Csak a nemzetbiztonsági okok miatt indokolt adatokra vonatkozik a paksi atomerőmű-beruházással összefüggő harminc évre szóló titkosítás – szögezte le pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz, kiemelve: ugyanazok, akik ma ellenzik, korábban támogatták a paksi beruházást.

Mint közleményükben felidézték: az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának pénteki ülésén a kormány előterjesztésére tárgyalt módosító javaslat nem általános titkosítást jelent, hanem kizárólag olyan adatok vonatkozásában teszi lehetővé a 30 évre szóló titkosítást – az információszabadságról szóló törvénnyel teljesen összhangban –, amelyek titkosítása nemzetbiztonsági okok miatt indokolt. "Elvégre atomenergiáról és egy atomerőműről van szó, amit akár terrorveszély is fenyegethet" – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt, hozzátéve: a paksi beruházás Európai Uniós szabványok szerint valósul meg, Magyarország annyi információt hoz nyilvánosságra, mint például Finnország.

Az ország energiafelhasználásának 40 százalékát az atomerőmű adja, az atomenergia megkerülhetetlen, a paksi atomerőmű fejlesztése nélkül nem biztosítható a magyar lakosság és az ipar energiabiztonsága – fejtette ki a Fidesz, amely szerint ezt "az ellenzék is pontosan tudja". Korábban – mint írták – minden párt egyetértett a paksi atomerő fejlesztésével, ezért a Fidesz hiteltelennek tartja, hogy az ellenzék most az egész projektet támadja. Mint fogalmaztak: "a paksi atomerőmű 2010-ig a baloldal kifizetőhelye volt, több milliárd forintot talicskáztak ki az atomerőműből MSZP-s politikusokhoz – Harangozó Tamáshoz, Gyurcsány Ferenchez, Józsa Istvánhoz – köthető cégek".

"A paksi atomerőmű fejlesztésének köszönhetően tovább nő hazánk energetikai függetlensége, hosszú évtizedekre kiszámítható, olcsó és biztonságos áramellátást nyújt a magyar lakosság és magyar ipar számára, ezzel növeli Magyarország versenyképességét is" – hangsúlyozta közleményében a nagyobbik kormánypárt.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának pénteki ülésén elfogadott – az ellenzék által hevesen bírált – változtatás kimondja, hogy az orosz és a magyar kijelölt szervezetek és alvállalkozóik által kötött szerződésekben szereplő üzleti és műszaki adatok, valamint a megvalósítási megállapodások és az egyezmény előkészítésével kapcsolatos, a döntéseket megalapozó adatok a keletkezésüktől számított harminc évig közérdekű adatként nem ismerhetők meg.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
Na fidess fanok, ha ezzel a titkosítással bárki is egyetért, az egyformán sunyi, hazug mutyizós, mint a magyar kormány, annyi gerinc nincs benne, mint egy meztelen csigában!
human
Lázár is csak azt titkosította milliós útjaiból ami nemzetbiztonsági kockázatot jelent magára.
nemjoezigy
Na itt a BAJ: "...fejtette ki a Fidesz,..."
Ez szakma! ezt a szakembereknek kellett volna kifejteni! (sajnos közöttük is tombol a politika)
1. A finneknél ilyen paraméterekkel épült erőmű nem felel meg az eu-s előírásoknak
2. Az osztrákoknál megépült atom erőművet a népük nem engedte üzembe helyezni. Talán ott van demokrácia.
3. áram túlkínálat van az árampiacon.
4. A jövő, ha a megújuló energia mellett a fúziós reaktor.
5. Nevetséges terrorveszélyről beszélni. A neten minden megtalálható az erőművekről. Én még azt is tudom, hol akarják felépíteni.D Remélem nem fogják.
Ebben a fő cél a legális-minimum 10 % nyereség mellett a még lenyúlható pénz. Ez nem semmi, 4 ezer milliárd a mostani induló összeg, a vége nem is látható. Na ebből lehet gyarapítani a vagyont, felosztani egymás közt az országot.
human
Egy esetben lenne rendben a titkosítás, ha egy-egy fő az ellenzéki pártokból betekintést nyerhetnének a titkosítandó adatokba.
Frigyes001
Valakiknek az most jol jön lesz mit osztani
Csizmás Kond
Ez a kíváncsiskodás egy hülyeség. Mindig is titkolóztak az ilyen dolgokkal csak most valahogy még az is tudni akar mindent aki almazöld a témához.
Törölt felhasználó
A fideszes nagyok azt hiszik megússzák annyival, mint a mai komcsi nyugdíjasok, hogy majd békén lesznek hagyva a milliárdjaikkal a félreálltak.. Hát nem...ők már a demokráciában loptak és csaltak, ha nem kérnénk őket számon akkor értelmetlen lenne az elmúlt 25 év...
Dr. Felipe
30 évre titkosítják a mutyit, azért én remélem hogy g vicctor elvtárs 85 éves korában még életben lesz mert ezért felelnie kell.
szandokan
@Csizmás Kond: A lényeg, hogy lehessen szidni a Fideszt a sok szabad idejükben, ha már más dolguk nincsen.
pensionar
Hat igy titkolnak minden az amerikaiaik is.Mivel gyarmatok vagyunk utanozuk a gyarmatositot.
köhögő bolha
15 év helyett, 30 év gondtalan szajrézás!
Csizmás Kond
@Horizont: Jogod csak arra van amit megengednek, tehát ami titkos ahhoz nincs jogod. Az más, hogy szeretnél mindent tudni, de nem biztos, hogy meg is bíznak benned, tehát az van leszarva aki kíváncsi...:)
Ja és fidesz...próbálj lazítani...
Csizmás Kond
@Horizont: Gyurcsány idejében is titkosítottak ennél egyszerűbb dolgokat is, persze akkor is hánykolódtunk de attól még titok maradt.
...és átlagembernek semmiképp nem tartom magam azt valahogy olyan egykaptafáraszabottnak képzelem amit magamra semmiért nem vennék, ...és elég magas vagyok...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ..vagyis én az vagyok aminek te mondasz...azt sejted hogy akkor te ki lehetsz ?
kukac50
Az adófizetőknek joguk van tudni mire mennyit költenek, és ki nyerhet pályázatokon a paksi atomerőmű építésénél.
Aki Én
@Csizmás Kondom: Na, te például almazöld vagy ehhez a témához is meg úgy általában a titkosításhoz is, ez ebből a két sorból is rögtön lejön. Olyan gyermeteg butaságokat tudsz közreadni, hogy az elképesztő. Komolyan felmerül a kérdés, hogy vagy képes egyedül kezelni a pc-t?
szandokan
@Aki Én: Vajon miért becézel minket? Kiskorodban nem kaptál elég szeretetet?
bakegya
A kommentelők személyes szféráját sértegetőket,önreklámozókat és beírásaikat, minek okán nem tiltja ki innen a moderátor?
Szabadon vegzálhatnak bárkit?
Aki Én
@szandikám: De bizony pont, hogy sok szeretetet kaptam. Ha nem így lenne, akkor pont úgy viselkednék idegenek előtt ahogy te teszed. Ráadásul nem is tanulnék belőle, ahogy te teszed.
Tudom, hogy ezzel próbálsz visszavágni előző véleményeimért, miszerint a magadfajta kérkedő embert nem nagy szeretet veheti körül, ha kénytelen vadidegeneknek dicsekedni és önmagát fényezni minden hozzászólásában, amiben egynél több szó van. Valójában ez sokkal többet is elárul. De én (és ahogy látom jó páran) ezt komolyan gondolom.
pbalage
@szandokan: pfff.. kemény legyél, ne hagyd magad!
A "több tiszteletet a faszombaéppenmostmentkiafejembőlkiknekis" szerintem egy elég erős érv lenne Aki Én ellen. Esetleg valami új stadionnal megfenyegethetnéd, vagy ajánlj fel több lopást, esetleg vegyél egy jacuzzit...
Harcolj már! Kard ki kard!
szandokan
@bakegya: Téged kellett volna innen már régen kitiltani. Ami késik, persze nem múlik...
szandokan
@pbalage: Jacuzzit nem veszek még egyet, egy is elég.
szandokan
@Aki Én: Helyesbítenélek: Mivel ez itt nem egy társkereső valamelyik rovata, ezért nem az ismerkedés, és egy esetleges kapcsolat a célom. Tehát: Nem kell itt engem szeretni, én sem szeretek is általában senkit. Véleményt cserélünk, ki-ki elmondja a magáét, a véleményét, kifejti álláspontját, és ennyi.
Aki Én
@szandokan: 01:35 Plágium!!! Lopod a dumámat. Tudtam, hogy ismerős vagy, megvan! Te vagy a betűs ember. Mármint akinek gondjai vannak a betűkkel, tudod. Az a sitt vagy, hogy is hívják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.