Kőolajat talált Szolnokon a kőolaj- és földgázkitermelő O&GD Central Kft. a közelmúltban. Azt, hogy mennyi olajat lehet majd innen kitermelni, a jelenlegi teszteket követően lehet majd pontosabban megbecsülni.
Breitner Dániel a cég képviseletében elmondta, a szolnoki Prizma és Gyökér út környékén levő mintegy egyhektáros területen talált kőolajat a tervek szerint kitermelik.
A fúrási célpont kiválasztását szeizmikus mérések előzték meg, ezek alapján bíztak abban, hogy olajat találnak itt – tette hozzá.
Hangsúlyozta, a kutatófúrást a legszigorúbb környezet- és egészségvédelmi, valamint munkabiztonsági előírások betartásával kivitelezték, azt a bányafelügyelet a helyszínen ellenőrizte.
Arra a kérdésre, hogy a fúrás mennyibe került, annyit mondott:
átlagosan, egy kétezer méteres fúrás alapköltsége megközelítőleg kétmillió dollár.
A társaság legközelebb szerdán kezd kutatófúrást szintén Szolnokon, a Sashalmi és a Törteli út sarkán levő mintegy egyhektáros területen, kőolajtelepek után kutatnak. Sikeres fúrás esetén a kút kiképzése és tesztelése március-áprilisban várható.
A nyilvános cégadatok szerint az O&GD Central Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2015-ben 448 millió forint volt, míg 2014-ben nem volt a cégnek értékesítésből származó árbevétele. Mérleg szerinti eredményként a cég 2015-ben 2 milliárd 253 millió forint, míg egy évvel korábban 3 milliárd 323 millió forint veszteséget könyvelt el.
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bár, ha meggondolom, a kőolaj miatt már annyi természetvédelmi terület ment tönkre, most már jogos, hogy lakott területet is érintsen.
"Ezt nem lenne szabad."
Semmi veszellyel nem jar. Csak be kell tartani a biztonsagi eloirasokat, s nem lehet problema.
a furas koltsegeit a magyarok alljak, a bevetelbol felesben osztozunk a cigannyal.
az ingyenolajat meg rezsicsokkentett aron eladjuk nektek.
csutortokon ezt meg is beszeljuk.
Új hozzászólás