Interjút adott Erdei Bálint, Orbán vejének egyik üzlettársa. Erdei, aki tulajdonostársa volt a példátlan sikerű Elios Zrt.-ben Tiborcz Istvánnak – a VS.hu-nak nyilatkozott Sájer Gáborral, a cég vezérigazgatójával együtt.

Mint ismert, Tiborcz áprilisban adta el részét az Eliosból. Közleménye szerintt azért, mert sokat támadták családját, miután milliárdokat nyertek el közbeszerzéseken a települések közvilágításának korszerűsítésére.

Összeszedtük a Tiborczot érintő idézeteket az interjúból, íme:

- Istvánnal régóta ismerjük egymást. Egy közös ismerősön keresztül találkoztunk. Mindjárt felismertük egymásban a lehetőséget, és jól kiegészítettük egymást.

- István nagyon jó gondolkodású, és jó stratégiai készséggel rendelkezik. Ez mindenképpen hiányozni fog a cégből.

- István egyéb elfoglaltságai miatt is visszahúzódott, ráadásul ő sokkal inkább építeni szeret, nyughatatlan természet – persze a legjobb értelemben.

- Istvánnal van közös vállalkozásom, ez azonban teljesen más területen, az ingatlanfejlesztésben működik, ami nyilvánvalóan nagyon távol áll az Elios tevékenységétől.

A teljes interjú itt olvasható, ebből többek közt kiderül még, hogy az Elios még mindig nem kapott állítólag hivatalos értesítést arról, hogy nyomozna utánuk az EU.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
- és István maga a megtestesült tökély, ő az Univerzum Esze, A Gallaktika Vállalkozója ,Istvánban különösen a saját lábon állása teccik, meg a "traktoros ismerete"...meg még az is tecci,m Istvánban, hogy ha fa kell, akkor nem cicózik, tarra vágja a szomszédét, mi ez, ha nem bátorság ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
zöldszem
"Ez öröm ez bodogság"...
"A lényeg, hogy boldogabbá tegyék az embereket – mondja Erdei Bálint"

Miért is kellene örülnie az embereknek?? Hogy Orbán veje veled együtt 2010 után milliomosok lettetek?
bencemacska
Milyen jó nekünk. Az egész orbán rezsim a mi boldogságunkért van!!!
Nagyon szépen kérlek benneteket, menjetek a p...-ba, én nem akarok ILYEN BOLDOG lenni!
Toby
- és István maga a megtestesült tökély, ő az Univerzum Esze, A Gallaktika Vállalkozója ,Istvánban különösen a saját lábon állása teccik, meg a "traktoros ismerete"...meg még az is tecci,m Istvánban, hogy ha fa kell, akkor nem cicózik, tarra vágja a szomszédét, mi ez, ha nem bátorság ?
eszegfu
"...mindjárt felismertük egymásban a lehetőséget..." Hát kedves Erdei Bálint ehhez nem kell nagy ész! Elég volt tudni kinek a kicsodája Tiborcz.
zöldszem
@Toby: Hatalom nélkül xart sem ér a bátorság!
human
Tegyük fel, hogy István eszes, szorgalmas vállalkozó. A gond csak az, hogy még rajta kívül sok eszes és szorgalmas vállalkozó van, akik nem tudnak tízmilliárdos forgalmat bonyolítani, mert az após nem miniszterelnök. Pécsen például még hitelt is felvettek a költségvetési tervek áthúzásával, csak hogy Tiborcz megrendelést kapjon. Ez itt a nem mindegy. Legyen vállalkozó a piaci verseny szabályainak megfelelően ahogy a többi.
Toby
@zöldszem: Meg genyó após nélkül a qrwa nagy ész !
zöldszem
@Toby: ma, 15:14
Pont ezért írtam, a hatalom a háta mögött Orbán személyében, így könnyen feszeleg akármelyik.
justhpeter
Ennek csak egy üzenete van: Le vagytok sz@rva mind.
kkalman
Még szerencse, hogy a saját lábunkon álló vőgyerek eszes és szorgalmas. Nem az lenne, akkor az apósnak még többet kellene segíteni a saját lábon álláshoz.
Desischado
Azért szivesen megnézném ezt a két "lángészt" mire mennének a valódi versenypiacon, mindennemű hátszél nélkül! Vajon akkor is ekkora "ászok" lennének? Kötve hiszem!
Yoda69
Erdekes hogy ez a "szuperzseni" a taho hatalomra jutasa elott sehol nem volt. A cege meg a csod szelen botorkalt, csakugy mint meszaroslorinc vallalkozasa. Persze az adofizetok penzebol mindenki tud vagany lenni.
mate03
@Lepényleső:! Ez annál durvább! Itt a fojtsd meg a gyengébbet, elv uralkodik,mint az állat világban! Ahol az erősebb kutya b...ik!
Szeparepa
Parazita fosztogató hazaáruló féreg... az összes ilyen aljadéktól fillérig mindent vissza fog venni a nép...
Dr. Felipe
"István egyéb elfoglaltságai miatt is visszahúzódott, ráadásul ő sokkal inkább építeni szeret, nyughatatlan természet"

Vajon mi lehet az a más elfoglaltság? G vicctorral nem jár szotyolát köpködi, el nem tudom képzelni mivel köti le idejét hacsak saját lábon állással nem.
Építeni szeret, ehhez képest jól letarolták az akác erdőt szó se róla.
bakegya
@Dr. Felipe: építik a mészárosbaráttal közösen a királyi pompával megálmodott gellérthegyi palotát!-A környékönk már egy éve le van zárva-a hatalmas daru az égig ér- a hegy gyomráig ásott már a lőrinc lányának a haverja-Gellért püspők folyamatosan üvölt-segítsetek,adakozzatok a szegényeknek -de senki se hallja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.