A szocialista kormány idején több száz iskolát zártak be, több ezer pedagógust tettek az utcára és csökkentették a fizetésüket – állította a Fidesz-frakció szombaton Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatára.

Tóbiás József szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy az az önkormányzat, amely képes rá, vehesse vissza iskoláját. A pártelnök elmondta, hogy a választmány nyílt levélben állt ki a szombati pedagógustüntetés mellett. Értékelésük szerint a tüntetés Magyarország jövőjéről szól – ismertette a dokumentum tartalmát.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Hat éve vannak hatalmon, és ég mindig visszafelé mutogatnak, ez már szánalmas. Egyébként nem emlékszem rá, hogy a szocik ezt csinálták volna! Még tanulónak sem lennének jók a rablóbandához képest! És Václav Hávelnek igaza volt sajnos!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
Attól nem lesz szebb a jelen, hogy a múltat szidjátok, idióták.
szaboria1
Miért is kellett iskolákat bezárni? Mert nincs elég gyerek már egy 5000 -es városban évente nem születik egy osztályra való gyermek. Nálunk is bezárták az egyik iskolát.
Gyermek védőnővel utaztam kb egy hónapja aki elmesélte a kevés gyerekből már lassan az 50 % -át ki kell emelni a családból a nagy szegénység miatt.
Mivel ki kell mondani csak a mély szegénységben élő cigányoknál van szülés a többségnél viszont már nem lehet otthagyni a gyerekeket.
Toby
@szaboria1: Így van, teljesen más okokból kellet sulikat bezáratni, mint amiről ezek a szarházi véglények hörögnek, de a sunyi, mocskos és aljas eszközeikkel csúsztatnak, átfednek, hazudnak, fáélrevezet(né)nek !
Csizmás Kond
Sajnos a visszamutogatás már nem mentség ...elcseszték mert ugyanolyan bénán kezelték mint az elődeik.
Dr. Felipe
Csak hát g..ik, akkor még volt fűtés és kréta az iskolában, ma meg elmarad a tanítás mert hideg van az iskolában.
Szerencsére most már a fejetekre borul a KLIK g..ik.
pbalage
A Fidesz egy kiváló ellenzéki párt, de hatalomra soha többé nem szabad kerülnie.
Maxipocak
@pbalage: Teljesen egyetértek Veled! Václáv hável is megmondta 2004-ben, ha Orbán és a fidesz ismét hatalomra jut, Isten mentse Magyarországot és Európát is. Csak az a gáz, hogy ha 2002 és 2010 között nem cseszte volna el az MSZP-SZDSZ, akkor ez meg sem történik. És akkor az ilyen vajnbandik meg rogántoncsik és tsa-i lopnák szét a Hazát.
Desischado
Hat éve vannak hatalmon, és ég mindig visszafelé mutogatnak, ez már szánalmas. Egyébként nem emlékszem rá, hogy a szocik ezt csinálták volna! Még tanulónak sem lennének jók a rablóbandához képest! És Václav Hávelnek igaza volt sajnos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.