Közérdekű fizikai munkát kell végezniük, ha nem, akkor fogházba kerülnek. A tárgyalás végigülő tömeg az ítélet indoklásakor elhagyta a termet, egyet nem értésüket hangosan kifejezve a bíró felé. Az ügyész súlyosításért, Gulyás és aktivistatársa felmentésért fellebbezett.

Ítéletet hirdetett a bíróság a Sándor-palotát megdobáló két aktivista, Gulyás Márton és Varga Gergő ügyében. A két aktivistát hétfő éjjel fogták el a rendőrök a spontán tüntetés után, mert festékkel dobálták meg a köztársasági elnök hivatalát. Mindkettejüket 72 órára előzetes letartóztatásba helyeztek, emiatt kedden több százan tüntettek mellettük.

Csütörtökön már bíróság elé is állnak Gulyás Mártonék

Hétfő éjjel fogták el őket, miután megpróbálták festékkel megdobálni a Sándor-palotát. A Budai Központi Bíróságon tárgyalják gyorsított eljárásban Gulyás Márton és egy másik férfi ügyét, akiket hétfő éjjel fogtak el a rendőrök, miután festékes palackokkal próbálták megdobálni a Sándor-palotát a spontán kialakult tüntetés alatt.

Összesen 500 órányi közérdekű munka

A bíróság ítélethirdetése szerint rongálás és garázdaság bűntettében társtettesként bűnös Gulyás Márton, akit a bíróság halmazati büntetésként 300 óra fizikai közérdekű munkára ítélt, ha ezt nem tölti le, fogházba kerül. Az előzetes fogvatartás miatt 12 órát jóváírtak. A halmazati büntetést a korábbi büntetése miatt kapta, amiért próbára bocsátották, és ennek hatálya alatt követte el a mostani rongálást és garázdaságot a bíró indoklása szerint.

Gulyásnál enyhítő körülményként értékelte a bíró, hogy elnézést kért azoktól a rendőröktől, akik festékesek lettek.

Bűnösök a bíróság szerint Gulyás Mártonék

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Varga Gergely 200 óra közérdekű munkát kapott büntetésként rongálás és garázdaság bűntett társtettesként való végrehajtása miatt. Ha nem végzi el a kiszabott munkát, rá is fogházbüntetés vár. Vargánál büntetlen előéletét vette enyhítő körülménynek a bíró.

Bűnügyi költségként 29 350 forintot kell megfizetniük.

Az ismeretlen harmadik személy, aki szándékegységben dobált

Ugyanakkor az ítélet felolvasásakor a bíró hangsúlyozta, hogy Gulyás és Varga közösen cselekedtek, és velük a mindeddig ismeretlen harmadik személy "szándékegységben cselekedett" – vagyis a bíró csoportosnak minősítette a garázdaságot.

Az ügyészség is kapott néhányat

A bíróság eltúlzottnak és aránytalan joghátránynak látta az ügyészség által indítványozott szabadságvesztést Gulyás esetében, Vargánál pedig fel sem merülhetett ez büntetésként. Az ügyészség azon felvetését, hogy a festékkel 23 ezer forintos kárt okoztak az aktivisták a Sándor-palota műemléki épületében, a bíróság nem ismerte el, az ítélet kihirdetésekor "nem meghatározott mértékű" kárról beszélt a bíró.

A tömegnek nem tetszett az ítélet

A tárgyalás fél napját végigülő közönség a bővebb indoklás közben felállt és hangosan fejezte ki nemtetszését a bíróval és a bírósággal szemben, többen a bírói függetlenség hiányát sérelmezték.

Fellebbezés mindkét oldalról

Az ügyészség súlyosításért fellebbezett, Gulyás Mártonék felmentésért és a büntetések egyesítése ellen fellebbeztek, mert nincs olyan kivétel, mint amit bíróság az egyesítésnél alkalmazott. Varga Gergő és ügyvédje szintén felmentésért fellebbeznek.

Az őrizetbe vételük az ítélet kihirdetésével megszűnt, mindketten szabadon távozhatnak. A tárgyalóteremből kilépő Gulyást és Vargát a kint várakozók megtapsolták.

Az ítélethirdetést itt lehetett élőben követni:

 

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
A rohadt kurva anyját a korrupt bíróságnak is ám...mutasson nekem valaki legalább 1 huligánt akit megbüntettek 2006 után...aztán ott nem festékes palack volt hanem autók égtek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyvandor
@Szókrakész: "A törvény legyen mindenkire érvényes." Ezt beszéd meg a balsaival.
amaramaistanna
"Virág Erdős - 14 órája -·
van egy ország
ahol lakom
tízmillió
dühös flakon"
papa.49
@egyvandor: Nem, de más eszköz nincs a kezükben...
Jozefina
Sokak szerint, meg az eljáró ügyész és bíró a bűnös!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.