Hónapokon keresztül fosztogatta vendégeit egy budapesti belvárosi szórakozóhely tulajdonosa és három alkalmazottja a rendőrség gyanúja szerint.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat S. Tamás 34 éves budapesti lakos ellen kifosztás és prostitúció elősegítése bűntett, valamint O. Sándor 37 éves, S. Irén 29 éves budapesti lakos és egy 27 éves kurdi lakos ellen – írja a police.hu.

A nyomozás adatai szerint egy belvárosi klubban S. Tamás és alkalmazottai az elmúlt három hónapban több vendég italába bódítószert kevertek és a kábult, védekezésre képtelen állapotukat kihasználva a klubban elvették tőlük az értékeiket (készpénzt, bankkártyát, mobiltelefont és személyes iratokat). Több esetben a kábult vendéget hazakísérték, majd a lakásán fosztották ki.

A gyanú szerint S. Tamás az üzletben férfiakat foglalkoztatott, akik anyagi ellenszolgáltatásért cserébe szexuális szolgáltatást nyújtottak a vendégeknek.

A rendőrök végül vasárnapra virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után csaptak le a klubra a NAV munkatársaival közösen, ugyanis a helyen előfordult túlszámlázás is. S. Tamást és két alkalmazottját a helyszínen fogták el. A negyedik embert, O. Sándort fél órával később, józsefvárosi lakásán érték utol. A klub átvizsgálásakor mobiltelefonokat valamint különböző – magyar és külföldi – személyes iratokat foglaltak le.

A belvárosi rendőrök az elkövetőket gyanúsítottként hallgatták ki, valamint S. Tamást és O. Sándort őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.​

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Magyarország jobban teljesít !!
Pintér : 2 hét múlva rend lesz !!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@papa.49: A lepényhalmeg utoljára.
human
"nem sokkal éjfél után csaptak le a klubra a NAV munkatársaival közösen, ugyanis a helyen előfordult túlszámlázás is"
A nav lecsap túlszámlázás miatt :D :D :D
GeoCravker
@human: Al Capone is adócsalásért ült végül
human
@GeoCravker: Egy messzi-messzi galaxisban. De itt nálunk el tudod képzelni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél