A veszprémi időközi voksolást a baloldali pártok által támogatott független jelölt nyerte: Kész Zoltán a szavazatok 42,66 százalékát szerezte meg. Némedi Lajosra, a Fidesz-KDNP jelöltjére a választók 33,64 százaléka szavazott. Kész Zoltán győzelme azt is jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek nem lesz kétharmados többsége az Országgyűlésben.

Kósa Lajos a Kossuth Rádióban gratulált a győztesnek, köszönetet mondott a kormánypártok szavazóinak, segítőinek, majd azt mondta: "ez most így sikerült".

Az eredményt a Fidesz-alelnök azzal magyarázta, hogy a jobboldali szavazóknak nem volt tétje a voksolásnak. Kifejtette: míg a Fidesz-KDNP úgy fogalmazta meg a választás tétjét, hogy ki képviseli Veszprémet és környékét az Országgyűlésben, addig Kész Zoltán a kormánypártok kétharmados parlamenti többségének sorsát határozta meg tétként. A baloldali szavazókat ez jobban mozgósította, mint a kormánypártok által kitűzött tét a fideszeseket – mondta.

"Egy csomó mindent nyilván nekünk is át kell gondolnunk, hogy mivel tudnánk még jobban szolgálni az emberek érdekeit" – tette hozzá.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a veszprémi eredmény nem veszélyezteti a Fidesz-KDNP kormányzását.

A tapolcai körzetet – ahol április 12-én szintén időközi parlamenti választás lesz – a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy jellemezte: Tapolca egy egészen más választókörzet, "ott akkor is mást kell csinálni, ha egyébként győztünk volna Veszprémben".

Kósa Lajos a rádióinterjúban megjegyezte: a sikereket is érdemes elemezni, amire példaként a szintén vasárnap tartott abaújszántói időközi polgármester-választást említette, amelyen a Fidesz támogatta jelölt nyert.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

soljanka
El se olvasom. Lajos nem éri el az ingerküszöböm. Majd ti úgyis leírjátok, ha valami érdemlegeset is böfögött volna. :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
soljanka
El se olvasom. Lajos nem éri el az ingerküszöböm. Majd ti úgyis leírjátok, ha valami érdemlegeset is böfögött volna. :)
Senara
"Egy csomó mindent nyilván nekünk is át kell gondolnunk, hogy mivel tudnánk még jobban szolgálni az emberek érdekeit" ... Mr % ."részéből " 20 ezres kisváros 10 évig vígan élne , rezsicsökkentés nélkül .
magyarbakancs
Nagyot fröccsent a Fidesz g*eci.
Remélem mindenhol így járnak.
zöldszem
Persze! Hétfőre megmondták Kósa elvtársnak, hogy kell gondolnia. Azóta úgy gondolja.
volvós
Nos ! Ebböl tanult a fidesz, hogy nem szabad a gyeplöt elengedni egy pillanatra sem !!
Magyarul, nem volt elég a választás elött az agit-prop titkárok ( kibatov efftárs gárda )
száma, akik elötte kimosták az idös, vidéki emberek agyát ! Az ilyen dugóslala féle
beszólások meg csak rontják a fidesz esélyeit...OV-nak ki kellene adni a kósa kilövetési engedélyét, ha tovább akar " élni "
A Tündik bündije
Na, megszólalt az agytröszt... amikor már Mr. 20%-ot állítják ki magyarázkodni, akkor a szokásosnál is jobban le vannak fagyva az ebtársak.
adrenalink
"Kósa Lajos a rádióinterjúban megjegyezte: a sikereket is érdemes elemezni, amire példaként a szintén vasárnap tartott abaújszántói időközi polgármester-választást említette, amelyen a Fidesz támogatta jelölt nyert."
Ja! Abaújszántódnak háromezer valahány lakosa közmunkából tengődik, csak nem szavazhatott a biztos éhenhalásra...
Clavigo
tündér Lala megmagyarázza...Oszt mi van a fémkupakokkal, Lala ?? Annak a sztorinak sikerült a végére érned ?
nezelodo
Nagyon hiteles a magyarázat. Már azt gondoltam, arról értekezik, Kész Z. e a város bolondja, vagy hány év alatt végezte el az egyetemet. Egyéb mással már úgyis be akarta szarozni a dakota párt, de magukra sikerült kenni. Ja erről jut eszembe Lala, neked van-e diplomád?
human
Tapolcán nagyon be fognak durvulni. Biztos megszállják a pénzért hű aktivisták.
human
@adrenalink: A választási szakértő szerint a kisebb településeken nagyobb arányban nyer a fidesz és ha ezt leszűkítjük azokra ahol csak közmunka van ott dupla szavazatot kap a fidesz. Biztos nincsenek megfélemlítve a közmunkások, csak szeretik az elitista pártokat.
www.atv.hu/videok/video-20150220-a-kozmunka-es-a-valasztas-tisztasaganak-kockazatai
human
@nezelodo: Diploma? Ugyan már. Még Orbán tanácsadójának is csak egy estin végzett érettségije van.
nezelodo
human, azért vedd figyelembe, már nincs csak egy bukott császárja a városnak, helyette egy várkapitány viszi a boltot. Hogy aztán mit árul majd, az akkor derül ki amikor ő is megbukik.
Knapp75
Talán tartsatok nemzeti konzultációt arról, Lali, hogy mivel tudnátok jobban szolgálni az emberek érdekeit!
Biztosan kapnátok néhány megfontolandó javaslatot és bizony szabadidős programajánlatokat is! (a választók jelentős része szerint nem csak a vasárnapot kéne "munka" helyett a családotokkal töltenetek)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.