A Fidesz szerint a liberálisok már megint nem a családok oldalán állnak és ugyanúgy támadják az otthonteremtési programot, ahogy kormányzásuk alatt tették.

A nagyobbik kormánypárt kedden közleményben reagált a Magyar Liberális Párt ügyvivőjének nyilatkozatára. Bősz Anett ebben követhetetlennek és kiszámíthatatlannak tartotta a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatását.

A Fidesz közölte: a liberálisok ugyanúgy támadják az otthonteremtési programot, ahogy kormányzásuk alatt tették, amikor végül a szocialistákkal együtt meg is szüntették az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési kedvezményeket "és a kockázatos devizahiteleket kínáló bankok karjaira lökték a magyar családokat".

Nyomatékosították: az otthonteremtési program teljesen kiszámítható, mert amíg a Fidesz kormányoz, csok is lesz, "egyedül a balliberálisok jelentenek rá fenyegetést". Hozzátették, a program mindenkinek olcsóbbá teszi az otthonteremtést, aki bérből és munkából él: a közfoglalkoztatottaknak, a minimálbéreseknek éppúgy, mint a még gyermektelen fiatal házasoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, az örökbefogadóknak, az egy-, a két-, a három- vagy többgyermekes családoknak.

A kedvezményre jogosultak mindazok, akik új lakást, házat építenek vagy vásárolnak, és akik használt lakást vásárolnak, bővítenek – tette hozzá a nagyobbik kormánypárt.

A csok rendszere nem változott, a kormány legutóbbi ülésén további könnyítésekről döntött, amelyeknek köszönhetően még többen tudnak élni a támogatással. Emlékeztetnek: könnyítés például, hogy azok az egy- és kétgyermekes családok is igénybe vehetik az új lakásra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményt, akiknek már van lakástulajdonuk. Szintén könnyítés, hogy eltörlik a 30 millió forintos értékhatárt az államilag támogatott hitel esetében és a nem teljes körűen közművesített térségek lakói is igényelhetnek támogatást.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
@pbalage: Ezek ezt már nem pihenik ki beleégett a zsugorodott agyukba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
A "megélhetőségi szűlők" szavazatvásárlásáról szól ez a program is.
Hátrááányos édesanyááám! Már megint kaptunk egy lakááást! Felszedjük a parkettááát, hogy fűtsünk. Nem baj, majd kapunk mááásik hármat.
Macskaszem
@verőce21: Szerintem meg ez is gazdagéknak szól, akiknek igazából nincs is rá szüksége. Ennyi pénzt nem ad a bank közmunkás bérre, meg 80-90 ezres keresetekre, mert ha kétszáz évig él, akkor sem tudja visszafizetni.
verőce21
@Macskaszem: (09:40) A gazdagok szavazatát nem kell megvásárolni, azok túlnyomóan úgyis fideszesek. :)
nezelodo
@verőce21: Azok szavazatát meg kell tartani, mert az elpártolás fájdalmasan simicskássá válhat.
Dr. Felipe
Elvtársak. Csak hát önök már Ócsán is "bizonyítottak". Ott is láttuk hogy kik jártak jól, akik megépítették túlárazottan a házakat melyek azóta is üresen állnak. Na ez lesz most is csak nagyobb méretekben és ehhez még nem is kell balliberálisnak lenni. Anélkül is tudjuk hogy itt nem a családokról van szó hanem a profitszerzésről, a garancsipisti féle oligarchák profitszerzéséről.
kukac50
Ez a CSOK csak az építőipar fellendítését szolgálja! Andy Vajna,Mészáros Lőrinc építőipari cégét akarják uniós pénzből támogatni. Azoknak segít akik ilyen segítség nélkül is tudnának lakáshoz jutni. Ez olyan nesze semmi fogd meg jól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.