A 24.hu értesülése szerint nem kizárt, hogy csökkentik a Magyar Idők oldalszámát, és a kormánypárti lap szerkesztőségének egy részével indítják újra a Népszabadságot. Ez különösen pikáns lenne azután, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök azt mondta, „szerény véleménye” szerint ideje volt a lap bezárásának, amelynek „a Szabad Nép volt az elődje”. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a Népszabadságot 1956. november 2-án alapították és Magyarország semlegessége mellett foglalt állást, erről a hvg.hu írt részletesen. A Népszava a héten arról írt, hogy olyan hírek láttak napvilágot, ami szerint Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor bizalmasa közös céget alapított Liszkay Gáborral, a Magyar Idők alapítójával és kiadójával, és ez a társaság vásárolja fel a Népszabadságot kiadó Mediaworks médiaportfólióját. Ez a portfólió azonban nem elsősorban a Népszabadság, hanem a megyei napilapok miatt fontos, amelyek még most is nagy elérésűek és fontos helyi információforrásnak számítanak

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Na persze... A magyar idokben az van leirva, amit orban a hagymazas lazalmaivan lat, meg amit a neppel lattatni akar...
Oda hintegeti el a felinformaciokat, amikkel aztan a magyar ecceru ember ugy erzi, hogy allatira torodve van vele a Gazdaallat altal, es lam, a demokracia sem csorbult, lehet , minden visszaall az eredeti kerekvagasba,
Csak eppen azt felejtik el kozolni, hogy nem a 80 ujsagirobol allo teljes gardat hivta be az uj tulaju kiadoi vezetes, hanem csak 10 embert,. Eleg, ha nekik felajanlanak valami teljesen teljesithetetlen, a meggyozodesukkel ellentetes iranyu programot, es ezek az ujsagirok maris inkabb elhagyjak ezt a megjelenesi lehetoseget, mint hogy s@gget csinaljanak a szajukbol. Nekik meg van gerincuk - tehat nem is fog nekik sok baber teremni az orban kormany alatt...
A kiado meg verheti a mellet, hogy o milyen jo volt, felajanlotta az ujranyitast, de ezek a renitensek nem akarjak ujrainditani a lapot.
Mindent ra fognak verni a nepszabisokra, pedig az egy ordas hazugsag lesz...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
cs.n.
És akkor valószínűleg kezdenek majd csordogálni az állami pénzek, és kurvára nem fog számítani az eladott példányszám. Cserébe nem piszkálják a kormányzati stikliket.
karma1
Na persze... A magyar idokben az van leirva, amit orban a hagymazas lazalmaivan lat, meg amit a neppel lattatni akar...
Oda hintegeti el a felinformaciokat, amikkel aztan a magyar ecceru ember ugy erzi, hogy allatira torodve van vele a Gazdaallat altal, es lam, a demokracia sem csorbult, lehet , minden visszaall az eredeti kerekvagasba,
Csak eppen azt felejtik el kozolni, hogy nem a 80 ujsagirobol allo teljes gardat hivta be az uj tulaju kiadoi vezetes, hanem csak 10 embert,. Eleg, ha nekik felajanlanak valami teljesen teljesithetetlen, a meggyozodesukkel ellentetes iranyu programot, es ezek az ujsagirok maris inkabb elhagyjak ezt a megjelenesi lehetoseget, mint hogy s@gget csinaljanak a szajukbol. Nekik meg van gerincuk - tehat nem is fog nekik sok baber teremni az orban kormany alatt...
A kiado meg verheti a mellet, hogy o milyen jo volt, felajanlotta az ujranyitast, de ezek a renitensek nem akarjak ujrainditani a lapot.
Mindent ra fognak verni a nepszabisokra, pedig az egy ordas hazugsag lesz...
RonaGyuri
Rezsi Szilárd megint elszólta magát, hisz Őfenesége bandája igazából igazi hithű kádári káderek és gyermekeik! =))
grincss
Sztem gerinces ember nem dolgozik (majd) ott!
Nessy
Mi lesz az újság címe? Új magyar idók?
Aláírva: Új egység hívei egyesüljetek!
Borsodi
@Nessy: Népszabadság helyett, Népvándorlás,Népirtás,Nép ámítás,Nép butítás,Népi szennylap, Orbánia mánia, lehetne a neve. Alapra az előfizetés fideszes politikusoknak kötelező lesz,nyaloncoknak ajánlott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.