Nyolcvanhétezer-ötszáz forint. Ennyi lenne az az összeg, amire egy szerény életvitelhez – létminimum – ma szüksége van egy főnek a statisztikai hivatal szerint.

A KSH 2011 óta immár negyedszerre sem közölte, hogy hány százezer ember is kénytelen ennél kevesebb pénzből megélni.

A titkolózás feltehetően nem véletlen, a szám minden bizonnyal igen nagy lehet. Elég lehet csak abból kiindulni, hogy Magyarországon a nettó minimálbér 66 ezer forintra jön ki – családi adókedvezmény nélkül –, vagyis a hivatalosan megszabott minimumbérből a KSH számítása alapján nem igazán lehet a a "folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését" biztosítani – írja a hvg.hu.

A létminimum nem tekinthető szegénységi küszöbnek, Magyarországon a legutóbb, 2011-ben nyilvánosságra hozott adatok szerint majdnem 4 millió ember élt e szint alatt – mondta a lapnak Bass László, az ELTE egyetemi tanára. A szegénységi küszöb a mediánjövedelem – az emberek felének e felett, másik felének ez alatt van a jövedelme – 60 százalékánál meghúzott szint jobban mérheti, ez alatt durván 1,5 millió ember él Bass szerint.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gödörben
Lényeg, hogy dübörög a gazdaság. Megoldásként megfelelő fizetéseket kellene adni és tényleg munkahelyeket teremteni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gödörben
Lényeg, hogy dübörög a gazdaság. Megoldásként megfelelő fizetéseket kellene adni és tényleg munkahelyeket teremteni.
human
@gödörben: Orbán többször is utalt rá, hogy az olcsó munkaerőre kívánja építeni a gazdaságot. A keleti befektetők is ezt várják el tőle. Úgyhogy ne várd, hogy a minimálbért a létminimumra emelje.
Hellcat
Azt is tegyük hozzá, hogy 2008 óta emelkedett a létminimum alatt élők száma (18 ról 25%ra) lehet jönni fidesznyikek aztán el lehet mesélni, hogy is passzol ez a nagy jobbanteljesítésbe.
magyarbakancs
Magyarország mindenben jobban teljesít mint az EU.
Magyarországot utánozza az EU.
Tisztelet a magyaroknak.Na meg jobb életszínvonalat.
Munka alapú társadalmat.
Na meg jó bér alapú társadalmat.
coyote3
Nem , nem!!! Ez így nem igaz. Ha a Nemzeti Tolvajok Gyülevész Bandája szempontjából nézzük, akkor NINCS!!!
picike
munkahelyek még a fiataloknak is alig van ,de lehetne foglalkoztatni az öregebeket is csak munkahely kéne ,nem folyton csak az irigység ! Munka nincs teremtve,illetve munka helyek én sem találtam @magyarbakancs:
dzurinda
Nem lenne akkora tragédia ez az egész, ha lenne minőségi oktatásunk, és ezáltal a remény meglenne arra, hogy a következő generációnak már jobb legyen, de sajnos nem ez a helyzet, az oktatás lezüllesztésével a kormány előre determinálta, hogy maradunk az alacsony hozzáadott értékű összeszerelés és bérmunka, és ezzel párhuzamosan az alacsony bérek országa.
postamester
@picike: ... menj vissza a helyesírási órára az iskolapadba...
picike
@postamester: nemjél te vissza én sokat irok amiatt hibázok bocs
postamester
@picike: Mit jelent a " nemjél " szó ???
Nem fog hiányozni, ha kevesebbet irnál,
de figyelmesebben...
csa-csa
"Nyolcvanhétezer-ötszáz forint. Ennyi lenne az az összeg, amire egy szerény életvitelhez – létminimum – ma szüksége van egy főnek"
MÁR ha nem fizet rezsit! Ebből ehet, fizeti a gyógyszereit, lehetnek váratlan kiadások, stb..
ja! és lehetőleg egyedülálló legyen!
Január
Az egész ország az alacsony jövedelmekre - alacsony bérekre van kitalálva, ezen változtatni egyetlen regnáló társaság sem akar. Hogyan fogjuk így utolérni az Eus. átlagjövedelmet? -
- sehogy.
Miért is lettünk az unió tagjai? - mert azt hitették el az állampolgárokkal, hogy most fog eljönni a Kánaán.
Közben csak évről évre közelítünk a bányász béka fenekéhez jövedelemben, életszínvonalban.
szandokan
@dzurinda: @Január: A tehetős vállalkozók, jólmenő cégek, gyárak vezetői javíthatnának ezen a statisztikán. Az a gond, hogy ezeknek az embereknek a szemlélete semmit nem változott az elmúlt 25 év során. Nem kell többszáz milliós nyereséget egy embernek kivennie, elég volna mondjuk csak 100 millió, a többi meg mehetne a dolgozóknak. Amíg ez a szemlélet nem jön el, semmi nem fog változni.
Meine Ehre heisst Treue
Nem lenne gond a szegénység valamint a csórók mennyisége sem, ha kizárólag azok közül kerülnének ki, akik a narancsos bandára szavaztak. Ők azok, akik az előre nem látásuk, eszetlenségük miatt bizony meg is érdemelik ezt a sorsot. Azonban magukkal rántották azokat az embereket is, akik nem fidesz szavazók (függetlenül attól, hogy elmentek-e szavazni).
De sajnos ez nem így működik, de így lenne korrekt!

Köszönjük, tisztelt eszetlen banda!

Remélem mind, egytől-egyig...
dzurinda
@szandokan: Ezzel egyetértek, de továbbra is fenntartom, hogy az oktatáson is sokat kellene javítani.
kamazuka
Elgondolásom szerint,nincsen szegénység,csak mesterségesen fenntartott állapot van.A közeljövőben majd napvilágra kerűl az a pénzintézeti hozzáállás a másképpen módszert alkalmazó intézmény,mely elszipkázza az ügyfeleket a többi pénzintézettől.Új gondolatvilágra épített pénzügyi godolkodás.Új lehetőségeket szül.Azt,hogy valaki 47-65-120-ezret vagy a csillagoseget keresi meg havonta,teljesen mellékessé válik.A leg kisebb jövedelmezőségi körbe tartozók is ugyanojan hasznos tagjai a társadalomnak,mint a csúcs fizetéseket szerzők.A lényeg a pénzügyi gondolatmenetben sikkad el.Azt gondolom,hogya kis keresetüeknek éppúgy vannak ötleteik megvalósítható,vagy arra váró álmaik,csak a mai pénzügyi gondolkodás gyöpösen kezel.Pfon egyszerű a megoldás,csak az alaptörvény egyik pontján kellen kis kiigazítást eszközölni,véleményem szerint.
postamester
@szandokan: Nem mindenki olyan jólelkü vezetö, mint amilyen Te vagy !!! És ezt ne feledd, inkább hassál oda, hogy a többiek is igy gondolkozzanak...Mészáros Lörint most másodszor 1.266.000.000 HUH osztalékot vett ki ( elözö cikk), igaz nem egyedül, hanem a feleségével...Erkölcsösnek tartod ???
postamester
@postamester: @postamester: HUH = HUF...bocsika
evacica
@magyarbakancs: Ha Európának elmegy az esze, akkor tényleg utánozhatja az Orbáni Magyarországot és legalább ők is lecsúsznának oda ahol mi vagyunk! Lenne nekik is ennyi mély szegénységben élő polgárai, hát nem követni való példa? A lecsúszó gazdaságról már nem is beszélek. Na uraim itt a csodálatos jövő képük amit követésre ajánl Orbán.
Január
@szandokan: Nálunk még az eredeti tőkefelhalmozás folyik, így nem is várhatjuk, hogy a dolgozóknak is juttasson a vállalkozó a nyereségéből. Ő még fél, hogy elszegényedik, meg első generációs úr is, és azok a legrosszabbak. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek. @dzurinda: Az oktatás színvonal, az egy külön téma.Addig, amíg a szülő is beleszólhat az oktatásba - osztályozás, tanrend, programok tekintetében - a tanároknak pedig minden tekintélyét, döntési jogát elvették nem is várható az oktatás színvonalának növekedése.
Pl. a szülő mondja meg, hogy a gyermeke nem 2-est érdemel, hanem minimum 4-est, mert Ő - mármint a szülő - ennyire értékeli a gyermekét.
A lelkiismeretesebb tanerő - aki a diplomáját 20-25 éve szerezte, akkor amikor még érték volt a tudás - meg mit tehet, vagy beáll a sorba, vagy kiállítják.
szandokan
@postamester: Nem tartom annak. Azaz pontosabban fogalmaznék egy kicsit: Amennyiben a dolgozók is tisztességes jövedelemhez jutnak, ill. a nyereségből is úgy részesednek, ahogyan az elvárható, akkor nem probléma az, ha a vezető, munkaadó többet ad saját magának. A baj éppen az, hogy ez nem így működik a legtöbb helyen.
szandokan
@Január: Ebben van igazság, hiszen már az óvodában is van olyan szülő, aki megszabná az óvónőnek, hogy kiengedje vagy ne engedje, altassa vagy ne altassa, stb. a gyerekét. Tudom, ezek apróságoknak tűnhetnek, de már itt elkezdődik.
vörösfuvalat
Ez az adat mindent elmond az elmúlt négy évről és azokról az emberekről akik az országot vezeték.
Látszik ,hogy senkit nem hagytak az út szélén akik a centrális erőtérhez tartoztak. kb 20%. A maradó 80% meg mehet az árokba.
szandokan
@Meine Ehre heisst Treue: Ha már ilyen kedvesen fogalmaztál felénk, akkor elárulhatnál nekem valamit: Mit tettél te eddig az országért, az emberekért? Hány ember megélhetését teszed lehetővé, hány gyereken segítettél idáig? Várom megtisztelő válaszodat, de lehet, hogy csak a meccs után térek vissza már.
kkalman
"Bárhonnan is nézzük, itt nagy szegénység van", és bárhogyan is nézzük, évről évre nagyobb lesz.
Desischado
@szandokan: Ez kapitalizmus, amúgy oké lenne az elgondolás. De ki hallott már olyat, hogy ezek megelégedjenek egy szerényebb nyereséggel? Pedig az elégedett ember sokkal jobban dolgozik!
Én is csatlakozom, hogy a létminimum akkor lenne elég, ha nem kéne rezsit fizetni! Akik ezt a tanulmányt írták, szintén nem tuják mire elég ez a pénz, mert nekik nem ennyiből kell vergődni! orbán a csuti főrabló meg nyilván az éhbérek adásában van érdekelve. Ők extra jól élnek, más meg nyugodtan dögöljön meg!
postamester
@szandokan: ma 21:44
Na pont erröl beszüelek...a M.L ( Felcsút polg.m) kivesz nem egész fél év alatt
800 ezret, majd pár hónapra 1,3 milliárd osztalékot, CSAK a saját és a felesége részére...
Megszólalt már ott dolgozó minimálbéres, agyonhajszolt, kizsákmányoló beosztott ???
Nem hiszem, merz AZNAP ki van rúgva...A riporter kereste a Polg.mestert szerdán, ott mondták, hoigy ma van fogadóóra, de nincs itt és nem is lesz !!!
Lehet, hogy szotyit köpködött egyedül a stadionjában...Te legalább az osztalékból rendesen kifizeted a beosztottjaidat ( legalább is ugy tudjuk ) ...:-))))))
szandokan
@postamester: Jól tudod...Nem nézed a meccset? Jó kis derbi...Megyek is, elkezdődött a II. félidő.
mate03
@dzurinda: Még 4-év ezekkel és utol érjük Észak-Koreát!
human
@szandokan: Mi is történik ha több fizetést kap a melós? A többletet elkölti, növeli a keresletet, kifizeti közüzemi adósságait és ezzel akár újabb munkahelyeket is teremt. Talán pont a saját cégének bevétele fog megnőni így. De ha csak néhányan visznek haza milliókat, tízmilliókat havonta, akkor az a pénz el fog tűnni a rendszerből akár külföldi bankszámlára vagy egyszerűen csak ott lesz elköltve luxusutakon más ország gazdaságát támogatva ezzel.
tivoli
@human: ma, 09:09
Ez történt anno a szocializmusban, Kádár idején. A rendszerváltozás óta a "Piacgazdaság" hozadéka az, amit leírsz.
Meine Ehre heisst Treue
@szandokan: Adókat, járulékokat fizetek, melyekkel segítek másokat. A jövedelmemből anyámat támogatom.
Hogy mennyi ember megélhetéséhez járulok hozzá az éjjel-nappal történő munkámból befolyó pénzzel, azt pontosan nem tudom, de ha érdekel nézz utána.

Én ezt tettem és teszem le alkalmazottként az asztalra évről évre!
spu00
Mesélje már el valaki,hogy milyen alapon lehetne M.o-n magasabb jövedelmet biztosítani a szakképzetlen , tanulni nem akaró embereknek, akik nagy része még dolgozni sem szeretne.. Ugyan a minimálbér már 100 ezer felett van , a közmunkás 60-70 ezer között keres a 30 ezres segély helyett.
Miért várják el, hogy Ausztriához hasonló jövedelmek legyenek, mivel mindenki ehhez akarja hasonlítani az itteni lehetőségeket. Tudomásul kell venni, hogy Ausztriából 1955-ben, nálunk meg 1992-ben mentek ki az oroszok, az ország eladósítása 1972-ben kezdődött, majd 1994-98 között az ország kiárusítása történt, maj d a végleges eladósítás 2002-10 között. Ehhez vegyék hozzá, hogy 1990-től nem volt jóformán eladható ipari termékünk, a gyárak leépültek, élelmiszer iparunkat a kiárusítással megszüntették, 650 ezer ha. állami tulajdonú földet 600 embernek, vállalatnak bérbe adták, melyből csak 250 ezer került vissza 2010-ben , a többit 2009-10 elején 10-20-30 évre meghosszabbították.Na mitől gazdagodjunk, miből keressenek többet az emberek? Gondolkodtak már ezen Önök? Ingyen már sz..t sem adnak.
Ha ezen elgondolkodnak , rájönnek, hogy az elért eredmények, bár kicsik, de mégis sokkal nagyobbak, mint ami várt volna ránk, ha nincs változás.Írni könnyű, cselekedni, eredményeket elérni már sokkal nehezebb.
JAJMÁR
@spu00: 22:48 Ha Önnek azt mondják a boltban, hogy a kenyér 210 forint, akkor hiába van a zsebében 150 forint, nem tudja megvenni.
Az élethez (és milyen szép a magyar nyelv étel / élet ) pénzre van szükségünk - bár egyesek szerint némelyeknek fölösleges, úgyis csak elköltik - okos emberek kiszámolták, hogy mennyi az a minimum, ami feltétlenül szükséges. 87500 Ft.

Miután sem a közmunkabér, sem a segély nettója, de még a minimálbér nettója is necces, nem éri el ezt az összeget, Ön miről beszél? Ugyanakkor milliárdok mennek el közpénzből fölösleges úri muri dolgokra, és milliárdos gazdagodásokra.

Jelenleg a segély 22.769 ft, a közmunkabér szakképzetlen bruttó 57ezer, szakképzett bruttó 78 ezer, tehát ebből még van levonás. Csak hogy lásd a valóságot. A netről vettem az adatokat.
szandokan
@dzurinda: Nem mindenkit lehet oktatni. A megoldás az lehetne, hogy külön osztályokat kellene létrehozni, de már az óvodában is így kellene tenni. A jóképességű gyerekeket külön kellene tanítani, mert a gyenge csak hátráztatja a többit, a tanárokat is a tanításban. Azonkívül bizonyos kisebbségeket sem szabadna együtt tanítani az elitebb gyerekekkel, de ezt már nem ragozom tovább.
szandokan
@tivoli: A piacgazdaság a jobboldaliság ismérve. Aki erős, az marad talpon. Mint az állatvilágban...:-)
szandokan
@Meine Ehre heisst Treue: Amiket leírtál, az vonatkozik minden adófizetőre. Én arra lettem volna kíváncsi, hogy hányan függnek anyagilag kizárólag tőled, de erre is csak azért, mert így leszóltál.
tivoli
@szandokan: ma, 00:03
Aki meg nem, az dögöljön meg. Mint az életképtelen állatok. Egyszerű ez.
Csak éppen az emberek lehetőségei erősen be vannak határolva a törvények által. Vannak akiknek a büdös életben nem fog összejönni semmi, mert így vagy úgy akadályoztatva vannak, s vannak akik nem is akarnak semmit, mégis élnek mint marci hevesen.
De ezek végletek. A többség valahogy próbálja magát fenntartani agyonszabályozott világunkban.
Meine Ehre heisst Treue
@szandokan: Értelek.

Alkalmazottként, szerinted hogyan lehetséges a tőlem való anyagi függés. Ez konkrétan a cégtulajdonosok ,,privilégiuma".
Értem, hogy fényezni szeretnéd magad, de a téged minősítő múltaddal ne tedd, nagyon nem áll jól neked, nem vagy te olyan jó ember, a társadalmi státuszoddal pedig nagyon nem korrekt.
Erre mondják, hogy a hazug embert, hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát...
spu00
@JAJMÁR: Önnek teljes mértékben igaza van, de azt is mutatja, hogy a jelenlegi kormány nagyság rendileg tett, hogy ne a segély rendszer váljon uralkodóvá, s közmunkával két háromszorossá tette jövedelmüket. Értelem szerű, hogy még ez is kevés, de tudja, az a fránya 8 év, s míg ennek hatása el nem múlik,addig ez fizikailag is érvénybe marad.Ez az államadósság 53%-s beállásig tart. De ezt meghatározza, hogy hová kerülnek az x-k.
szandokan
@Meine Ehre heisst Treue: Na igen, mert te aztán ismered az én múltamat. Nem akartam fényezni magam, csak a jobbikos szintű beszólásod nem tetszett annyira. Erre mondják azt, hogy amelyik kutya ugat, az nem biztos, hogy harap is...
dzurinda
@szandokan: "A piacgazdaság a jobboldaliság ismérve."

Ezzel lehet vitatkozni, ugyanis a modern demokráciákban a baloldaliság, mint eszme is magáénak vallja a piacgazdaság támogatását. A különbség a jobb-és baloldali eszmék között abban áll, hogy mekkora állami beavatkozást, és mekkora szociális hálót szeretnének fenntartani (mindkét esetben a baloldal többet, a jobboldal kevesebbet szeretne).
JAJMÁR
@spu00: tegnap: 15.19 A közmunkát nem az Orbán kormány találta ki. 2010 előtt a közmunkabér a minimálbérrel volt egyenlő. A mv. megszűnésekor mn.segély járt - a mv. hosszától függő ideig - s ezt követően járt a segély. A munkanélkülieket rendszeresen kipályáztak - a munkaügyi központokon keresztül, ezzel is ösztönözve őket, hogy regisztráltak legyenek -, de alakultak őket foglalkoztató kft.-k, tehát sok esetben nem az önkormányzat volt a munkaadó. A kft.-k keresték meg és határozták meg a munkát. A mv. hossza változó volt: pl. 6 hónapot dolgoztak, 2 mn.segély, és estleg a többi segély az egy évből. Miért volt ez jobb? - szerintem - Jobb volt, mert aki dolgozott, tisztességes bért kapott, ha lejárt, volt ideje munkát keresni.
(Akkoriban pályázó és pályáztató helyen dolgoztam, és döntéshozóként. Volt rálátásom.)
Ezen túl, aki már nagyon hosszú ideje nem talált munkát, az önkormányzat is alkalmazhatta őket közmunkásként. Sokkal színesebb volt a kép. Ma túl homogén, és droidként működnek a közmunkások, minden remény nélkül, teljes kiszolgáltatottságban. Ez vele a fő probléma.
Munkát keresni sincs ideje, a napi szigorú 8 óra munkaidő letöltése miatt - szabadságot sem nagyon adnak - nem is tud munka után járni, és a pénz is kevés ehhez, - bizonyítottan -..
JAJMÁR
@szandokan: 00:03 Igen, csak ma nem az marad talpon, aki erős, hanem akit megtámogat az állam. Milyen verseny az, hogy állami megrendelésekkel 1-2 vállalkozás akkora előnyre tesz szert, ami kiszorítja a többit?
Aztán az államosítás eleve kizárja a versenyt. Jobboldali piacgazdaság? Ne viccelj!
(Annak ugyanis híve lennék!)

Az állat nem vesz el többet, csak amire szüksége van. Tanulhatnának tőle az emberek...
JAJMÁR
@JAJMÁR: 09:34 Talán csak a nyest... az eléggé gyilkolós fajta :(
1magyar
@spu00: Röhögés nélkül le tudod írni,hogy "nagyságrendileg tett" igen, azért,hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek, a dolgozók még kizsigereltebbek és cselédeket tart havi 47 ezerért.
Közben meg Seuso kincseket vesznek.
Meine Ehre heisst Treue
@szandokan: Bizony, bizony ismerem én is...

Nem, erre nem ezt mondják, hanem azt, hogy tény.
kukac50
Orbán csapata nagyon rosszul teljesít!
aloe
@kukac50: ja . olyannyira hogy esmét 2/3-al jutalmazták . tisztelettel. ha pedig Meseházit hzom ide aki szerint ,aki otthon marad az orbánra szavaz , akkor lehet a 4/5-öd is megvolna. ilyen ez a bicikli.
spu00
@JAJMÁR: Hasonlítsa össze a két időszak létszámát.Különben már a rómaiak is ismerték ennek szerepét, s alkalmazták is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.