Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke összehívta a testület ülését hétfő reggelre. Molnár Zsolt az MTI-nek elmondta, az ülésen részletes beszámolót vár a hatóságoktól a szombati, Teréz körúti robbanás kivizsgálásának eredményéről, a robbanás lehetséges okairól.

Molnár Zsolt az MTI-hez vasárnap közleményt is eljuttatott, ebben azt írta, a szombat esti ismeretlen eredetű robbanás kivizsgálása a rendőrség kötelessége csakúgy, mint a tényekre szorítkozó, tárgyszerű tájékoztatás.

A civil kontroll biztosítása pedig a nemzetbiztonsági bizottság kötelessége, ezért a vizsgálat eredményéről, a robbanás lehetséges okairól részletes beszámolót vár a hatóságoktól hétfő reggeli ülésén – írta. A bizottságot hétfő reggel 8 órára hívta össze az elnök.

Molnár Zsolt hozzátette: az ügyben csak tárgyszerű tájékoztatásnak van helye, "találgatásokra, spekulációkra, híresztelésekre alapozva nincs helye félelemkeltésnek", ez pedig – mint írta – minden közéleti szereplő és véleményformáló közös felelőssége.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményében mielőbbi felépülést kívánt a robbanásban megsérült rendőröknek.

Szombaton 22 óra 30 perc körül ismeretlen eredetű robbanás történt a fővárosban, a VI. kerületben, a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél. A robbanás következtében a Budapesti Rendőr-főkapitányság két gyalogos járőre megsérült, mindkettőjüket kórházba szállították. A rendőrség a robbanás körzetét lezárta, és megbizonyosodott arról, hogy további sérültek nincsenek.

A rendőrség – szakértők bevonásával – helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést végez. A robbanás eredetével kapcsolatos helyszíni és szakértői vizsgálatok, valamint az anyagi kár felmérése folyamatban van – közölte a rendőrség vasárnap hajnalban.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Na baz+, hétfőre???Egy "valós" robbantás történt a magyar fővárosban szombat éjszaka, és a bizottság hétfőn ül össze. A f@nak ez a kapkodás?Ja a KDNP megköveteli, hogy vasárnap ne dolgozzatok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csodálkozó
Kitüntetik Sintér elvtársat és Dietmar Clodót?
Clavigo
Ebből szükségállapot lesz...oszt jó napot.
A biciklis lepippanthat
@Clavigo: Megelőztél. Pont erre gondoltam, hogy itt a remek alkalom a bevezetésére.
sentinel216
Mielőbbi, teljes felépülést kívánok a munkájukat végző sérült rendőröknek!
Ezek után senki ne mondja nekem azt, hogy nincsen kapcsolat a szervezett bűnözés és a politikusok között! A hatalom megtartásáért mindenre képesek.
Még akkor is azt mondom, ha véletlen gázrobbanás történt, mert akkor az "illetékesek" szándékosan ködösítenek - információkat tartanak vissza - az eset kapcsán, amire rá fognak telepedni a hatalmukat féltők.
Perwool
Na baz+, hétfőre???Egy "valós" robbantás történt a magyar fővárosban szombat éjszaka, és a bizottság hétfőn ül össze. A f@nak ez a kapkodás?Ja a KDNP megköveteli, hogy vasárnap ne dolgozzatok!
Perwool
@Clavigo: Ja, meg a faszbukon a boksz mesterek képen hirdetik magukat, hogy...
Sok olvasótársunk "üvölti", hogy USA, itt meg, terrortámadásba megsérült két rendőr, és hétfőre emelik fel a hájas seggüket.A be(él)lügyminiszter még nem dugta elő a pofáját!
Borsodi
@Clavigo: Erre megy ki a játék igazad van.Ez a robbantás annyira valós mint ahogy Orbán életére akartak törni, elterelő hadművelet,itt ahol bizonyítékok,hangfelvételek,sorolhatnám ,tűnnek el semmi nem lehetetlen.
Perwool
@Borsodi: Tényleg most, hogy említed, hol a haza megmentője, a mi kis szabadságharcosunk?
Hova tűnt Orbán Viktor? Ne talán keresi a "tumicszmáját"Hóban, vízben, vörös iszapban rögtön ott volt.
aremy
@Perwool: azokon a helyeken számolatlanul lehetett lopni és meg is tették.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.