Vezércikkben kritizálta a Magyar Nemzet azt, hogy Orbán Viktor a kaposvári trafikos gyilkosság kapcsán felhozta a halálbüntetés kérdését. A cikket az a Szerető Szabolcs írta, aki korábban maga is távozni akart a laptól, de később mégis a maradás mellett döntött.
Szerető azzal kezdi írását, hogy amíg ember él a Földön, mindig lesz vita a halálbüntetésről. Ám gyorsan rátér a Fidesz ostorozására:
(...) a keresztény álláspont gránitszilárdságú, mozdíthatatlan: az élet szentsége mindenek felett.
És nekimegy annak az orbáni érvelésnek is, hogy ők csak a vita jogával szeretnének élni a kérdés kapcsán:
A kormányzat a halálbüntetésről szóló vita joga mellett érvel, csakhogy ezt a jogot nem fenyegeti senki és semmi. (...) A valódi kérdés itt az, hogy miért pont most vette elő ezt a témát a miniszterelnök. Illetve: mi a helyes magatartás egy kormányzati felelősséget viselő politikai erő részéről egy ilyen esetben? Meglovagolni a kaposvári gyilkosság miatti természetes társadalmi felháborodást, vagy mederbe terelni a jogos indulatokat? Attól tartok, itt az előbbiről lehet szó (...).
A Magyar Nemzet arról is értekezett, hogy Martin Schulz telefonja Brüsszelből gyorsan véget vetetett a legújabb " miniszabadságharcnak", majd kitért a Jobbikra is.
Esetünkben a halálbüntetés hiábavaló felvetésével, egy nyilvánvalóan meddő vita kezdeményezésével a kormány mintha vörös szőnyeget akarna teríteni a témában otthonosabban mozgó, felelősséget nem viselő, a hatalom felé menetelő Jobbik lábai elé
- fejtegette Szerető.
A vezércikk utolsó mondatával pedig burkoltan Habony Árpád felé szúrt:
Tanmese nyilvánvaló tanulsággal: a rossz tanács akkor is rossz tanács, ha sokat, nagyon-nagyon sokat fizetnek érte.
Most melyik "lelkiismeretének" higgyünk???