Politikai értelemben teljesen logikus, hogy ellenfelei céltáblát csináltak Gyurcsány személyéből és azóta is, minden egyes kampányban, 2010-ben, 2014-ben, önkormányzati, EP és parlamenti választások előtt sikerrel dartsoznak rajta. Lehet arról okoskodni, hogy nem mutatható ki matematikai módon és precíz közvélemény-kutatási módszerekkel, hogy Gyurcsány személye hány szavazat veszteséget jelent a baloldalnak és mennyiben mobilizálja a jobboldalt, blablabla, csakhát végül mindezzel az lesz a gond, hogy az eszmefuttatás ellentmond a legelemibb józan észnek is. Gurcsány Ferenc nem hoz szavazatot, viszont szavazatvesztés jelent. Ehhez nem kell az MTA politikatudományi intézetének 400 oldalas elemzése.

Ilyen hitelességi deficittel induló politikai karrier, amihez ennyire kevés siker társul, s amely ennyire súlyos morális sebet szenvedett: menthetetlen. Be lehet vinni a politikai apátiát megülve, és valóban kiváló taktikai érzékkel, fegyelmezett manőverekkel végigvitt helyezkedés és kampány után egy egyszemélyes pártot a parlamentbe. Ez persze nem kis teljesítmény. Beszélhet olyasmiről is kedves eufemizmussal Gyurcsány Ferenc, hogy Mesterházy kb. fogalmatlan porszívóügynök,meg hogy Fodor még gázabb, hogy Bajnai sótlan, meg fel kellene ülnie a platnira és így tovább – de ez még mindig kevés lesz ahhoz, hogy egy megújuló baloldalban, vagy újra épülő liberális oldalon a ballasztnál komolyabb szerepet tulajdoníthassunk a volt miniszterelnöknek.

(...)

Gyurcsány Ferenc akadálya annak a folyamatnak, amit mi a tisztességes (minimálisan: hazugságmentes) politizálásról gondolunk. Ebből kitörnie nem lehetséges, semmilyen trükkel, semmilyen pr-ral – se 2018-ban, se 2022-ben, se 2030-ban. Ha tényleg őszinte az önkritikája, reméljük belátja maga is.

Olyan rövid az élet, Ferenc. Ideje váltani.

A Kettős Mérce elemzése >>>

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Gyurcsány semminek nem akadálya. Létrehozott egy pártot, és ott politizál, és minden magyar választópolgár választhat magának olyan pártot, amilyen jólesik, akinek Gyurcsány nem szimpatikus, az nem választja. Nem kéne sem a baloldalnak, sem az ellenzéknek összeolvadnia sem egymással, sem Gyurcsánnyal. Volt egy kísérlet 0rbán leváltása érdekében, nem jött be. Mostmár mutassa meg mindegyik párt, mit tud.

Gyurcsányt lehet így, úgy, amúgy jellemezni, mindenki mást ragad ki belőle. Én a magam részéről tartok róla valamit, és ez nem mindenki véleményével egyezik. De nem is igazán izgat. Egy tény: nem sok politikusra hajtott rá így kormányzása idején az ellenzéke, mint őrá, és sikerült is alaposan leamortizálni. És milyen sokan el is fogadták a gyalázkodást, anélkül, hogy belegondoltak volna, hogy mire bólogatnak.
Egyelőre nincs a láthatáron olyan vezető politikus, aki mellé/mögé tömegesen fölsorakoznának más politikusok, és a szavazók. Majd ha nem győzünk válogatni a jobbnál jobb jelentkezők közül, akkor lehet rajta gondolkodni, hogy van-e helye Gyurcsánynak a politikában, de akkor ő is el fog ezen gondolkodni. Egyelőre ott van, és számolni kell vele.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sekele
Bár a 2/3 mögött összetett és egymást gerjesztő folyamatok vannak,tágabb ismeretségi körömben sokan azért nem mentek el szavazni mert nem voltak hajlandóak egy olyan Összefogásra szavazni amelyiknek Gyurcsány is a tagja. Pásztor A. jelölését elnézve nekik volt igazuk.
Van egy hangos gyurcsányista brigád akik nagyon hallatják a hangjukat, de összességben sokat veszített az ellenzék.
evacica
@senkifia68: Írhatsz te itt. azt amit akarsz, Gyurcsány fóbiád vetekszik a fideszével Jó lenne, ha az MSZP végre magába szállna és nem mást okolna a vereségért, ha nem belátná a saját hibáját. 2013 okt 23 világossá vált, hogy Mearerházynak nagy a kabát, se pártelnöknek, de miniszterelnöknek se felel meg. Ahogy ott és utána viselkedett egyenesen siralmas volt, igy komoly politikus nem viselkedhet.Nem ismert fel a helyzetet rosszul reagált. Sajnos ez mind hozzájárult az MSZP bukásához, és ha továbbra is ezt a rossz politikát folytatják a baloldal sorsa meg van pecsételve. Nem egymást kell csesztetni, ha nem tárgyalni összefogni és a választókat meggyőzni, hogy csak ez az egy út van, hogy elzavarják ezt a velejéig romlott korrupt bandát!
amaramaistanna
@nemkati: Nem hinném,egy ember,aki nyíltan kiáll egy rasszista mellett,az maga is rasszista holott ellenkező képet igyekezett mutatni magáról,tehát hazug is...
nemkati
@amaramaistanna: Amikor azt írtam, amire válaszoltál, akkor még nem volt téma a rasszista.

De ha már téma lett a rasszista, és a mellette kiálló Gyurcsány:
Pásztor Albertet nem lehet egyértelműen rasszistának nyilvánítani, mert azon a biznyos mondaton kívül a tettei mind ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Ha valakinél, hát nála pozitívum az az anomália, amit pl. 0rbán állított magáról: ne azt nézzék, mit mondok, hanem hogy mit csinálok. Pásztor Albert tettei nem hogy igazolják, éppenhogy cáfolják rasszista mivoltát. Még úgy is, hogy senkinek, főleg egy rendőrkapitánynak nincs joga a bűnelkövetőket származás vagy nemtommi szerint statisztikai csoportokba sorolni. És még úgy sem, hogy bár törvény tiltja az osztályozást, de sokan kíváncsiak egy ilyen statisztikára. A férfiak-nők bűnelkövetési arányait, bűnelkövetési típusait lehet elemezni, ezen kívül nem tudom mit még, talán a korosztályt.
index.hu/belfold/paszt0130/

De itt van a cigányvajda véleménye 2009-ből a bűnügyi statisztikára:
"Mit kellett volna mondani Pásztor Albertnek, ha 200 betörésből 200-at cigány követ el? - tette fel a kérdést Lakatos Attila borsodi cigányvajda.
Fel vagyok háborodva. - felelte Lakatos Attila borsodi cigányvajda arra a kérdésünkre, hogy mit szól a Miskolci rendőrkapitány leváltásához. Szavaival nyomatékosította: Maximálisan kiáll Pásztor Albert mellett - szerinte ugyanis a Miskolci Rendőrkapitány nem tett mást, csupán tényeket közölt.
Ne Pestről osszák az észt, mert az nem ér el idáig. Jöjjenek el ide, éljenek itt, és nézzék meg milyen it ta helyzet - Mit kellett volna mondani Pásztor Albertnek, ha 200 betörésből 200-at cigány követ el? tette fel a kérdést a cigányvajda. "

Vagy pl ez:

Az 59 éves mérnöki és jogi végzettségű Pásztor Albert több mint tíz évig volt Miskolc rendőrkapitánya, 2000-ben az akkori, Fidesz-vezetésű városi önkormányzat javasolta a tisztségre. „Olyan számokat produkált a közbiztonság terén, mint azóta senki”
nemkati
@amaramaistanna: Pásztor valóban meg akarta oldani Miskolcon a cigányokkal kapcsolatos problémákat, és ebben nem hogy a rasszizmus, hanem annak éppen az ellenkezője fedezhető fel. Pont emiatt toborzott és alkalmazott cigány származású embereket a rendőrségbe. Szóval jó szem, jó fül kell hozzá, hogy észrevegyük az igazi rasszistát, vagy hogy indokolatlanul ne nevezzünk valakit annak.

Visszatérve Gyurcsányra. Ő 2009-ben elítélte Pásztort, most fenntartásokkal, de felmentené. Én még ezt is megértem. Igazán nem sok embert tud kiállítani a baloldal fontos posztokra, olyanokat, akik a legtöbb ember szimpátiáját elnyerik, hát azt a keveset meg kell becsülni és meg kell védeni a támadásoktól. Na de Gyurcsányt nem az alapján kell megítélni, hogy viszonyul Pásztor Alberthez, vagy annak kijelentéseihez, ez azért kicsit kevés őt megítélni.
patyuka
Szomorú az ellenzék és az ország jövőjére nézvést, hogy Gy. F. személyét illetően az ellenvélemény egzaktsága még most sem haladja meg a 2006-os "őszödözés" szintjét, amiről pedig köztudott, hogy kvázi hivatásos amortizátorok karaktergyilkolászásának a terméke.

Az sincs rendben, hogy sokaknak 8 év sem volt elég a valós őszödi történések (sic!) megismerésére, de az aztán már a mentális és morális korlátoltság csimborasszója, amikor némely - az ellenzékiség vagy a pártatlanság hamisságával hanglérkodó - hangadók - nem kevesen! - a közelmúlt és napjaink valamennyi DK-s ténykedését az agyoncsépelt, ostoba és otromba gyurcsányozással reagálnak le.

Mert nem elég, hogy ezek az etelonkomplexustól sújtott alakok lezserül mellőzik a tárgyszerű érvelést, azt is "elfelejtik" közölni, hogy mégis milyen alapon veszik a bátorságot a kinyilatkoztatásszerű címkézésgetésekre!?

Nos - illik ide/rájuk egy kis vulgarizmus -, én őket a baloldal/ellenzék legkártékonyabb "prókátoraiként" 'aleseszarommertcsakacsomójukmegazértéküknőneáltala'-kategóriába sorolom, és ezt a hozzáállást javallom minden őszintén aggódónak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.