatatlan, fajelméleten alapuló ideológiát amelynek az egyik jelképe az említett különös kiképzésű és formájú eszköz, csak az 1870-es években fogadta el - Habsburg nyomásra - vallásnak a korabeli egyik országgyűlés.
Ez azért történt, mert a Habsburg ház akkor is el volt adósodva és a Rotschildok az ilyen ideológia szerint élők közé tartoztak és tartoznak ma is. (A bankárok már akkor is bele tudtak szólni a nagypolitika alakításába.)

Hazánkban addig vallásnak csak a keresztény-keresztyén ideológiákat (Római Katolikus, Református, Evangélikus) tartották és fogadták el vallásnak tekintettel arra, hogy mindhárom vallás alapja a krisztusi tanítás.
.
Mert milyen ideológia az, amelynek alaptanítása, hogy csak egy nép amelyik "választott", a többi az csak gój, azaz alacsonyabb rendű mint a "választott nép"???

Ezek után abszolút nem lehet csodálni azt az averziót amely megnyilvánul az ilyen ideológia szerint élőkkel és azt hirdetőkkel szemben.
GeoCravker
@sbl: "A kereszténységnek több mint ezer éves hagyománya van - Szent István óta."
Tévedsz, a hagyományok szerint a kereszténységnek kétezer éves hagyománya van. Nem szent Istvánnak, hanem Jézusnak hívták elindítőját, és valójában Péter volt a vallásalapító.

"Azt a normális emberek számára eleve elfogadhatatlan, fajelméleten alapuló ideológiát amelynek az egyik jelképe az említett különös kiképzésű és formájú eszköz, csak az 1870-es években fogadta el - Habsburg nyomásra - vallásnak a korabeli egyik országgyűlés."
Hülyeség. A hanuka annak állít emléket, hogy amikor a zsidók i.e. 165 -ben újra szentelték a Templomot és a tűz nyolc napon át égett a Menórában. Alkalmasint elgondolkodtál már arról, hogy az Advent időszaka miért akkor van, amikor? Költői a kérdés. felejtsd el. A zsidő vallás egyik rabbija volt az, akit Jézusként tisztel az emberiség. Péterre is a tanításait bízta. Vallássá, államvallássá egy római császár tette, ha rémlik esetleg még Neled is. Ergo, zsidó vallás akkor már rég létezett.

"Hazánkban addig vallásnak csak a keresztény-keresztyén ideológiákat (Római Katolikus, Református, Evangélikus) tartották és fogadták el vallásnak tekintettel arra, hogy mindhárom vallás alapja a krisztusi tanítás."
Ez részben igaz, csak tudod a vallás és az vallás állami elismerése nem egészen azonos. Ellenkező esetben Péter vallása sem lehetett a kereszténység, Pál apostol prdig egy kókler volt, mivel a Te logikád alapján a Nagy Konstanig nem létezett a kereszténység.

"Mert milyen ideológia az, amelynek alaptanítása, hogy csak egy nép amelyik "választott", a többi az csak gój, azaz alacsonyabb rendű mint a "választott nép"???"
Pont olyan, mint a többi, kiválasztottságon alapuló ideológia. Azzal a különbséggel, hogy a zsidó vallás nem fizikai kiválasztottságot hirdetett, hanem valóban ideológiait. Szemben a keresztesháborúkkal például.

"Ezek után abszolút nem lehet csodálni azt az averziót amely megnyilvánul"
Idáig igaz. Az averzió azok részéről, akiknek...
sbl
@GeoCravker: Én a kereszténység esetében Magyarországról beszélekk, ahol Vajk miután áttért a kereszténységre, azt meglehetősen erőszakos eszközökkel terjesztette el és kötelezte a hét törzs alá tartozó népességet, hogy vegyék fl és vessék el a régi pogánynak mondott ősmagyar vallást!
Ami egyébként szintén mono9teikus - tehát egy Isten hívő vallás volt.

Jézus valóban rabbiként tevékenykedett, ugyanis a rabbi tanítót jelent.
Ő meghirdette azt, hogy: "Az Atya mindenkit egyformán szeret!"
Ezzel megérezték az írástudók a farizeusok, hogy ők szükségtelenné fognak válni.
Jézus megtagadta a mózesi fajelméletet, azazt olyan nincs, hogy csak egy választott nép van.
Az Újszövetség része a Szentírásnak jórészt éppen erről szól.
Államvallássá a római birodalomban nem "egy császár", hanem Nagy Konstantin császár tette, miután hadban állt és az égen egy kereszt jelent meg neki, és egy hangot is hallott, amelyik azt mondta, hogy: "E jelben győz6ni fogsz!.
A győzelem bekövetkezett és Konstantin valóban államvallássá tette a kereszténységet.

A keresztény vallásban több vallásszakadás történt, az első az volt, amikor az ortodox egyház megalakult a kelet római császárságban.
Utána jött az egyházon belüli korabeli rendellenességek hatására Luther Márton által alapított Luteránus, más néven evangélikus vallás.
Ebből fejlődött ki - főleg Svájcban a református vallás, Zwingli Urlik és Kálvin János tanítása szerint.
És még meg kell említeni a VIII. Henrik által alapított anglikán vallást, amelyet VIII. Henrik "maszek módon" saját magának alapított, hogy kedvére cserélgethesse a feleségeit.
Ugyanis a jézusi vallás a római katolikus a válást ex katedra nem engedélyezi, illetve csak nagyon indokolt esetben, pl. ha eü. probléma van valamelyik házas félnél.

Mivel már Jézus is kimondta, hogy az ő által lapított vallás híveinek semmiféle előjoga más emberekkel szemben, lényegében meghirdette az emberek egyenlőségét Isten előtt.
És ez így helyes! Ezt nem fogadják el a mózesi tévtan...
sbl
@GeoCravker: ... és faji rögeszme hívei.
És az egész történelmükre pontosan emiatt folytonos üldöztetéseknek voltak kitéve.

Érdemes volt hallani a Mazshisz ifjúsági tagozatának a vezetője amikor lemondott, mert a pofájába vágta egy magas rangú hitsorsosnak, hogy nem fogad tőle kioktatást, mert ferde hajlamú. (Népművészeti cserépedény = köcsög...)
Az őt képviselő ügyvéd szerint a ferdeség a mózesi tanítás szerint halálos bűn - és most jön a java - "de mivel a XXI. sz.-ban együtt kell élni vele...
Őszerinte az emberi jogok felülírják az isteni tanítást...
Na erre varrjon valaki jogot.
Az ügyvéd úr bizonyára nem olvasta kellő alapossággal a Szentírás Ószövetség részét!
Ebben ugyanis szerepel Szodoma és Gomorra tanulságos esete.
Az Isten a "másságot" - a próféták által közvetített többszöri figyelmeztetése után mivel a város lakók folytatták a perverz életmódjukat - ebben a két városban termikus eszközökkel kezelte... Elég hatékonyan...
A becslések szerint kissé melegebb volt ott, mint Néhány másodperccel az Enola Gay nevű B29 nehézbombázó gépről a Little Boynak a ledobása és robbanása után Hirosimában...

Szóval igen tanulságos volt az ügyvéd úr magyarázkodása...
GeoCravker
@sbl: Mégis csak fogd már azt a Bibliát és olvasd el. Mózes nem hirdetett fajelméletet.
"Az Újszövetség része a Szentírásnak jórészt éppen erről szól."
Ez még oldalszámban sem igaz.
Még akkor sem, ha elfogadjjuk, hogy a jelenlegi Biblia alapvetően egy politikai vitairat volt Nagy Konstantin kezében. Aki mégis csak egy római császár volt. akár tetszik ez Neked, akár nem.
A mormonokról elfeledkeztél, valamint arról az apróságról, hogy az iszlám is egy judaista vallás. Ahogy a zsidó vallás és az abból kialakult kereszténység is.
Ha Mózes szerinted tévtant hirdetett, akkor a mózesi vallásból kialakult kereszténység is az?
Lehet, hogy a sebtében összeguglizott tudás helyett mégis inkább olvasni kellene?
Rád bízom.
sbl
Elnézést ebben a mondatban sajtóhiba történt ..
Helyesen .Na erre varrjon valaki jogot. Erre varrjon valaki gombot...
GeoCravker
@sbl: Még jó, hogy a kereszténység nem tűri meg a homoszexuális és pedofil papokat. Képviselői az erkölcsi tisztaság és a megértú szeretett példaképei.
Tomás de Torquemada, a szadista barom, meg maga volt a jámborság szobra.
sbl
@GeoCravker: Dehogynem!
Mi más ha nem fajelmélet, hogy a tizenkét izraeli törzsbe tartozók a "választott nép".
Mindenki más nem hozzájuk tartozó, hanem gój, tehát nem izraeli...
Ebből következően Isten szemében a gójok _ Mózes szerint - a választott nép után következnek.
Ajánlott szakirodalom: A Talmud.
Igen érdekes, ugyanakkor nem túlzottan szimpatikus dolgok vannak benne leírva!

Persze én pl. nagyon is jól érzem magam gójként...
És ezzel nem vagyok egyedül!
Kala Majka
@GeoCravker: !

Tévedsz! Rengeteg gond vele! A menora és a Hanuka NEM MAGYAR ünnep és nem magyar ereklye!!!

Nemzetidegen mindkettő, aminek Magyarországon a MAGYAR ÜNNEPEK és a MAGYAR EREKLYÉK H.E.L.Y.E.T.T. (!) legfeljebb annyi keresnivalója van, mint volt a török félholdnak, a vöröscsillagnak, az Októberi Nagynak, és társainak.

Sem keresztet, sem Turult, sem fenyőfát nem fogunk döntögetni a kedvetekért. Megteszitek az magatok is, nélkülünk és tiltakozásunk ellenére is.

De idejében szólok! A vörös csillag is lehullott régen, a török félhold is kivonult hazánkból!

Izrael a Hanuka, a Menora , a pészah természetes hazája. ITT a MEGSZÁLLÁS szimbolumai!
sbl
@GeoCravker: Tomás de Torquemada igen érdekes eset, de a fő inkvizítorok jelentős része szintén.
Nézd meg hogy milyen népcsoportból valók is voltak?
Egy tény: Nem spanyolok! A felmenőik egykor az iszapot taposták a bandavezérük nyomában valahol az akkori Egyiptomot határoló tenger medrében, amikor a víz átmenetileg megnyílt előttük...
Nemrégiben pontosan erről a témáról vetített valamelyik TV csatorna egy igen jó amerikai filmet.
Egyébként amit Tomás de Torquemadáról írtál azzal tökéletesen egyet értek!
Kala Majka
@GeoCravker: !

NEM kalamajka a provokátor, hanem a hanukázó politikusok! Az egész nemzete provokáljátok!
Kala Majka
" A hanuka annak állít emléket, hogy amikor a zsidók i.e. 165 -ben újra szentelték a Templomot."

Tehát beismered, hogy NEM a magyar nemzet ünnepe! Én is ezt mondom! Már van ország, hol lehet a tereken ünnepelni, nem?
Kala Majka
@GeoCravker: !

Össze méltóztattál cserélni a vallást és a politikát!

Hívő keresztényeknek semmi közük az idegen papok hitetlenségéhez. Gondolom, a hívő zsidó embereknek sincs semmi közük a megszállásunkhoz. Ha ebben tévednék, csak igazíts ki. Ugyanis a HIVATALOS, vagy politikai zsidóság megszállva tart bennünket, amit éppen ez a kultúrcserés esemény igazol, sok más jelenség között.
Kala Majka
Csak csendesen jegyzem meg, hogy a magyar nemzet hét törzs VÉRSZERŐDÉSÉBŐL alakult ki 1100 évvel ezelőtt.

Szánalmas, de a helybéli (és nem a soknemzetiségü) zsidóság valóban csatlakozhatott volna nyolcadikként a héthez a holokauszttal. Vérünkké is fogadtuk volna őket még 1990-ben, ha nem ellenségként viselkednek velünk szemben a "rendszerváltás" alatt és után, hanem testvérként, véd-és dacszövetségben, miként tette az eredeti hét törzs.

Csak a politikai zsidóságnak nem a testvériség volt az érdeke, hanem a teljhatalom megszerzése és az ország totális megszállása. Pufajkások, ősbolsevik dinasztiák osztozkodtak a hatalmon, nemzet vagyonán és az ország területén a Lenin-fiúk utódaival.

Ez a színtiszta valóság!

Minden más pol'korrekt blabla.
bretagne
Szomorú dolog, hogy mindez megtörténik. Mindenkinek joga van a saját vallásához!
YAK
@bretagne: Így van, a sátánisták is gyűjtik már a bátorságot.
GeoCravker
@sbl: "Mi más ha nem fajelmélet, hogy a tizenkét izraeli törzsbe tartozók a "választott nép"."
Még nem gondolkodtál e ugye, hogy Jézusnak hány tanítványa, hány apostola volt...
Szimbolikusan pont az említett törzseket képviselték.

De ne fáraszd magad. Örülök, hogy elolvastad a Talmudot. Akkor már csak a Biblia lenne hátra.
GeoCravker
@Kala Majka: Idézek Tőled:
1. "NEM kalamajka a provokátor, hanem a hanukázó politikusok! "
2. "Össze méltóztattál cserélni a vallást és a politikát!"

Én a Bibliára hivatkoztam többször is. Nem állítottam menórát, és nem vgyok politikus.
Viszont
"
Nyugati tér
November 27., szerda
18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket."
www.zsido.com/program/543/Hanuka_-_Nyugati_teri_rendezveny
Rabbi, nem politikus. A díszvendégek művésezk, nem politikusok és nem papok.

DE
"November 29-én 16 órakor a Jobbik Magyarország Mozgalom és az Ifjú Magyarok Szervezete egy 5 méter magas adventi fakeresztet avatott fel a Móricz Zsigmond körtér"
A keresztet politikai szervezet állította, míg csak a vendégek közt vannak egyházi képviselők, papok
jobbik.hu/rovatok/rolunk_irtak/adventi_kereszt_a_moricz_zsigmond_korteren

Ha tehát provokáló politikusokat akarsz keresni, akkor a kereszt környékén hamarabb megtalálod a jelek szerint.
GeoCravker
@Kala Majka: "Hívő keresztényeknek semmi közük az idegen papok hitetlenségéhez. "
Nem rémlik, hogy bárki hivő keresztényt kényszerített volna be egy zsinagógába Budapesten. Ellenben erőszakos katolicizálás zajlott le anno.
Nem rémlik, hogy bárki kényszerítene Téged, hogy odamenj bármelyik Menórához.
De a nem odamenés között, és a megrongálás között van egy határ. Ami utóbbt éppen Jézus nevében, és éppen Szent András napján átlépni az antikrisztus szolgálatába szegődés
jele:
propeller.hu/itthon/2830584-hanuka-gyalazok-szent-andras-napjan

De fenntartom. Remélem már készíted a leked a Móriczon álló kereszt megrongálására. Mert légy következetes. Vagy ne nyiljon hamis profétálásra a szád
kopeba
Nagyon sok minden túl van lihegve , miért van szükség köztéri hanukázásra ? Miért kell melegfelvonulás ? stb. De mondjuk az is szellemi toprongy aki megrongál valami köztéri dolgot.
Josla
@kopeba: Mondjuk, Horthy Miklós, Wass Albert szobrát,Tormay Cécile emléktábláját, Turul-szobrot, Szent Korona installációt, hármas halmon álló kettős keresztet...
bretagne
@YAK: Biztos, bennem van a hiba, de nem értem, mit akarsz ezzel mondani?
magyarbakancs
@Kala Majka: Nektek betegség a zsidózás ,cigányozás?
Minden alkalmat megtaláltok a nemzeti baromságotokhoz?
magyarbakancs
@sbl: Rosszul éreznéd magad ha nem zsidózhatnál?
Josla
@GeoCravker: "Nem rémlik, hogy bárki kényszerítene Téged, hogy odamenj bármelyik Menórához."

Csálé!
És addig az is marad, amíg nem tisztázott a zsidó mivolt. Jelzem: a menóra egy idegen állam címere. Tehát mit jelöl a "zsidó" szó? Vallást, vagy származást?
magyarbakancs
@Josla: Mi lenne a baj vele?
Mire értem a kérdésed írd meg részletesebben.
magyarbakancs
@Josla: Nem értem a kérdésedet.
Írjad meg .
hetöndöe
@Josla: A menóra nem egy állam címere,csak úgy mondom.Nem árt tájékozódni,mielőtt baromságokat írogatsz.
dömdödöm
megrongáltak két hanutartót dohányzás ellenesek ?:-)
Josla
@Josla: A kérdésem egyértelmű volt. Akarat nélkül nem lehet nem érteni. Szellemi sérültrekkel pedig nincs kedvem polemizálni.
Josla
@hetöndöe: Beégtél okoskodó kisfijú! Írd be szépen (tudsz írni?) a Google-ba, hogy "emblem of Israel" és csudákozz!
hetöndöe
@Josla: "A zsidóság egyik legrégebbi jelképe, a menóra egy hétágú gyertyatartó, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja. Eredetileg a menóra olajlámpás volt, csak sokkal később, a gyertya feltalálása után vált gyertyatartóvá."

Wikipédia

Csak a miheztartás végett kicsifiú.Vallási szimbólum okoska.
lenhardtibolya
@bretagne: Igen, még a keresztényeknek is...
Josla
@hetöndöe: Beszélhetsz amit akarsz kishülyém! A menora Izrael Állam címere!!!
hetöndöe
@Josla: Magyarország címere sem önmagában a kereszt ugyi te ostoba.
Josla
@hetöndöe: Hiába sunyiskodsz, hiába próbálsz másról beszélni, nem hagyom!!!

"A menóra nem egy állam címere,csak úgy mondom.Nem árt tájékozódni,mielőtt baromságokat írogatsz."

Ezt te írtad. A MENORA PEDIG IGENIS AZ!!! EGY ORSZÁG ÁLLAMI CÍMERE!!!

A csak többi terelés gyáva menekülési kísérlet.
darwin
@lenhardtibolya: Azoknak is.Meg a hinduknak,muzulmánoknak,zsidóknak.Bár engem a hideg ráz ki az összestől, a keresztényektől is , mert magánügynek tartom.
hetöndöe
@Josla: Tényleg egy értetlen fajankó vagy,nem baj,ettől színes a világ.:-)))
Josla
@hetöndöe: Aha. Tehát beégtél! Gyere hónap is! :-)))
YAK
@bretagne: Azt, hogy ez egy elég gyenge érv, hogy mindenkinek joga van gyakorolni a vallását, meg mindenkinek mindent szabad. Nem igaz.
lenhardtibolya
@darwin: Teljesen igaza van, éppen ezért - mivel a vallás magánügy - nem tartom ízlésesnek hatalmas jelképeket tenni köztérre bármelyik vallás követőitől sem. Vannak ehhez megfelelő templomok, imaházak, stb. ott élje mindenki békességben a maga vallását.
darwin
@lenhardtibolya: Azokhoz a hatalmas keresztekhez mit szólsz,amik két helység között lézengenek az út szélén?.
Nincs nekem bajom,félre ne érts ezekkel,de nem szeretem a kettős mércét.
többésohacionistát
Egy sokszorosan le "antiszemitázott" országban minek kell ilyent csinálni mármint hanukázni?Ünnepeljenek saját gyülekezetükben és ne erőltessék rá az ország nagyobb részére!Na most akkor ki provokál kit?Gyújtsátok meg az adventi koszorún ti is a gyertyát inkább és mutassuk meg ezzel hogy mi sokkal bensőségesebben tudunk ünnepelni meghitten!Nem csodálkozom azon amúgy hogy ez az álszent viselkedés kicsapta valakiknél a biztosítékot!
Josla
@darwin: KETTŐS MÉRCE!!! BESZARÁÁÁÁS!!! :-)))))

Keresztnek helye van: Ez itt Mária országa, nem Ábrahámé!
darwin
@többésohacionistát: Mivel szólás szabadság van,megválogathatom,hogy kinek a hozzászólására válaszolok.Aki a XXI. században Mária országával jön,azzal nincs mit beszélnem.
@Josla: Itt nem szoktunk bemutatkozni,nem kérdeztem a nevedet.
többésohacionistát
@darwin: Ilyen hozzáállással te sem a Jézuskát várhatod karácsonykor hanem a Fodor Gabikát maximum!
darwin
@többésohacionistát: Szívesen látom bármelyik magyar politikust karácsonyra,persze csak egyenként,mert még kinyírják egymást.
többésohacionistát
@darwin: De vigyázz mert adóemelést visz magával a végén nem ajándékot!
darwin
@többésohacionistát: Majd a csomagjaikat kinn hagyatom...
genyó kapitány
@darwin: A családi ezüstöt dugd el, mert véletlenül lába kél.
Privatizálják, illetve ott helyben zárt pályáztatás útján elnyerik, esetleg elveszik költségtérítés címszó alatt.
darwin
@genyó kapitány: Mivel ismerem a paraszt bácsis viccet,az értékeimre vigyázok,a vak komondort megkötöm,kártyázni csak becsületes csalókkal ülök le,politikusokkal nem.
Kala Majka
@GeoCravker: !

A rabbi is politizál, amikor utcára viszi a vallását olyan országban, amelyikre nem érvényes az ő szertartása.
Kala Majka
"November 29-én 16 órakor a Jobbik Magyarország Mozgalom és az Ifjú Magyarok Szervezete egy 5 méter magas adventi fakeresztet avatott fel a Móricz Zsigmond körtér"
A keresztet politikai szervezet állította, .."

Így igaz! De a kereszt SAJÁTJA, nem pedig egy megszálló felekezeté.
Kala Majka
"magyarbakancs:
Nektek betegség a zsidózás ,cigányozás?
Minden alkalmat megtaláltok a nemzeti baromságotokhoz?"

Lám, te is "nemzeti baromságnak" nevezed azt, ami a SAJÁTUNK. Az idegen "baromságokat" pedig el kell tűrnünk?

NA, EZ A MEGSZÁLLÁS egyik kritériuma.

A török "baromságok" ellen még fegyverrel is harcolhattunk anélkül hogy emiatt a török megszállók sovinisztának tituláltak volna bárkit.

Szondy két apródját sem!
lenhardtibolya
@darwin: Az út szélén lévő feszületek a keresztény Európa jellemzői, ahogy minden egyéb vallás jelképeinek helye van ott, ahol a vallás gyökerei erednek.
Kala Majka
"Tehát mit jelöl a "zsidó" szó? Vallást, vagy származást?"

Ma már csak egy foglalkozást! Vallásos zsidó nem mások országában hanukázik a köztereken, demonstrálni politikai hatalmát egy másik nép felett.
Kala Majka
És, ha a megjelent politikusokat is számításba vesszük, akkor kiderül, hogy zsidó mesterséghez már zsidónak sem kell lenni.

Az izraelita valláshoz viszont szigorúan zsidó anyai ágon lehet csak kapcsolódni.
hetöndöe
@Kala Majka: @lenhardtibolya: "A kereszténység gyökerei a zsidó hitben találhatók."

hu.radiovaticana.va/news/2013/06/24/„a_közös_gyökerek_folytán_egy_keresztény_nem_lehet_antiszemita”_-/ung-704490

Ha a kereszténység témájában nektek a pápa sem megfelelő forrás,az már a ti bajotok.
sbl
@bretagne: De nem reklámozni egy országban, ahol csak kisebbség!
sbl
@darwin: Azok a "hatalmas keresztek" annak idején azért emeltettek, mert a gazdaember közel érezte magához az Istent és fiát Krisztust.
A vándor meg megpihenve a tövükben erőt merített testiekben és lelkiekben is,
A világító trágyaszóró villához semmi közünk nem volt és nem is lesz.
Mi magyarok ezt a jelképet egyáltalán nem érezzük magunkhoz közel!
Mi gójoknak nyilváníttattunk azoknál akiknek ez jelent valamit és mint gójok ebben a létünkben igen jól érezzük magunkat!
sbl
@lenhardtibolya: Ha nem tartod ízlépsesnek, akkor miért gyújtogatják a nyugati előtt kosaras emelőkocsiról?
Csak a keresztet nem tartod ízlésesnek, vagy a sokágú partvist is?
darwin
@lenhardtibolya: Még most sem kötözködni akarok,de a zsidó vallás európai,a régi Római-Birodalom volt a bölcsője.És sokadszor is hozzáteszem,hogy ateista vagyok,mentes minden vallástól,de a vallástörténetet a szocializmusban elég szépen megtanították velünk.
Kala Majka
@hetöndöe: !

Van egy Ószövetség és létezik egy Újszövetség. Jézus a választóvonal, akit az ószövetségeb élők nem ismernek el, a keresztények viszont igen, függetlenül attól, melyik pápa és melyik főrabbi éppen mit prédikál erről.

A zsidó vallás tehát Jézustól balra, a keresztény pedig jobbra helyezkedik el.

Miután Jézus mindkét oldalán azt vallják a hívek, hogy csak egy Isten létezik, valami egészen másról lehet szó a vallásvitákban.

De nem is ez a lényeg a Menóraállításban! Nem kell ott az Ószövetség szellemében demonstrálni éppen ott, ahol már az Új van érvényben, és főleg nem kellene rágalmazni, lefinnyázni az Újszövetség jelképeit. De ti még tiltakoztok is ellene.

Sőt! Egészen a keresztdöntésig el szoktatok menni.

Ami pedig a "liberális" valláspolitikát illeti, az ma már az összes vallásra veszélyes.

Legújabb vallásellenes merényletérő éppen most olvastam egy megdöbbentő cikkel az interneten:

Az Amerikai Humanista Szövetség egyszerűen beperelte a Missouri állambeli egyik iskola tanárát azzal a váddal, hogy imádkozott az egyik beteg diákjáért.

Szóval, a liberális elvek szerint csupán KIÁTKOZNI lehet az egyházakból az embereket, miként szokta őszentsége Németh Sándor is. Imádkozni értük már bíróság ügy.

"
Kala Majka
"a zsidó vallás európai,a régi Római-Birodalom volt a bölcsője."

Napról-napra változik még a Biblia is??

Róma ugyanis, történelmi ismereteink szerint, a RÓMAI kereszténység bölcsője volt. De hallottunk már ennél elképesztőbb állitást is.
hetöndöe
@Kala Majka: Már megint annyi ökörséget hordtál itt össze,hogy még a kopaszoknak is égnek áll a haja .
"A zsidó vallás tehát Jézustól balra, a keresztény pedig jobbra helyezkedik el. "
Ez a legjobb.:-)))
"főleg nem kellene rágalmazni, lefinnyázni az Újszövetség jelképeit. De ti még tiltakoztok is ellene."

Erre esetleg valami konkrétum is van,vagy csak vádaskodsz,mint ahogy a húgyagyú jobbosok szoktak.

"Sőt! Egészen a keresztdöntésig el szoktatok menni."

Mikor döntögettek keresztet Magyarországon és kik?

A liberalizmus egyébként egy vallásra sem veszélyes,hiszen a kereszténység maga az együttérző liberalizmus,ami fajra,nemre ,társadalmi hovatartozásra függetlenül befogad bárkit.Azt gondolom ,hogy a magukat nagy pofával keresztényeknek vallók teljesen elfelejtették,mi is a keresztényi tanítás lényege.Ha tudnák,nem a hajléktalanok ellen hoztak volna törvényt,hanem segítettek volna rajtuk valamilyen formában.

Németh Sándor tudomásom szerint meg nem átkozott ki senkit.
Csizmás Kond
Belekotyogok ha megengeditek...
Ott kezdeném, hogy nincs olyan, hogy zsidó vallás. Az egy-isten vallás nem zsidó eredetű.
A kereszténység kialakulása pedig egyfajta reformáció volt a vallás eltévelyedése miatt (emlékezzünk csak a kecskevásárokra a templomokban) és e reformáció nyomán alakult ki a kereszténység majd az iszlám az egyistenvallásból.
A hanuka nem vallási ünnep hanem egyfajta győzelmi ünnep, ezért nem elfogadott azt bárhol ünnepelni.
Kala Majka
hetöndöe!

Ehhez a szösszenetedhez reménytelen vállalkozás lenne bármivel is reagálni. Nem csak "húgyagyú", hanem hazugsággal teljes.

Egyébként olvass Őszentsége, Németh Sándorról néha Hit-gyülis bibliásokat is.

Ajánlom Bartus László könyvét is.
A Tündik bündije
Akárki volt, remélem, most qrva büszke magára... bár biztos vannak körök, ahol ez valamiféle győzelmi tettnek számít.
hetöndöe
@Kala Majka: Állítottál ökörségeket saját kútfőből,amire azt mondtam baromság.
Mivel erre semmi konkrétumot nem tudtál idecitálni,felmerül a kérdés,ki is hazudozik ezerrel?
creativehun
Nem kívánok mást csak azt,hogy a magyarság nemzeti ünnepei és a kereszténység ünnepei kapjanak akkora figyelmet,elismerést és méltatást mint a zsidóságé. Magyarország mára tipikusan azzá az országgá vált ahol a liberalizmus,demokrácia és hasonló jól csengő ideák okán a zsidóság és a cigányság pozitív diszkriminációban részesül.Persze lehet ezt tagadni,felhördülni és antiszemitizmust kiáltva kikelni egyeseknek magukból DE attól a tények még tények maradnak!
sbl
Minek a mije a mózesi hazugsággyűjtemény?
A rómaiaknak mindössze annyi közük volt Izraelhez, hogy annak idején megszálltáők és ez volt a legdélibb provinciájuk.

Ha a római birodalom idején mondtál volna ilyet téged is felszegeltek volna a rómaiak, vagy valamelyik liburnájukon (római evezős hadihajó) a hajtás egyik részévé tettek volna...
GeoCravker
@Kala Majka: Miért ne lenne érvényes? Magyarország éppen úgy a teremtett világ rész, mint bármelyik másik. Nem baj különben, ha provokálsz, de a provokátorképzőben egy kettes alát adnának erre a teljesítményre :-))
De rendben, fogadjuk el a Te logikádat. Ezen az alapon az összes pap, aki akár egy körmeneten megjelenik a nyilt utcán, akkor az utcára viszi a vallását, és politizál. Mert a magyar államiság egy szekularizált rendszer. Papíron jelenleg.
Ergo, vagy elismered a szekularizáltságot, sé akkor a keresztény papoknak sincs semmi kerenivalójuk a rendházon kívül, vagy tagadod a szekularizáltságot, és akkor elismered a Fidesz klerikálfasiszta irányultáságát. Válasz kedvedre.
GeoCravker
@Josla: Csak Neked. A Menora nem címermotivum, hanem a gyertyatartó.
"A zsidóság egyik legrégebbi jelképe, a menóra egy hétágú gyertyatartó, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja."
hu.wikipedia.org/wiki/Men%C3%B3ra
Van még kérdésed?
Kala Majka
@GeoCravker: !

Csak te állítod, hogy nem lehet vallási ünnepeket a köztereken tartani. Én ilyen hülyeséget soha sem állítottam. De azt igen, hogy minden felekezet a SAJÁT terein és utcáin tegye, ne pedig a másokén. Mert az bizony PROVOKÁCIÓ!

Európa keresztény, Európában helye van a nyílt vallásgyakorlásnak. A hanukázásnak pedig Izraelben a helye!

Nem röhögni kellene azon sem, ha az amerikai földrészen egyszer csak az indiánok kezdenének szertartásokat tartani. JOGUK LENNE HOZZÁ!
GeoCravker
@Kala Majka: "Csak te állítod, hogy nem lehet vallási ünnepeket a köztereken tartani. "
Visszaolvasás rulez. Nem állítottam. Azt állítottam, hogy vagy azonos mércével mérsz minden vallást, vagy ostoba provokátor vagy.
" De azt igen, hogy minden felekezet a SAJÁT terein és utcáin tegye, ne pedig a másokén. "
Akkor Magyarország szekularizált állam, vagy nem? Ld. az előző hsz. végét:
Ergo, vagy elismered a szekularizáltságot, sé akkor a keresztény papoknak sincs semmi kerenivalójuk a rendházon kívül, vagy tagadod a szekularizáltságot, és akkor elismered a Fidesz klerikálfasiszta irányultáságát. Válasz kedvedre.
További jó magyarázkodást :-)))
Kala Majka
Amilyen bűn volt a szándék Európát elárjásítani, pontosan olyan bűn a szándék Európát elzsidósítani.

Semmi különbséget sem látok a kettő között!

És igenis, az amerikai, vagy az afrikai földrész el-európalizálása is pontosan beleillik e bűnök közé!
Kala Majka
@GeoCravker: !

Én azonos mércével mérek minden vallást, nem úgy, mint a jelenlegi világpolitika.

Minden vallásnak megvan a maga tömege és a maga helye!

Képzeld el! Nem lennék kannibál sem akkor, ha egy kannibál törzs tartana itt nyíltszíni bemutatót az emberi testrészek elfogyasztásáról.

És nem hiszem, hogy bármelyik európai bikinis, vagy monokinis nő csadorba akarna bújni, ha éppen nem a Menóra követelne meg tőle egy ilyen felekezeti szigort.

Azt sem bánom, ha az árják áriázzák saját felsőbbrendűségüket, a zsidók pedig kiválasztottságukat ODAHAZA.

De egyik se tegye számomra kötelezővé, hogy meghunyászkodjam eme VALLÁSUK előtt IDEHAZA!
bretagne
@sbl: Nem reklámozzák, gyakorolják. Ezt el kell viselni.
Josla
@GeoCravker: Nincs. Most már minden t tudok Izrael címeréről.
Még valami?
palika
Ezt a homonaukát egyszerűen be kell tiltani, mint a horogkeresztet+
Szvetlana
WWW. Világbiztonság.hu Izrael címere
A címer egy kék színű pajzs, rajta egy hétágú gyertyatartó, és két olajág található, alul pedig az ország nevét írták le ivrit nyelven.
Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították újjá. Az ország a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el, Dávid Királysága helyén. Lakóinak nagy része izraelita vallású zsidó, akik a szétszóratás 1850 éve után többnyire a második világháború és az európai holokauszt után vándoroltak vissza a térségbe. A lakosság további jelentős részét arabok alkotják, akik a Bar Kochba lázadás leverése, a zsidó államiság megszűnése után települtek be tömegesen.
Az évi csapadékmennyiség északon – Galileában – 600–800 mm, a Negevben és a Jordán-árok déli felében viszont a 200 mm-t sem éri el.
Josla
@palika: Nem úgy, de be kéne tiltani.
sbl
@bretagne: Mit gyakorolnak? Ha megkérdezel 10 embert abból kilenc az sem tudja, hogy mi az a Hanuka és mire emlékeznek a mózesi faji alapú rögeszme követői?
Ha mindenáron ünnepelni akarják, akkor a saját hitközségeik keretében a gyülekezeti termeikben ünnepeljék.

Nekünk az ő történelmükhöz semmi közünk nincs!
Ilyen erővel mi magyarok is követelhetnénk, hogy a Nándorfehérvári győzelmünket ünnepeljék külön is meg Tel Avivban! (Különben Jeruzsálemben, meg más helyeken, ahol katolikus templom van, ünneplik is minden délben, mert a harangszó nekünk magyaroknak a tiszteletünkre szól az egész világon!)

A kettős kereszt teljesen más, az a magyarság ősi írásmódjának "Gy" betűje, aminek kijelentése van:
A Világegyetem az ősi magyar világképben az anyag, az élet és az öntudat egységes egésze. E három dolog egyűt alkot egységes egészet (Szentháromság).
sbl
Elnézést, de a tasztatúrám makacskodik: az egyűt helyesen "együtt".
lenhardtibolya
@sbl: A kereszttel semmi bajom, tehát annak itt van a helye a keresztény Európában (és természetesen Magyarországon is).
lenhardtibolya
@darwin: Elhiszem, hogy a bölcsője itt volt, de valahogy megállt a fejlődésben az Ótestamentumnál... (Legyen az ő dolguk, de az Újtestamentum nélkül, Jézus nélkül valahogy eléggé furcsa "választott nép"-nek nevezni magukat).
darwin
@lenhardtibolya: Kinek a pap,kinek a papné.Nekem a paplan...
GeoCravker
@Kala Majka: "Azt sem bánom, ha az árják áriázzák saját felsőbbrendűségüket, a zsidók pedig kiválasztottságukat ODAHAZA.

De egyik se tegye számomra kötelezővé, hogy meghunyászkodjam eme VALLÁSUK előtt IDEHAZA! "

Az ateistákat meg lőjjük ki a holdba. Rendben. Tehát halvány lövésed nincs a vallás és a politika, az emnber és a hit, a fejedben kerengő kuruc.infos visszhangok és a valóság különbségéről. Még rosszabb, ha van, és úgy játszod itt az ostobát.
GeoCravker
@hetöndöe: Ha mazochista vagy és türelmes olvasd végig a "vitánkat" ezzel a szegénnyel. Szerintem a Bibiláról csak annyit tud, hogy látta már fényképen valahol, és megállapította, hogy vastag ahhoz, hogy megtámassza a billegő asztalt. tehát neki olyanja nincs. Viszont átcsatornázza mindazt a marhasáűghalmazt, amit a kurucon és a hasonlóan agyonkulturált helykeken összehordanak.
Kala Majka
@GeoCravker: !

Te talán ismered az Újtestamentumot?

Ugyanis azok sem ismerhetik, akik olvassák. Nem igaz, hogy 12 tanítvány közül csak három tudott volna írni. És miért szerepel Pétertől, a keresztény egyház sarokkövéből csupán néhány levél benne? Ő sem tudott volna írni? Vagy diktált a titkárnőjének már ő is?

Nem szükséges válaszolnod. A szöveged már felelt helyetted. Ha olvastad sem ismered.

Én szívemből kívánom a zsidóknak, hogy megtalálják a Frigyládájukat!

Ráadásul még azt is, hogy ha rálelnek, senki se merészelje úgy minősíteni ezt a szakrális tárgyat, mint ahogyan a mi Szentkoronánkat merészelik ezek lelkes POLITIKAI hanukázók minősíteni.
GeoCravker
@Kala Majka: Örülök, hogy megtaláltad önmagadnak a választ, amivel kiszállsz egy Neked egyre kínosabb beszélgetésből. Leégtél mint a rongy. S ezen az sem segít, hogy most nagyképüen állítasz olyasmit, amit más itt nem mondott. AY Te szöveged arra a kérdésre felelt, hogy szerinted szó nincs szekularizált államról, és lelked a klerikálfasiszmus szolgálatába ált.
Ostoba, olvasatlan szócsöve vagy a szélsőjobbiknak.
Sajnállak.
sbl
@GeoCravker: ...klerikálfasiszmus... Ez egy "gyönyörű" Síp utcai "szakkifejezés"?
Kala Majka
Ami azt , te sem adhattál mást, csak mi lényeged.

Dicsekedhetsz vel, én bizony nem cserélném ki az én lényegemet a tiéddel. De hála Istenek, ilyen lélekcsere-veszélynek mi nem vagyunk kitéve, mert a mi lényegünk egyáltalában nem a poltikai árváltozásoktól függ, mint a tiétek.

Na pá, kis aranyom, pá!
bretagne
@sbl: Ne foglalkozzunk egymással. Én nem akarlak meggyőzni semmiről, kérlek, Te se tedd.
GeoCravker
@sbl: Nem tudtam, hogy például a Szentkoronarádió a Sip utcából sugároz
www.old.szentkoronaradio.com/tron-es-oltar/2011_08_27_tron-es-oltar-hogyan-epitsunk-klerikalfasiszta-tarsadalmat
De tényleg, mi lenne, ha mielőtt hülyeségeket írsz előtte utánaolvasnál?
Ez kiváló haverodra is igaz lehetne, de nála ez már reménytelen projektnek tűnik.
sbl
@bretagne: Én nem "foglalkoztam" veled és főleg nem "győzködök" senkit!
Csupán reagáltam a beírásodra.
@GeoCravker: Először is nekem nincsenek "haverjaim".
Legfeljebb cimboráim.
A "haver" kifejezés jiddis szlenghez tartozik és meg gondosan ügyelek arra, hogy ne szlengben beszéljek, pláne ne jiddisben.

A "Szentkorona" rádiót sem hallgatom, helyette háttérnek inkább zenét.
Csolovek
@Szvetlana: Sántít az állításod.1948-ban alakult meg először izrael mint állam.Előtte nem volt államforma.Az akkori és mostani bevándorlók nem zsidó származásúak genetikailag. Ők nagy százalékban kazárok,akik felvették a zsidó vallást.
Szvetlana
@Csolovek: Sajnos nekem erről semmilyen infóm és tudásom nem volt, ezért 2 helyen néztem utána. Az egyik a Vikipédia volt, a másik a www.Világbiztonság.hu
Ha megnézed a kommentemet, láthatod, hogy már a legelején hivatkozok is rá, hogy honnét vettem az infómat.
Nem plagizáltam, hivatkoztam rá. De mindjárt megnézem mit ír a Vikipédia:))
Szvetlana
@Csolovek: ezt találtam a Mazsihisz.hu-n

1947-ben az ENSZ határozatában mondta ki a palesztinai brit mandátum felszámolását, a területnek zsidó és arab részre való felosztását. Izrael állam megalakulását David Ben Gurion kiáltotta ki 1948. május 14-én.

Igen, helyes volt az állításod. A kazár származásról már én is olvastam korábban itt a propin.
sbl
@Csolovek: @Szvetlana: Meg is érdemli, aki a mózesi fajelméleti alapú rögeszmét vallásnak tartja, sőt még aszerint is él!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.