Orbán Viktor szerint maradéktalanul szolgálja az Magyarország érdekeit az Európai Bizottság és az ország közötti partnerségi megállapodás.

A miniszterelnök erről csütörtökön beszélt újságíróknak Budapesten, annak kapcsán, hogy José Manuel Barroso, a bizottság leköszönő elnöke átadta a brüsszeli testület és Magyarország közötti partnerségi megállapodás dokumentumait a 2014 és 2020 közötti uniós források felhasználásáról.

A kormányfő hangsúlyozta: a cél az volt, hogy az ország számára elérhető források 60 százaléka a magyar gazdaságba kerüljön. Mint mondta, a bizottság elnöke partner volt ebben.

Hozzátette: változott a forrásfelhasználás kezelési, igazgatási rendje is, amelyet a forrásfelhasználás belső arányainak módosítása mellett szintén el kellett fogadnia az uniónak. Orbán Viktor hangsúlyozta: az átláthatóbbá, egyszerűbbé és ésszerűbbé vált, és teljes összhangban áll a kormány gazdaságfejlesztési szakpolitikájával.

Orbán: a dokumentum maradéktalanul szolgálja az ország érdekeit

A miniszterelnök a forrásokat nemzetgazdasági perspektívából úgy értékelte: a külföldi tőkebefektetők nagyjából akkora összegű hozamot visznek ki az országból, mint amennyi uniós forrás az országba érkezik. Vagyis ha nem lenne az uniós támogatási rendszer, felborulna a nemzetgazdaság egyensúlya.

A forrásoknak köszönhetően azonban egyenrangú európai polgároknak érezhetjük magunkat pénzügyi szempontból – összegezte a miniszterelnök, aki szerint, ha jól hasznosulnak a pénzek, hét év múlva egy fejlett ország lehetünk, amely magas szinten képes az önfenntartásra és önépítésre. Olyan ország, amely képes lesz gyorsabban törleszteni az adósságait, mint az elmúlt hét évben – tette hozzá.

A miniszterelnök köszöntette a bizottság tíz év után leköszönő elnökét is, akiről azt mondta: kihívásokkal teli időszakban volt képes biztos kézzel irányítani az unió hajóját.

Hozzátette: Magyarország az unióban történő "helyfoglalásának" tíz évében, különösen a 2010 után beépítette az unió kereteibe saját gazdasági és társadalmi modelljét, és elfogadta az unió alappilléreit, a demokrácia, piacgazdaság, nemzeti szuverenitás és az európai integráció erősítését.

Az elnökkel folytatott vitákról szólva megjegyezte: ezeknek köszönhetően mára Magyarország az egyetlen az unióban, amelyet a bizottság "a sarkától a füléig az európai értékek szempontjából átvilágított", amelyet az ország késői alkotmányázásával indokolt. Az új alaptörvény pedig mindig felveti az európai értékekkel való összhang kérdését – mondta.

A vitákat sikerült rendezni – folytatta –, ezek közül az ombudsman személye körüli vitákat említette kivételnél, amelyet még el kell fogadnia a bizottságnak.

"A bizottságot Magyarország mindig is az egyetlen pártatlan félnek fogadta el az unión belül" – jelentette ki Orbán Viktor, aki a tisztesség, az egyenlő elbánás szempontjából az egyetlen menedéknek nevezte az Európai Bizottságot, ezért köszönetet mondott José Manuel Barrosonak.

A tájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő az Európai Bizottság által augusztus 29-én jóváhagyott dokumentumról szólva elmondta: Magyarország a kohéziós alapokból 21,9 milliárd eurónyi, a vidékfejlesztési alapból 3,4 milliárd eurónyi, míg az európai halászati és tengerügyi alapból 39 millió eurónyi támogatásban részesül. Hangsúlyozta: az összegek hozzájárulnak a munkanélküliség kezeléséhez, a versenyképesség növeléséhez, a gazdasági növekedés előmozdításához, és ösztönzik az innovációt, a képzést és az oktatást. Lendületet adnak a vállalkozásoknak és elősegítik a környezetbarát gazdaság kialakítását – közölte.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
ezt megnézed, beszarsz, alig vártam, mikor lesz már valami orbán, vagy valami avatás:

www.youtube.com/watch?v=h1uq6RykzW4
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Barroso aláírt, aztán utána a vízözön! :)
koszpeko
"A kormányfő hangsúlyozta: a cél az volt, hogy az ország számára elérhető források 60 százaléka a magyar gazdaságba kerüljön. Mint mondta, a bizottság elnöke partner volt ebben."

A maradék 40% hol köt ki?
Vasárnapiiskolás
Ha egy dokumentumot a kezébe vett a tahó, megszűnik tovább dokumentum lenni
pbalage
ezt megnézed, beszarsz, alig vártam, mikor lesz már valami orbán, vagy valami avatás:

www.youtube.com/watch?v=h1uq6RykzW4
bretagne
Most hízeleg, de Barroso hallaná, miket mond az Unióról amúgy.
bretagne
@pbalage: Hát nekem, bizony, kicsordult a könnyem a meghatottságtól!
Nil
A dokumentum ov és csapata érdekeit szolgálja.
A magyar nép többsége eláshatja magát
koszpeko
nepszava.hu/cikk/1032987-dk-orban-kevesebb-penzt-szerzett-mint-gyurcsany

Orbán Viktornak nincs oka a büszkeségre, mivel a 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós támogatás 1300 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyit annak idején Gyurcsány Ferenc alkudott ki az országnak miniszterelnöksége idején - hangsúlyozta Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke és európai parlamenti képviselője csütörtöki közleményében.

"Ez is megmutatja, melyik miniszterelnök volt sikeresebb és európaibb kormányfő, kit tekintettek az unióban egyenrangú tárgyalópartnernek" - vonja le a következtetést a DK-s politikus.

Molnár úgy véli: Barroso kijelentése, miszerint először a magyar nyelvű dokumentumot írja alá, s reméli, hogy az van benne, amiről tud, "mindent elárul arról, hogyan tekintenek az Orbán-kormányra: vezetőjét nem tartják szavahihető embernek".

Molnár Csaba szerint az is a magyar kormány megítélését mutatja, hogy Jean-Claude Juncker, a következő Európai Bizottság elnöke a magyar kormány által biztosnak jelölt Navracsics Tibornak olyan tárcát adott, amely a DK-s alelnök szerint nem jár semmilyen érdemi munkával, hatáskörrel.

"A Demokratikus Koalíció megállapítja, hogy Magyarország ma ennyit ér Európában: folyamatos diplomáciai kudarcok és a pénz is kevesebb lett" - zárja közleményét Molnár Csaba.
tivoli
@koszpeko: ma, 19:26
Bágyasszátok csak magatokat.
Nem kell ám elhinni, hogy az uniós pénzek személyi alku tárgyai. Hogy egy Gyurcsány ezermilliárdokkal többet tud kiszedni Barrosoból mint Orbán.
Ezek a pénzek már előre le vannak osztva, éves bontásban, ha véletlenül Orbán feldobná a talpát, az akkor is annyi lenne.
Csak gondolj bele, Orbánnak mennyi személyes nézeteltérése, vitája volt pont ezzel az ürgével,most meg milyen boldogan szorongatják egymás kezét. Mozi ez, vetítés a népnek, hogy legyen mit rágcsálniuk.
S az a pénz amit olyan nagylelkűen leosztanak, vajon honnan van? csak nem Barroso nyomatta saját pénzverdéjében? Vagy netalán amit elvonnak a gazdaságból titokban, azt adják vissza nagy csinnadrattával? Miért is nincs pénz az országban?
koszpeko
@tivoli: Én arra másoltam be ezt a hírt,hogy Orbánt el ne kezdjék isteníteni és tömjénezni.
Ezzel amit írtál tisztában vagyok.
m.macskosz
@koszpeko: Molnár Csaba mindjárt vendége lesz Kálmán Olgának az ATV-n, erről beszél majd.
Rózsika Hatházi
@bretagne: Most azért beszél így, mert nem Brüsszelben van. Elképzeltem, ha mindez kint történt volna, milyen szöveget nyomott volna, miután hazaeszi a franc.
Vadlaci
Főnökünk szerint az Unió maradéktalanul korrekt volt Magyarországgal szemben. Na és vica verza: azaz Magyarország miért nem korrekt az Unióval szemben? / persze, kizárólag a kormányra gondolok, nem az ország félrevezetett, hülyének nézett népére/
Hellcat
A dokumentum az lehet, de te nem az országot szolgálod...te élősködsz rajta.
bakegya
Ilyen az mikor két maffiózó ÖSSZEKACSINT.A NÉPPÁRTOS KUTYAGUMI ELÁSVA. Dokumentálhatná már valaki a hazugsággyáros-és bányakapitány zsiványok névsorát bankszámláikkal együtt-a pereputtyot se kifelejtve!-na majd a nagy-Putyin!
pbalage
@tivoli: szerintem inkább ne legyél közgazdász. :)
Cukkini
Itt vagyok. Örüljetek emberek. Bölcsüljek. Ölemből üljetek le a helyetekre,
s annak megfelelően képviselve Magyarország nyelve szépségét?
Az EU rajong a jelenlegi magyar politikáért. Semmi pénzért nem támogatná Orbánék leváltását. Kormányunk aranybánya a bankoknak és az EU-nak.
Szinte annyit kaptunk, amennyit idő előtt visszafizetett a mostani kormány a bankok részére:
Az önkormányzatok teljes adósságának, lenullázásának köszönhetően.
Cukkini
Itt-ott szakított, vakított felfogásunk, irigykedő „nem” szokásunk érvényesül, és végén feszül az aláásunk érdek a politikában?
Ez van szép kicsi hazánkban. Mostanában javában. Bálban.
Súrolópor meggondoltan, olyan jókor súrolhatná eszünk tájékát a megtisztulás érdekében. Ésszel meg nem fogható, ami kézzel tapintható? Mi tapintatlanok vagyunk. Ártatlanok mellett sem harcolunk eléggé?
Cukkini
Förtelem. Értelem hirtelen nem áll meg mellettem, s engem elhagyva másokat keres. így lettem értelmetlen „szemtelen” esztelen szöveges.
koszpeko
@pbalage: :D
Ez mélységesen megható.
A könnyeimet nyelem, a büszkeségtől hízik a májam!
Tényleg.
:D
troppauerhumer
Most akkor van élet az EU-n kívül vagy nincs?
Reggeli nyilatkozatából a Kossuth rádióban nagyon hallgatott erről a megjegyzésről, de a beidomított riporterek se mernek rákérdezni.
Finoman közölte, hogy az EU vezetői nem hülyék és nem felejtenek, pontosan tudják, hogy hányszor küldött a magyar kormány a budapestitől eltérő szöveget Brüsszelbe.
Scheppele írása arról, hogyan játssza ki a magyar kormány az európai és jogállami szabályokat.
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/114243
Európa a sok kis nemzetállam megléte és lakosságuk állandó nacionalista "hergelése" következtében az utóbbi 100 évben a világ egyik legveszélyesebb tűzfészke lett. A két legnagyobb világháború sem véletlenül indult ki Európából. És ez a veszély mindaddig továbbra is fennáll, amíg nem jön létre egy külpolitikailag- gazdaságilag- és hadügyileg teljesen integrált Európai Unió. Ez ellen természetesen körömszakadtáig "harcolnak" a kis nemzetállamok nagy hatalomra szert tett mini diktátorai az Őket támogató, velük kollaboráló és haszonélvező "kiváltságosaikkal". A kisemmizett, legalábbis háttérbe szorított nagy többség száját pedig elsősorban jól hangzó nacionalista trükkökkel és látszat engedményekkel fogják be, illetve vezetik félre. Ezt a "szemfényvesztést" emelte tökélyre Orbán is és elérte, hogy "szabaccságharcoljunk" az Unió ellen, miközben az Unió pénze nélkül hónapok alatt összeomlana az ország gazdasága. Most -hála az "elkápráztatott" (és szúk látókörű) szavazóknak- újabb négy évig folytatódik az ország anyagi és szellemi javainak a FideSSesítése , eltékozlása. Hozzáteszem: " ha az EU-s pénzről levennék Magyarországot, akkor valószínűleg az a beteg rövid időn belüli halálát okozná..." Ez az a kijelentés, amit sokan nem akarnak tudomásul venni, helyette a régi idők dicsőségével próbálnak érvelni. Egy az USA-ban élő vendég prof. mondta a BME-n, hogy a magyarokkal az a gond, hogy mindig a dicső? múltjukkal vannak elfoglalva, ezért nem érnek rá a jelenükkel és a jövőjükkel foglalkozni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.