A hónap egyik izgalmas bűnügyi híre: ítéletet hirdettek Koltai Róbert és Pogány Judit fia, Koltai P. Gábor ügyében. Véget ért egy több évig tartó rémálom, ami – ahogy az ilyenkor lenni szokott – az egész családot megrázta. Koltai az utolsó szó jogán elmondta: „Leírtam a sok szenvedést, nyomasztó élményt, milyen borzalmas eljárásban volt részem. Mármint hogyan rángattak ki két kicsi gyerekem mellől teljesen fölöslegesen, hogy miért kellett négy hónapig előzetes letartóztatásba kerülnöm. Filmes vagyok, nem bűnöző. Borzasztó szerencsés embernek tartom magam a családom, a szüleim miatt, akik végig velem voltak ebben a folyamatban. „ -írja a Ripost, a Bestre hivatkozva. A bűncselekményt, amivel a producert vádolták, nem tudták bizonyítani. Koltai kilenc vádlott-társából öten felfüggesztetett kaptak, négyet pedig felmentett az elsőfokú bíróság.
Koltai fellélegezhet - A hónap egyik izgalmas bűnügyi híre
Forrás:
zarojel.hu
Feltöltő: PV
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Reméljük, nekik ez utóbbiban nem lesz részük, hogy egyszer s mindenkorra megtanulják, milyen nagy a különbség a kettő között.