Nyolc-tízezer ember elbocsátásával számol a kormányzat az átszervezésekkel – írja a Népszabadság.

A kórház kapacitások újraosztásának következménye lehet a nagy arányú leépítés. A tervezett átalakítás részlegek, telephelyek, osztályok megszüntetésével járhat. Az elbocsátás elsősorban a műszaki, adminisztratív dolgozókat, kisebb mértékben ápolókat és orvosokat érinthet – értesült a Népszabadság.

A kórházvezetőknek február végéig kell újraosztani a feladatokat az úgynevezett megyei egyeztető fórumokon. A kormányzati vezetők szerint ezzel az osztozkodással elkerülhetőek lesznek a párhuzamos és felesleges ellátások. Vélhetően azonban arról van szó, hogy a járó- és fekvőbeteg-szolgáltatások ötödére nincs fedezet.

Az egészségügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt  a kórházi struktúra jövőbeni átalakításáról is, cáfolva ezzel a Népszabadság információit.

Az államtitkár azt mondta, az egészségügyi államtitkárság feladata az, hogy a kórházak évtizedek óta fennálló és gyarapodó adóssága érdemben csökkenjen, erre vonatkozóan tárgyalnak most az intézményvezetőkkel, áttekintve a teljes kórházi struktúrát – írta összefoglalójában a Hír24.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

oncogito
"Felesleges ellátás" --- vajon tudnának mondani ilyent?
Vagy nekik minden felesleges, ami nem nekik jut?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
oncogito
"Felesleges ellátás" --- vajon tudnának mondani ilyent?
Vagy nekik minden felesleges, ami nem nekik jut?
Clavigo
Phűűűű,,vazzzzze. Itt is egy államtitkárnak látszó képződmény osztja az észt?? Remélem van olyan okos,,mint az L.Szájmon nevű kedvencem..Most a másik 120-130 nevét hadd ne emlitsem.
Tekla
Az egészség ügyben , nem az ápoló személyzet és bére a nagy tétel, hanem az irdatlan sok szabály követést ellenőrző hivatalnok, a hivatalok tömege ami viszi a pénzt, meg az ingatlanok. Az a legkevesebb amit a betegre forditanak. Minden rokonnak kell egy zsíros hivatali állás , egy felújitási villany szerelés, automata ajó, sok üveg fal ,
stb...?
troppauerhumer
Naés?...megtehetik ,ettől a birkanéptől,hány kórházat építettek le,zártak be 2010-óta?!

Íme:A kórházak épülnek le, a stadionok épülnek fel.
Zombor Gábor: Nem zárunk be kórházakat...ó nem,nem persze!:
És a fülkeforradalom óta hány kórházat zárt be és építettek le eddig a FideSS?
Egy a sok közül :"Egy az érintett kórházak,vonzáskörzete közül:
A kazincbarcikai polgármester nyílt levele a facebookról:
A mai napon megkaptam a kórházunkra vonatkozó határozatot. Borzalmas. Térségünk ellen bűnt követ el a FIDESZ. Szakmai érveket nélkülözve, pusztán agyatlan döntés született. Azt, amit a kazincbarcikai lakosok évtizedeken keresztül felépítettek és a város a Debreceni Egyetemmel fejlődő pályára állított, politikai indíttatással egy tollvonással szétrombolják.
A döntés értelmében:
- Megszüntetik a gyermekosztályt Kazincbarcikán. Gyermekeink ellátásért Miskolcra kell majd járni. Ez azt is jelenti, hogy éjjel-nappal, sürgősségi esetben is, a Gyermekegészségügyi Központba, Miskolcra kell menni.
- Megszüntetik a szülészetet Kazincbarcikán. Nem lesz több olyan személyazonosító igazolvány, amiben benne lenne, hogy „született: Kazincbarcikán”. Megszüntetik a szülészetet abban a kórházban, amely egyike annak a magyarországi 17 kórháznak, amely kiérdemelte a kitüntető Bababarát Kórház címet.
- A megszűnő osztályok helyére az Izsófalvai Pszichiátriai Kórház betegei költöznek be, anélkül, hogy bárkit megkérdeztek volna itthon, nálunk Kazincbarcikán. De továbbmegyek, azt se kérdezték meg, hogy a kazincbarcikaiak tulajdonát több mint 40 éve képező kórházunkat odaadjuk e vagy sem. Elvették. Egy pillanat alatt.
- A politikai sandaság legjelesebb bizonyítéka, hogy megszűnik az intenzív osztály, Edelényben pedig újat nyitnak.
A térség lakossága mélységes felháborodását és „köszönetét” fejezheti ki a döntésben részt vevő, valamint a döntést támogató FIDESZ-es politikusoknak:
- Tamás Barnabás fidesz országgyűlési képviselő
- Negrutz Ágoston fidesz helyi önkormányzati képviselő
-...
troppauerhumer
@troppauerhumer: - Rizner József fidesz helyi önkormányzati képviselő
- Pogány István fidesz helyi önkormányzati képviselő
- Bulla Gusztáv fidesz helyi önkormányzati képviselő
- Kolumbán Gábor fidesz helyi önkormányzati képviselő
Az országgyűlési képviselőnknek sajnos lövése sincs arra vonatkozólag, hogy mi történik a kórházunkkal. Semmit nem tett eddig sem, ezután sem fog. A Putnok – Szilvásvárad vasútvonal visszaállítására biztos fontosabb pénzt költeni, minthogy gyermekek szülessenek Kazincbarcikán.
A fideszes önkormányzati képviselők megesküdtek arra, hogy nem fog változni semmi, nem szűnik meg a gyermekosztály és a szülészet sem. Becstelenül jártak el Kazincbarcika lakosságával szemben, becsaptak mindenkit. Bóvli központi politikai akaratot hajtanak végre, nem a helyi embereket képviselik.
És még folytathatnám a listát:
-Orvosok, szakápolók nagy része a dekadensen hanyatló nyugaton dolgozva javítja Orbán foglalkoztatási statisztikáját.
-Az ingyenes ellátásért állhatsz sorban és dugdoshatod a borítékot a zsebbe.
-Hordhatod be a kórházba a hozzátartozódnak a gyógyszert, kaját, WC papírt.
-Ha megengedheted és jót akarsz magadnak, akkor privát biztosítást fizethetsz havi 30-50 ezerért pluszban a TB-n felül. "
palika
Hihetetlen, de ma az egyik ismerősöm, hasi ultrahangra szeretett volna időpontot kérni, május elejére kapott!!! Mikor kérdezte, addig mi lesz, a válasz, ha gond van, szóljon a háziorvosnak,. vagy hívjon mentőt!!! És ha valami gond van és nem veszik időben észre? a válasz, semmi...!Nem vagyok kórházba járó, de látom a sötét jövőmet...!
tivoli
@palika: ma, 17:51
Komoly probléma gyanújakor a háziorvos kérhet soronkívüliséget.
palika
@tivoli: OK értem, de ahogy ismerem ezt a birka népet, kevés fog élni ezzel a lehetőséggel! Majd mikor meg viszi majd a mentő, akkor az orvos csak annyit mond, miért nem jött előbb!!!
tivoli
@palika: ma, 18:13
A soron kívüliség megillett minden rászorulót, és meg is kapja. Ha csak bizonyosság kell az orvos gyanújához, nyugodtan ki lehet várni az időt, mert nem a képalkotó eljárástól gyógyul a páciens.
palika
@tivoli: OK, ezt is értem! De van egy ötletem, legyen mindenki rászoruló!!!:-))
Kezdem felkapni a vizet, a Kossuth rádió a KIRÁLYI TV is azt harsogja, hogy milyen jól halad az ország, milyen jól működik a gépezet, ugye?? na, van egy olyan érzésem, azért ilyen "jók" a számok, mert nem költünk ilyen "egyszerű" dolgokra, mint egészségügy!! Ja és elmondom, miért kell ilyen sokat várni az időpontokra, menjenek az emberek magánrendelőbe!!! Érdekes ott azonnal van idő!!! Ez egy kimondatlan szemétség, a beteg elküldése a közegészségügyből!!
tivoli
@palika: ma, 18:33
Ne szörnyülködj már! A probléma csak akkor van, ha a rászoruló beteg egyáltalán nem kap lehetőséget a vizsgálathoz vagy a gyógyuláshoz.
Fradigege
Majd felszippantja őket a bezárt Tesco üzleteket felvásárló CBA, aki minimálbéren heti 6 napon keresztül napi 12 órában megmasszírozza őket. És ha nem tetszik nekik, akkor szeretettel várja őket a közmunkaprogram. Jó szándékkal kövezik ki az útjukat a kedves zsírmore vezetők.
mate03
@Clavigo: Ne is mondj többet mert epeömlést kapok!
palika
@tivoli: Ez a szöveg amit nyomsz, csúsztatás!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.