A Jobbik elnöke támogatja, hogy a koronázási jelképek és ereklyék Székesfehérvárra kerüljenek, mert szavai szerint azoknak az egykori koronázóvárosban van a helyük.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdai, székesfehérvári sajtótájékoztatóján elmondta: a helyi politikai erők körében párthovatartozás nélkül mindenki egyformán támogatja az ereklyék városba kerülését, azonban a nem székesfehérvári vagy országos politikai vezetők véleménye is fontos e kérdésben. Javasolta, hogy a pártok vezetői folytassanak le erről érdemi konzultációt és teremtsék meg a költöztetés és a méltó elhelyezés feltételeit.

Úgy vélte: a lelki és szellemi jelentőségén túl a koronázási ékszerek Székesfehérvárra kerülésének kulturális és idegenforgalmi vonzereje lenne, amely anyagilag mérhető bevételt jelentene a városnak.

A pártelnök rámutatott: Székesfehérvár nagyszerű adottságokkal rendelkező település, de akad tennivaló, főleg a gazdaság területén. Mint mondta, a hazai, magyar tulajdonú kis és középvállalkozásokat erősítenék meg. Ennek érdekében a városban helyi pénzt vezetnének be, a Fehérvári Korona ugyanis segítené a helyi cégek piacra jutását.

Vona Gábor kiemelte: az önkormányzati választásnak nagy a tétje, mert eldől, hogy mely párt lesz a Fidesz kihívója 2018-ban. Hozzátette: a Jobbik pozíciói egyelőre jók, amit az európai parlamenti választás is bizonyított, a jelöltállítási statisztika pedig megerősített.

Közölte, hogy a Fidesz után a legtöbb jelöltet a Jobbik állította, majd "egy szakadék után" következik az MSZP és a többi baloldali párt. A baloldalnak együttesen sincs annyi jelöltje, mint a Jobbiknak és a 10 ezer fő feletti településeken országosan nekik van a legtöbb indulójuk – mondta.

Megjegyezte: pártjuk stabilizálta a második helyet és "onnan a legkönnyebb elsőnek lenni 2018-ban".

Horváth-Tancsa Ágnes, a Jobbik székesfehérvári polgármesterjelöltje elmondta, 32 oldalas programjuk van, amely folyamatosan bővül szakmai és civil szerveztek kritikái, észrevételei, ötletei alapján. Hangsúlyozta, hogy a program erős gazdasági és kiemelkedő kulturális résszel bír.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vasárnapiiskolás
Menjen az anyjába minden koronabuzi.Vagy tegyék múzeumba, vagy olvasszák be. Ez a megoldás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tivoli
Ilyen alapon Márianekeresdet is javasolhatta volna, azoknak is elkelne egy kis idegenforgalmi bevétel.
Hellcat
Remélem jelenleg Vonának nem ez a legnagyobb problémája az országban...
Vasárnapiiskolás
Menjen az anyjába minden koronabuzi.Vagy tegyék múzeumba, vagy olvasszák be. Ez a megoldás:
kamazuka
Csak nem érdekel egy vagyonőri cégben ő is mint a papa?
Végül is van az a pénz?
Szimba
DUgja el, nehogy valaki fejére rákerüljön.
meta
Az a baj, hogy Szikesfehérvár nem az egykori koronázóhely. Az a Pilisben volt, már lassan a maradékát is széthordták, kőbányát nyitottak a romjain.
moiszikf
@Vasárnapiiskolás: Szerintem meg a demokraták menjenek, az általad emlegetett helyre.
Vasárnapiiskolás
@moiszikf: Mit akar a majom a koronával, te nem demokrata?
moiszikf
@Vasárnapiiskolás: Semmi rosszat, mivel tiszteli. Tőled inkább féltem, mint tőle.
Vasárnapiiskolás
@moiszikf: Tisztelje a Nemzeti Múzeumban, és menjen a picsába...
KERKA
Ez a Vona, ha nem lenne ki kellene találni. MIndig hurcolászna valamit. 2 éve meg Rózsa Sándor hamvait akarta hazahozatni.
Csak mondom, hogy Rákóczi hamvai a Kassai Dómban vannak.
moiszikf
@Vasárnapiiskolás: Én meg inkább amondó vagyok, tiszteljük a Király fején. Az a "rendszer" legalább működött sok-sok évszázadon át.
Vasárnapiiskolás
@moiszikf: Mondj királyt is. István, Mátyás, Elvis, sőt Zámbó is meghalt.Kire kerüljön ...:)
moiszikf
@Vasárnapiiskolás: Helyes megfejtés: Jogutódlás.
Desischado
Nemhiába utálom a jobbikot is. Egyik kutya, a másik eb. Én előre akarok menni, nem hátra. A korona meg jó helyen van ott ahol van, Pesten. Szuper, hogy ennek a kis nyomoroncnak sincs nagyobb gondja.
mate03
@moiszikf: Úr isten!? Kit akarsz megkoronázni?Remélem csak viccelni akartál! Bár ez még viccnek is rossz!
KERKA
Most azon tűnődöm, hogy a Vona egy álmodozó, vagy idővel csendestársa lett az Orbánnak?
joopapa
A királyság egy elavult valami! A történelemben a legnagyobb népnyúzók a királyok a papok és a nemesek voltak, embereket végeztettek tárgyalás nélkül, ki rengeteg adót szedtek az emberektől! És a királyok közt szép számmal voltak elmebetegek is, és van most is egy elmebeteg nálunk aki szívesen lenne király! Szerintem a Vonáék épp most akarják elvinni, hogy a fejére igazítsák :-)))
Vasárnapiiskolás
@moiszikf: Bontsd ki,mert így nem fogyasztható.
moiszikf
@Vasárnapiiskolás: Öröklődési jog. (A királyokat nem választják, annak születnek.)
moiszikf
@mate03: Nem viccelek. Amióta Mo.-on mindenféle választott csőcselék bitorolja a közhatalmat, azóta volt némi fasizmus és kommunizmus, nem kevés áldozattal. Egyik se köthető a Koronához.
moiszikf
@Vasárnapiiskolás: Mi vagyok én? Családfakutató? :-) Jómagam nem mélyedtem el ennyire a témába, de tutira vannak olyanok, akik igen. Kezedben a klaviatúra, a csövön ömlik a NET, hát keresgélj! (Úgy tudom, konkrét személyt még nem neveztek meg, több név is felmerült.)
Dr. Felipe
Szerintem meg úsztassuk megint a kusza szem gyorsnaszáddal mint a régi szép időkben Esztergomig és vissza.
A gripenek adják a légi fedezetet, majd Kanada fizet.
meta
Jóhogy el akarja vinni, há színesfém!
Szimba
Azért érdekes, hogy miért fantáziálnak egyesek a korona helyéről. Miért nem jó egyszerűen múzeumban, ahol mindenki megtekintheti. Miért kéne ide-oda hurcolni?
moiszikf
@mate03: Vannak, akik kutatják ezt a témát, keress rá!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.