A Jobbik azt kéri a kormánytól, hogy haladéktalanul zárjon el minden "pénzcsapot" az Országos Roma Önkormányzat (ÖRO) elől, függesszen fel minden folyamatban lévő pályázatot, és vegye vissza állami tulajdonba az ORÖ-nek átadott ingatlanokat.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében felszólította egyúttal az Országos Roma Önkormányzatot, hogy a folyamatban lévő hatósági eljárások végéig haladéktalanul oszlassa föl magát és függessze fel működését.

Tekintettel arra, hogy szinte minden nap "piszkos részletek" derülnek ki az ORÖ működésével és pénzmozgásaival kapcsolatban, kijelenthető, hogy "minden egyes forint", amit a testület kap, azt vagy nem az összeg eredeti rendeltetésének megfelelően használják fel, vagy egyszerűen csak ellopják – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: a kialakult helyzetért a Jobbik szerint Farkas Flórián miniszterelnöki megbízott az első számú felelős, és amíg az ő mentelmi joga tart, addig csak az ÖRO működésének felfüggesztésével lehet "gátat vetni a további jogosulatlan pénzszórásnak".

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Mikor varrják be a kaptárba a dádét???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
A fényképen egy megtört, talpig szomorú embert látni, aki a szívét-lekét kiteszi a cigányságért...
...és ez a hála?
..kezd elege lenni... alig várja a 18-as szavzásokat, akkor már nem is indul...

hiányozni fog.
human
@wagabund: A cigányság biztos nem felejti el fáradozását és önfeláldozását értük. Könnyek szöktek a szemembe. Hüp, hüp
human
Majd az lesz, mint a paralimpikonok szövetségénél. Leváltják a kellemetlenné vált pártkatonát és egy másikat ültetnek a helyére. Ennél többet Orbánéktól naivitás lenne elvárni.
Kíváncsi leszek, hogy mi lesz azoknak a roma vezetőknek a sorsa, akik elkezdték felgöngyölíteni a gyanús ügyleteket. Szerintem ők nem kapnak Orbántól milliós állást, de majd Flóri.
KERKA
Az úgy szokott történni némely helyen, ha elhúnyik a családfő, megkezdődik a marakodás a vagyonért.:)
papa.49
Mikor varrják be a kaptárba a dádét???
human
@wagabund: Legalább már ketten vagyunk akik tudjuk, hogy Farkas Flóri mit érdemel meg úgy igazán. ;)
papa.49
@justhpeter: Az enyémet egyetlen percre se élvezte a dádé!!!
nemjoezigy
@human: vagyunk többen is.
Ebben is különbözünk a bűnöző és bűnpártoló fideSS-nyikektől és kdnp-sektől!
Már réges-régen börtönben a helye ennek a ...-nak.
De valamiért nem kerül oda, talán szorongatja az orbán golyóit, olyant tud amit más nem.
Nem fél, hogy a weiszt fogja követni. Így megy ez egyeseknél.
Munkanélkülieket tanulókat károsított meg ez a féreg és a bandája, de úgy látszik a nagycsalád még védi őket. Ó az a keresztényi szeretet, tehát így működik!
nemjoezigy
Lemaradt, hogy ezt nem csak a jobbiknak, hanem az összes ott ülőnek kellene a lehető összes fórumon követelni! (még a jobb érzésű fideSS-nyikeknek is. Ja nincs olyan, mert ha jobb érzésű, akkor már nem fideSS-nyik)
Mindaddig, amíg a jogsértés és az anyagi kár meg nem szünik.
human
@nemjoezigy: Gyanítom, hogy a Farkas által eltüntetett pénzeknek köze lehet a romákhoz és választásokhoz. Más okát nem tudom elképzelni, hogy védhet Orbán olyan embert, aki nem tud elszámolni százmilliókkal (vagy már milliárdoknál tartunk?).

Darabonként 3 millióért vettek irodai számítógépeket összesen 21 millióért. Én eddig 1 milliót érő szerverrel találkoztam. Azt kizártnak tartom, hogy 3 szervernyi erőforrás kell ahhoz, hogy a titkárnő megírjon egy kérvényt a szövegszerkesztőben.
Most néztem meg egy weboldalt. A legdrágább szerver 1,5 millió volt.
Desischado
@human: Nálad lesz a pont. Szerintem is nagyon tud valamit a flóri, azért ússza meg. Ha meg már nagyon kényelmetlen lesz, akkor látszólag beáldozzák, de kap egy milliós állást valahol, felfelé fog bukni. Mást nem tudok elképzelni. Ez a kormány a velejéig korrupt. Tolvaj, és embertelen. Várom a napot, amikor egyszer felborul a kártyavár!
Szókrakész
Feljelenteni, feljelenteni, feljelenteni!
Mindenkit aki lop!

Ahogy anno Lenin is mondta.

Ja nem.

Ő azt mondta tanulni.

Attól még ez a verzió is üzemképes.
Ne állandóan CSAK feltételes módban hablatyoljanak már a mega-giga fizetésű "honatyáink"!!!
A baj az, hogy a közös husosfazék szellem hat ki mindenre.
A rend, becsületesség, tisztesség, gerincesség az nem honatyakompaibilis
feri57
Akkor a szélsőjobb horda rasszista fasisztái mikor oszlassa fel magát?
eugen4402
@Szókrakész: Feljelenteni...? "Az es jó..." De minek? Kinek?
A kigyó körbetekeredve már a saját farkáig ér, az igazságszolgáltatásban nem nagyon találsz senkit, aki valamilyen formában ne lenne kiszolgáltatva a hatalomnak, és aki annyira hülye, hogy a saját egzisztenciáját tenné kockára, olyan ostoba ember nincs a halmazban. Ez egy tökéletes modell..!
Szókrakész
@eugen4402: Sajnos tökéletesen igazad van.
Bár tévednél.
eugen4402
@Szókrakész: Én is azt remélem, hogy tévedek. Azzal vigasztalom magam, minden rossz álom véget ér egyszer, csakhogy az az ébredés se' habostorta...
sokanvagyunk
Még a végén kiderül, Farkas Flórián tanácsadója másodállásban Orbán Viktor. :)
human
@eugen4402: Amíg a feljelentés jogát nem vonaj meg Orbán addig fel kell jelenteni minden korrupció gyanús ügyet. Gondolj bele, ha nem tesz így az ellenzék azzal legitimálja a szabad rablást. A történelemkönyvekben legalább benne lesz, hogy a demokratikus ellenzék mindent megtett amit a demokrácia keretein belül lehetett.
human
@eugen4402: És így dokumentálva lesznek a lopások. Nyomuk marad. Talán később még lesz aki foglalkozni fog ezekkel az ügyekkel, mert az ügyész úr nem fog az biztos.
eugen4402
@human: Ebben viszont igazad van. Én még túlságosan a papíralapú dokumentálásban élek, és azt villámgyorsan el lehet tüntetni alkalomadtán. El tudom képzelni, hogy a digitális adatrögzítés korában az adatmegsemmisítés soha nem lehet 100%-os, és minden leütött billentyűnek nyoma marad valahol.Legalább az utókornak is lesz min hajba-kapni.
Toby
Aki sáros, az bűnhödjön, nemre, zemzetiségre, felekezetre. pártszmpátiára tekintet nélkül.

- Juhász Oszi elszámolt már az önkormnyzati menetlevelekkel ? Meglettek már ?
- Volner is rendezte cégei sunyításait ?

Tsak úgy kérdezem...
Lepényleső
Nekem az igazság tökéletesen megfelelne,minden szerepléőre egyformán méretezve.
kukac50
Az igazság kiderítése kötelessége lenne a rendőrségnek ügyészségnek bíróságnak, de Orbán parancsára nem teszik a kötelességüket.
Farkas Flóriánt meg vezetőszíjon elvihetné a rendőrség, letartóztatásba,ez minimum elvárható lenne az igazságszolgáltatástól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.