Munkatársaimmal nagy fába vágtuk a fejszénket, na jó, nem olyan nagyba, de azért volt vele munka. Egyetlen ember ugyanis talán nem is tudja összeszámolni, fejben tartani viszont semmiképp sem, hogy mekkora vagyont harácsolt össze eddig a miniszterelnök nyilvánvaló közelségében lévő oligarcha sereg. De még egy lelkes, de relatíve szerény létszámú csoport is csak viszonylag korlátozott részére képes koncentrálni, hiszen, mint az sejteni lehetett, minden képzeletet felülmúló tárgyi, anyagi és intézményes vagyonról van szó. Ebben a minikutatásban ezért pusztán pár olyan embert néztünk meg, akik szoros kapcsolatban vannak Orbánnal, és az elmúlt pár évben rakétaszerű teljesítménynövekedést értek el az állami szektor által milliárdokkal támogatva, teljes politikai hátszéllel. Az eredmények lenyűgözők, jó csemegézést kívánunk!

Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Számomra szinte felfoghatatlan, vagyont harácsolt össze eddig a miniszterelnök nyilvánvaló közelségében lévő oligarcha sereg!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Számomra szinte felfoghatatlan, vagyont harácsolt össze eddig a miniszterelnök nyilvánvaló közelségében lévő oligarcha sereg!
lusta
És jól tette. Világosan látható, hogy ezt szereti a magyar ember.
papa.49
@Manhattan: Nem sajnáltam rá a papírt kinyomtattam, plusz el is mentettem!!!
Ez valóban egy piszkos, harácsoló tetű, pókhálója!!!
Mindenkinek ajánlom elolvasásra!!!
Aki Én
Egeszen dobbenetes ez igy osszefoglalva.
Ezt kellene nemzeti konzultacioban szetkuldeni nehyan kerdessel. Na az valoban sikeres lenne.
Es tenyleg, miert nem?
nyanya001
Az összes határra ki lehet tenni a táblát :

Orbánia !
Magyarország megszűnt !
nyanya001
Ennek olyan vastag bőr van a pofáján, hogy a rinocéroszé hozzá
képest hártya vékony.

hirtv.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/orban-nem-mas-laban-allunk-1395462
A magyar gazdaság nem mankóval jár, a saját lábán áll – ezzel a képpel próbálta érzékeltetni beszédében a miniszterelnök, hogy nem is olyan fontosak az uniós források Magyarországnak. Orbán Viktor ezt azzal látta bizonyítottnak, hogy egy magyar forrásból épülő 40 milliárdos tesztpálya alapkövét tette le Zalaegerszegen. Ezzel egy időben Lázár János Hódmezővásárhelyen beszélt arról, hogy uniós források nélkül is jól meglenne a magyar gazdaság.

„Nekünk itt van a helyünk, mi nem egy sziget vagyunk, mi egy kontinensen élünk és a sorsunk össze van kötve a kontinensen élő többi európai népével” – Orbán Viktort három hete, egy brüsszeli sajtótájékoztatón kérdezték arról, hogy Nagy-Brittanához hasonlóan kiléphet-e Magyarország az Európai Unióból. A miniszterelnök akkor cáfolt és azzal érvelt, hogy a magyarok több mint 70 százaléka támogatja a tagságot.
Te szemétláda az uniótól kapott milliárdokból gazdagodtatok meg, vásároltátok fel
az országot !
Manhattan
@papa.49: Jól tetted! Osszad te is mindenfelé!
papa.49
@Manhattan: Pont ezért nyomtattam ki...
Elkezdjük a ,,beszélőt,,!!!
quadrocopter
Hogyan verték a taknyukat, amikor maffiaállamként minősítették a rezsimuralmat!
Csak ezt lehwet bizonyítani fehéren-feketén, mást nem!
Perwool
@nyanya001: Mert így valóban úgy lesz, hogy a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…"
(Ady Endre, 1899.)
Perwool
Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. Pár százezer ember kisajátítva tartja a országot. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai pedig liferálják a népet, a nép jogait, a hazát. Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. Beteljesülése a kérlelhetetlen fátumnak. Fölfakadt seb vagyunk most Európa testén. Lesz-e balzsam erre a sebre, vagy egyszerűen ki fogják égetni?... Rettenetes, rettenetes történet ez...
Ady Endre írása, Nagyváradi Napló 1903. július 30.
JAJMÁR
Gratulálok a gráfokhoz, jól szemlélteti a helyzetet. A jéghegy csúcsát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.