A leginkább az iskolák fájnak. A pedagógusok is kicsit, de leginkább az államosított gyerekek. Inkább vigyék a magánnyugdíjamat, az alkotmányomat, a közbeszerzéseimet, a közműcégeimet – de hagyják békén a gyerekeimet. Ha egyetlen jelenséggel jellemezhetném a NER leglényegét, akkor nem Kerényi Imre festményeit, nem Gábriel arkangyalt, nem a rezsihazugságot, nem a Rogán-vagyonosodás elhallgatását választanám, hanem a gyerekeink eltulajdonlását, az iskolákra és a tankönyvpiacra központilag ráeresztett hoffmannrózsizmust, a teljes centralizációt, nagy ívben leszarva a szülői beleszólást, a civil kontrollt, a szabadságot, a kreativitást, az angol nyelvtanulást, piedesztálra emelve azokat az "értékeket", amellyel egy egyszer már sikeres modellt fenn lehetett tartani: a konformitást és a szervilizmust. Dühös vagyok, és szavazni akarok.
(...)
Az év sajtófotója lehetne az a fekete-fehér fénykép, amit ezrével osztottak meg a Facebookon: egy budapesti buszban ülő-álló szürke tömeg alatt volt látható a "Nem érdemelnek több esélyt" felirat, a fideszes kontextus nélkül. Nagyon találó felvétel. A mi passzivitásunk, igénytelenségünk és nihilizmusunk termelte ki a NER-t. Rajtunk áll, mihez kezdünk vele: nem pont most, de azért előbb-utóbb eltakarítjuk, vagy szépen, kényelmesen berendezkedünk arra, hogy mások szépen, kényelmesen berendezkednek az életünkben.
Seres László írása a Hvg.hu-n >>>
A szavazófülkében mindenki oda teszi az X-t ahova akarja. Igen van lehetőség hibázni - gondoskodtak róla. De van idő végigolvasni a listát és megkeresni azt aki legalább élni hagy.
Ha marad ez a csapat akkor remélem a gyerekeim elmennek - valahova ahol szabadon élhetnek. Tudásuk van. Nyitottak. És remélem hogy egyik sem szavaz olyan pártra aki megnyomorítja az embereket. Nem olyannak neveltem őket.