A Konyáron most polgármesterré választott Vig Szilárdot két éve azért bocsátották el a helyi iskolából, mert egy érpataki szélsőjobboldali rendezvényen arról beszélt, hogy a cigánygyerekeket csak veréssel lehet fegyelmezni – írja az Atv.hu.

„Ki nem küldheted óráról, térdepeltetni eszedbe ne jusson, igazgató nem engedi, jó, néha muszáj. Olyan, hogy egyes, vagy szaktárgyi figyelmeztető, az abszolút nem használ, tehát csak a fizikai erőszak”- ecsetelte.

Vig Szilárd független jelöltként indult. A településen heten szálltak ringbe a posztért. Vasárnap a szavazatok 36 százalékával ő lett a polgármester a hajdú-bihari településen.

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
@m.macskosz: Orbán maga mondta, hogy jól megverték, de szerintem nem jött be, azóta is lop, csal, hazudik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Fradigege
Akkor kezdheti is a viktórióval. Úgyis meg akarja szorongatni a büdzsét. Ami a mi zsebünkből kihúzott lóvé lesz. Közvetett lenyúlás.
aremy
tegye ha megválasztották ezt a nagyon nemzetit vagy ősmagyart.
1magyar
Igaza van, mert a cigányok úgy nevelik a gyereket, hogy ha nem tud valamit, nem elmagyarázzák neki, hanem verik.
Ebből értenek - sajnos. De ez nem jó így. Azért nem engedném,hogy egyetlen szülő is ráemelje a kezét a gyerekre.
m.macskosz
A rossz nyelvek szerint Orbánnal így történt, nála bejött.
pbalage
@m.macskosz: Orbán maga mondta, hogy jól megverték, de szerintem nem jött be, azóta is lop, csal, hazudik.
m.macskosz
@pbalage: Az igaz, de azt nem tagadhatod, hogy a politikai ranglétrán amit lehetett, elért.
Illetve az áLamfői tiszt még hátra van, de ez már csak idő kérdése.
De lehet, hogy helyette királlyá koronáztatja magát.
tivoli
Én a szófogadatlan kölkök szüleit behivatnám az iskolába..
..aztán jól eltángáltatnám őket a biztonsági őrökkel!
Higgyétek el, egyből megjavulna a purgyé.
varrólány
Kiabálással is nevelnek mintha ettől okosodna szegény gyerek és ez öröklődik tovább!
karma1
@pbalage: Kovetkeztetes: lehet, hogy rovidtavon bejon a dolog, de hosszutavon visszaut.

Egyebkent megneznem azt a tanart, aki egy ciganygyerekre kezet emelne, vagy akar a fenekere csapna, vagy barmilyen mas testi fenyitest megengedne maganak. Valoszinu, akko latnam utoljara eletben, mikor elhagyja a sulit... De hogy az iskolan kivul mit kapna a szuloktol... Azt jobb nem ecsetelni

Boot camp-et az ilyen es ehhez hasonloan nehezen kezelheto gyerekeknek, ahol nem a testi fenyitessel, hanem rendszeresseggel, kovetkezetesseggel tartanak kordaban a kolkoket, nem lenne iPhone meg laptop, se TV, hanem kb mint a cserkesz- vagy kesobb az uttorotaborokban volt. Sok gyerek akkor latna csak rendes reggelit, ebedet, csak ott tanulna meg, hogy hogyan tartsa magat es a kornyezetet rendben, tisztan, csinaljon valami ertelmes munkat, amibe persze nem rokkan bele, de rajon, hogy mindennek van ertelme, es hogy letezik a csapatmunka, ahol o is egy tagja a tarsasagnak.

Veressel nem lehet semmit elerni, nem lehet gyereket nevelni. Viszont meg kell tudniuk, hogy hol vannak a hatarok, mi az, ami belefer egy tarsasagi viselkedesbe, es mi az, amitol mar aszocialissa valik, nem sokkal kesobb meg mar bunozove...
Ha mindent megengedunk egy gyereknek korlatok nelkul, huszoneves korara mar a fejunkre is no, de akkor mar keso barmilyen fegyelmezesre, nevelesre. Rosszabb esetben bunozo, "jobb" esetben pszichiatriai eset lesz beloluk
tivoli
@karma1: ma, 12:54
Cigánygyereket megütni Isten őrizz! Na de a szüleit? A hatóságnak meg olyankor félre kell néznie, oszt rend lesz ott hamar.
varrólány
@tivoli: 12:48 Nem kell behívatni a szülőket mennek azok maguktól is patáliázni!
Hidd el kimagyaráznak mindent , vagy pedig jönnek a jogaikkal mert azt nagyon tudják.
Boszi27
Megpróbálhatja meglegyinteni a kis roma lurkót, néha elég hogyha rászól. Egyből bent lesz az iskolában mind a 200 rokon! Egyébként nem hiszem hogy használna a verés, de az ordítozás sem ér célba.
gödörben
@tivoli: Egyetértek nem a gyereken, hanem a szülőkön kell kezdeni. Mindjárt nem mernének kezet emelni a tanárra, ha helyettük próbálja nevelni a gyereküket.
1magyar
A cigányoknál a verés és ordibálás generációról generációra öröklődik. Primitív emberek és nem is próbálnak másként viselkedni. Terhes nők szívják a cigit, 1 kg-os gyermeket hoznak a világra és nem értik miért buta a gyerek. A lényeg a megélhetés, hiányzik 10 ezer a családi kassszából akkor szülni kell a 15 évesnek egyet.
pityuka
Veréssel se megy. Nem fogékonyak rá.
tivoli
@pityuka: Szerintem igen. Egyetlen dolog, amivel el lehet intézni náluk valamit.
varrólány
@tivoli: 14:42 Erőszakra erőszakkal válaszol , majd a veri ő is a többi gyereket.
tivoli
@varrólány: ma, 14:47
Ezért mondom, hogy nem a gyereket kell ütni..
varrólány
@tivoli: A szülők meg majd levezetik a mérgüket a gyereken , mert mindig a kisebbet könnyebb bántani.
bencemacska
@m.macskosz: Szerinted jól nevelt felnőtt lett?
tivoli
@varrólány: cigányéknál nem így megy, náluk nem vernek gyerekeket, inkább egymást. Legalábbis akiket én láttam, hallottam.
bencemacska
A szocializmusba fegyelmezettebbek voltak, a mai rendszer sokat rontott a beilleszkedésükön.
Már azt várják el, hogy én alkalmazkodjam hozzájuk!
varrólány
@tivoli: 15:16 Lehet ,bár én sem járok hozzájuk , hogy tudnám otthon milyenek de elég ha otthon látják az agresszivitást a gyerekek.
tivoli
@varrólány: ma, 15:26
Az biztos, hogy otthon látják, de nem őket verik. :-))
tivoli
@bencemacska: ma, 15:21
Miért voltak fegyelmezettebbek? Mert úgy féltek a rendőröktől mint a tűztől. Ha valami balhé volt, elő a gumibotot, oszt nem volt jajgatás meg óbégatás, húzták be fülüket, farkukat.
varrólány
@tivoli: 15:35 De a szülői viselkedés az mérvadó egy gyerek életében . lehet nem minden esetben .
m.macskosz
@bencemacska: Költői kérdés volt, remélem?! :)
bencemacska
@tivoli: Mesélek valamit, amit láttam, hallottam:
Esik az eső, rendőr áll az épület eresze alatt, odarohan egy manusz: "Rendőr elvtárs, az épület előtt (kocsma ajtó) agyonverik egymást a cigányok!"
Rendőr: "Megyek rögtön, csak megvárom..."
tivoli
@bencemacska: ma, 15:46
Okos filozófia!
Én is mesélek egyet:
Verekszenek a cigányok a kocsma előtt, két magyar szét akarja őket választani. Erre felfüggesztik a bunyót, jól elagyalják a magyarokat, aztán mintha mi se történt volna, folytatják a saját dolgukat.
tivoli
@varrólány: ma, 15:40
Többnyire, de cigányéknál nem így működik.
Toby
A cigány-gyerek csak nő, mint a bolondgomba, a felmenőinek pénzt hozott anno, a purdé azt csinál, amit akar, de nem is igyekeznek társadaloméretté nevelni őket, lehet, hogy igaza van a polginak !
csa-csa
@tivoli: azért ha sem a szép sem a csúnya szó nem használ, egy jó időben elhelyezett seggre verésbe még egy gyerek sem halt bele.
KERKA
Megnézném ezt a polgármestert amikor fogadónapja van. Eddig lazán pofázott, majd a gyakorlat megmutatja, hogyan bír velük. Gyanítom, hogy most nem verné őket, mert az a polgármesteri állásába kerül és akkor oda a lóvé.
bencemacska
@tivoli: Sok ilyent is tudok, de nem voltam ott, csak mondták!
Az előzőnél viszont ott voltam. (Még a helyet is meg tudom mutatni, bár lehet, hogy átépítették!)
Nagy Testvér
Inkább azt kell ütni, aki nem neveli a gyereket!
tivoli
@bencemacska: ma, 17:22
Én azért örülök, hogy mifelénk nincs többségben a kisebbség, nincsenek úgy elcigányodva.
Nem irigylem szegény polgit, de hát ő akarta a posztot.
Borda
Egy cigány gyereket még az anyja se tudja megnevelni,nem csoda hogyan viselkednek akár az iskolában, akár máshol. Ezeknek minden meg van engedve otthon,nem véletlen nem ismerik a tiltó szót. Max.az apjuknak engedelmeskednek,ha annak van épp kedve megrendszabályozni a porontyát a nagy semmittevése közepette. Nem csak a cigányt,de a magyart sem fegyelmezhetik testi fenyítéssel a nevelők,elég egy figyelem bomlasztó az osztályban...
Szimba
ő lett a polgármester a hajdú-bihari településen- megérdemlik.
rugacs
A romakölykök is olyanok, mint az oroszlán kölykök: picinek még aranyosak is, csak fel ne nőjenek!!
Sajnos a többségük iszonyú ostoba marad. Az öröklött agresszivitásukat meg képtelenség kinevelni belőlük. Talán csak akkor sikerül, ha még pici korában normális (nem roma) családhoz kerül.
Nincs ismert bevált módszer rájuk.
Talán a polg.mesternek lesz ideje kikisérleteznie valamit... :-)
mate03
@Nagy Testvér: Igazad lehet! De az nem mindegy hogy mire neveli a gyereket!
lajospapa
Lopnak a cigányok? Igen. Egy két tyúkot, biciklit, fát... Segélyből élnek csak? Igen! Felvennéd dolgozni? Nem! Hát akkor?
Van -e mos aki lop rajtuk kívül? Igen. Mennyit? Milliárdokat! Ők azért lopnak, mert nincs munkájuk? Mikor felkínálkozik, hogy válaszd meg megválasztod? Ha azt mondja irtsd ki a cigányt elhiszed neki?
Tudod, hogy sok román elhiszi politikusának, hogy a magyarokat ki kell irtani? Ez egy jó megoldás?
Vizual
A tanári pálya büszkesége ez a pali. Igaz azt mondják, hogy akit ahogyan neveltek gyerekkorában olyan felnőtt lesz. Gondolom ez érvényes arra is akit hülyére vert az apja.
rugacs
@lajospapa: A román politikus azért irtaná a magyarokat, mert az országuk nagyobbik fele azért olyan vonzó, mert valaha a mienk volt, mi magyarok tettük olyanná. Vagyis irigységből. A roma meg azért nem kívánatos, mert nem tud beilleszkedni, nem tud civilizálódni, nem tud normális módon élni. Volt és van rá lehetőségük, de soha sem tudtak vele élni. Ki tehet arról, hogy képtelen egy egyszerű munkafolyamatot megjegyezni, hogy képtelen vigyázni az értékre, hogy semmi más nem érdekli csak az élősködés, a kosz, a piszok, a naplopás, sorolhatnám!
Abból viszont mindenkinek elege van, hogy mások tartsák el ezeket egész életükben!
Változtassanak az életvitelükön. Ez kizárólag csak rajtuk múlik. Ezért kizárólag csak ők tehetnek.
Meg azok a tehetős romák, akik ugyan szintén nem akarnak róluk tudomást venni, akik csak lázonganak, de nem tesznek a fajukért semmit sem!
A tehetős roma sem alkalmazza a saját lusta fajtáját!
rugacs
@Vizual: Na ez a tipikus bolhából elefántot hozzászólás!
A legtöbb vadállatot is meg lehet szelidíteni, de nem szépszóval, hanem többnyire ostorral!
Mellesleg a p.m. nem agyonverésről szónokolt, hanem "fizikai erőszakról". Ez persze a te nyelveden jelenthet agyonverést is, de az ő nyelvén nem valószínű.
Egyébként egyes civilizált emberek anno azt állították: "a halott indián a jó indián"!
Mivel a magyar börtönök leginkább romákkal vannak tele, s a roma lakosság szinte egyenlő a bűnözés fogalmával (mondom: szinte), ez a fenti tézis akár nálunk is helyénvaló lehetne.
De abban biztos vagyok, ha nem lenne nálunk annyi roma, sokkal jobb, élhetőbb és biztonságosabb életünk lenne.
lajospapa
Amerikában 1950 táján megoldhatatlannak látszott a négerkérdés. Ma Obama az elnök, és színes bőrű. A magyaroknak is meg kell oldani ezt a kérdést, mert ők a többségi társadalom és felelősek a kisebbségért. Majd ha kisebbség lesz a magyar, az országban, akkor már nem kell törődni vele. Akkor elég lesz a magunk baja. A megoldás viszont úgy nem megy, hogy választásra valaki mindig megvásárolja a szavazatukat. Meg közben is.
Nagy Testvér
@mate03: Tehát azt kell ütni aki NEM neveli...
tivoli
Minden magára valamit adó világi vagy keresztény iskolákban rendszeres volt a verés, a büntetés, a megfélemlítés. A tanítványokból lett is jó erkölcsű tudós, pap, politikus, akikre fel lehetett nézni. S ők a gyermekeiket szintén ilyen iskolákba járatták.
Vizual
@rugacs: Nem hiszem, hogy minden vadállatot meg lehet szeliditeni. Régen ismerlek már innen. Az agyonverés már bünügyi kategoria rugacskám és ne csinálj egy verésről szóló pár sorból elefántot. Az eszed sem annyi. Az indián történetek pedig az Europábol bevándorolt szegényekről és bünözökről szól, akik a föld megmüveléséért vivtak egyműssal harcot. És azok a "szemét" indiánok előbb értek oda mint mint az oloyan szintü fehérek akik gyolkolták őket a földjükért. Nálunk a romák pedig már tudjuk, nemcsak velük van tele a börtön, talán ah a történelem könyvvvel végeztél egy statisztikai könyvet is elolvashatnál, a legfrisebbet. És látod, romából még miniszterelenők is lehetett nálunk. Ha elolvastad "Isteened" orbán életrjzát. Utálom ugyan de azért ismerni szeretem ha valamiről nyilatkozom. És, hogy sok roma van nálunk. Rugacskám ők is a magyar nemzet részei, mint Te. Szerncdsétlen, tanulgassál kicsit ha a nagyokkal akarsz itt vitázni. Tudatlan. Nem szégyen még a romáknál sem. Képviselő is van köztük. Te az vagy már ?
Vizual
@tivoli: Akkor nem a pedofil papokra gondolsz ugye ? Jó erkölcs cimén ?
Vizual
@lajospapa: Amerikában a fehér lakosság is belátta, hogy a négerek gyilkolászásával nem lehet rendet csinálni. Ugy is éltek. És, hogy már csak gyilkolásznak. Hidd el az is nagy eredmény. A fehéreknek is.
tivoli
@Vizual: ma, 12:11
Ne kötekedj, tudod hogy nem arról beszélek. :-))
És igenis a félelemben tartással sokkal többet el lehet érni bárkinél, mint bármi mással a világon.
Vizual
@tivoli: Te is vered a gyerekedet ? Ők is azt mondták 2 éves gyekként, hogy igen jó leszek , Ti tényleg a verésben látjátok az egyedüli lehetöséget. Az asszonyt is veritek, vagy a férjet is. Az ebadta nem viselkedik ( Jühet a kövekező fröccs) Aztán mekkora hepáré volt amikor a Gyurcsány kormány rendet kart csinálni az Asztoriánál. vagy ott bennetek vertek ? És Ti önként elmentettek és nem rongáltatok tovább. ? Még jó, Mert igy is 100 milliós kár volt. Vertek gyerekkorodban ? És akkor a rendörön probáltad visszaadni amiért a szüleid feleltek.
tivoli
@Vizual: ma, 14:22
Te most miről beszélsz?
kopeba
Agyoncsapni amelyik nem bír magával és kész, minek erről annyit beszélni.
Vizual
@tivoli: Hogy azon a verésen hogy fel voltatok háborodva. Pedig most mondjátok, a fegyelem alapja a verés. Most akkor miről is beszélek ?
Zsuga
Azt hiszem ez sokkal összetettebb és bonyolultabb kérdés, mint ahogy mi leegyszerűsítjük. Hogy melyik módszer a leghatékonyabb a nevelésben, az nagyon sok mindentől függ, és szinte egyénenként változó, amire egészen egyszerűen nincs recept. Lehetőség pedig még annyi sem, hogy annyi és olyan profi nevelőt és tanárt képezzenek ki, akik valóban hivatásként tekintsenek feladatukra. Ráadásul mindez még csak nem is a képzésen múlik kizárólag. Nagyon sokan vagyunk úgy, hogy szülőként még a saját gyerekeinket sem vagyunk képesek úgy nevelni, ahogy azt igazából jónak tartanánk, viszont másoknak nagyon könnyen osztogatjuk az észt, hogy hogyan is kéne azt csinálni. Láthattunk már egy-két nagyon jó amerikai filmet, ahol egy kiváló tanár, fizikai fegyelmezés nélkül is csodálatos eredményt ér el a feketékkel vegyes osztállyal, akikről már mindenki lemondott. Persze lehet, hogy ez is csak egy-egy amerikai mese, ettől függetlenül ez lenne a leghatékonyabb módszer, ha...
A veréssel nevelés legtöbbször nem hoz eredményt, vagy csak rövid időre. A pszichét viszont sokkal jobban megviseli, mint amennyire azt gondolnánk.
Zsuga
A cigánykérdés megoldására csak egy módszert tudnék jelenleg elképzelni, mégpedig a szaporulat visszaszorítását. Az pedig a mai segélyezési rendszerben nem működhet.
Zsuga
@m.macskosz: Rossz nyelvek szerint Viki a feleségén is gyakorolta ezt a nála is jól bevált módszert.
kukac50
Kedves szóval ha jót tesz dicsérettel,türelemmel többre mennek mint veréssel

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.