Lakatos Béla ácsi fideszes polgármester reagált az igazságügyi miniszter szavaira, mely szerint „az Orbán-kormány szerint Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.”

A roma származású polgármester az Indexnek elmondta, sejtették, hogy előbb-utóbb összehozzák a bevándorlók ügyét a romákéval, ezért a jövő hétre meg is szervezték a roma polgármesterek találkozóját, de nem gondolták, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez az összekapcsolás.

Lakatos vérlázítónak tartja Trócsányi kijelentéseit, mert azok nem a roma felzárkóztatás fontosságát hangsúlyozzák, hanem azt, hogy a romákra költött pénz miatt nem tud az ország más dolgokat, problémákat finanszírozni. Véleménye szerint ez egyértelműen cigányellenes hangulatot kelt.

A fideszes polgármester azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a roma felzárkóztatásra költött „rengeteg pénz” egyáltalán nem ért célba, azok helyett, akik a leginkább rászorultak volna, egy szűk réteg részesült a javakból. Néhány ember életszínvonala valóban javult, de míg ők milliomosok lettek, a vidéki cigányság helyzete változatlan maradt, így kifejezetten visszás arra hivatkozni, hogy a roma felzárkóztatás miatt nem tud a kormány a menekültekre költeni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@Dr. Felipe: Szerintem meg jól beszél Lakatos !

A cigányokat több okból sem lehet kirugdosni az országból és az állampolgárság csak egy ok ! Amennyiben azt akarjuk - márpedig Fidesz nélkül is ezt akarhatjuk - hogy elfogadható, elviselhető, tűrhető és tanultabb cigényaink legyenek, akkor kell rájuk költeni, mert sem erejük, sem anyagi forrsáuk - egyesekben meg szándék - sincs mindezt önerőből megoldani !
Uff !

És persze nem néhány, cigányok által elkövetett, vérlkázító bűncselekmény talajéról kell állás foglalni, mert a politikusi mocskos csürhe anyagilag és erkölcsileg viszi padlóra az országot, ami legalább akkora bűn !

Szerintem...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Felipe
Lákátos orgován Bélának talán farkas flórencet, a fideSS díszcigányját kellene megkérdezni hogy hova lett a lé amit a keményen dolgozó kisemberektől elvettek hogy felzárkóztassák belőle a romákat.
Toby
@Dr. Felipe: Szerintem meg jól beszél Lakatos !

A cigányokat több okból sem lehet kirugdosni az országból és az állampolgárság csak egy ok ! Amennyiben azt akarjuk - márpedig Fidesz nélkül is ezt akarhatjuk - hogy elfogadható, elviselhető, tűrhető és tanultabb cigényaink legyenek, akkor kell rájuk költeni, mert sem erejük, sem anyagi forrsáuk - egyesekben meg szándék - sincs mindezt önerőből megoldani !
Uff !

És persze nem néhány, cigányok által elkövetett, vérlkázító bűncselekmény talajéról kell állás foglalni, mert a politikusi mocskos csürhe anyagilag és erkölcsileg viszi padlóra az országot, ami legalább akkora bűn !

Szerintem...
Dr. Felipe
@Toby: "Szerintem meg jól beszél Lakatos !"

Olyat nem is írtam hogy nem jól beszél. Csak azt hogy kinél kell érdeklődni.
iskolakerülő
"Signóre Lákátosz tudta hogy balhé lesz!!!
-Milyen balhé..?
-Nagy balhé!!"
keresztapa
A cigányok eddigi vezetői csak a munka világába keresték a feladatokat, ők nem tehetnek róla, hogy minden igyekezetük ellenére munkával nem, csak a pénzel tudtak asszimilálódni. A mindenkori kormány ezt a tulajdonságukat díjazza és minden évben az asszimilálódáshoz szükséges összeget a dolgozóktól átutal a munkával asszimilálódni óhajtó, de dolgozni nem akaró rejtett erőforrás vezetőjének. Aki könnyelműen bízva büntethetetlenségében kiváló érzékkel költi azt el, igaz nem arra amire azt kiutalták, a munka világa meg még egy pár évszázadig várhat.
nemjoezigy
Azon csodálkozok, hogy még mindig fideSSes!
Ezek is hisznek benne, hogy belülről lehet javítani a sz@rt, mint a szilikatalin.
Mikor veszik már észre, hogy folyamatosan kijátssza a vezetésük őket egymás ellen!
Itt az idő és bizonyítsanak az értelmes és változtatni akaró cigányok.
Engem mindig irritált, hogy a gazdag cigányok nem segítik a szegény cigányokat, pedig arányaiban előbb lehetnének sikeresek mint a nem cigány magyarok.
justhpeter
Trócsányi ma kapott egy fideSS piros pontot és egy jobbik piros pontot a csont nélküli vegytiszta rasszizmusért. Ez valóban ritka, elismerésre méltó teljesítmény.Ettől függetlenül Lakatos polgármester úrnak igaza van, a magyarországi romákat csak előre megfontolt szándékkal, aljas indokból lehet összemosni a bevándorlással.
kamazuka
Bár a kormány kénye kedve szerint eszközöl befektetéseket állampolgáraiba,mindeközben a híres tanácsadó(k)nak halovány lövésük sincsen mit is lehetne kezdeni a menekűlt áradattal.
Hogy minden egyes menekűlt,bevándorló,migráns,nevezzük bárhogy jelentős bevételi forrás lehet adott fogadó országnak,elképzelhetetlen részükről.
Kisebbséggel példálózni bárgyú gondolat,hiszen egy egy kisebbségre egész iparágak épűltek az elmúlt 40 50 év során.Mégis a vakság nem csak szűrkületi nekik!
izo
@kamazuka: "minden egyes menekűlt,bevándorló,migráns,nevezzük bárhogy jelentős bevételi forrás lehet adott fogadó országnak,elképzelhetetlen részükről." Ütőset szívtál barátom!
Desischado
Undorító most meg a romákra kenni, hogy miattuk nem tudják fogadni a menekülteket! flóri koma hova rakta a pénzt, amit a cigányok felzárkóztatására utaltak?! Hogy a többiekről már ne is beszéljek!
Bercifiu
@kamazuka: Igaz, mert a szart itt ürítik.
izo
@kamazuka: Szerinted azért jönnek ide mert dolgozni akarnak, akkor nézz körül a gyarmatosítók fővárosaiban!Nem kell összetéveszteni őket az 56-os és a most kivándorló magyarokkal.
kamazuka
@izo: Nem,nem szó nincsen összetévesztésről!A szemlélet váltás a lényeg,aki jön az hoz is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.