Szerinte a miniszter alantas politikai szándékból sutba dob 18 milliárdot. Hazudott Lázár János abban a levélben, amit az Európai Bizottságnak írt az Altus Zrt.-ről – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dobrev Klára a társaság vezérigazgatója. Kijelentését a Miniszterelnökséget vezető minisztert elmarasztaló jogerős bírósági ítéletre alapozta. Az ügy előzménye, hogy az Altus Zrt. három éve nemzetközi, többfordulós pályázaton egy nemzetközi konzorcium vezető társaságaként megbízást nyert az uniós források felhasználásának célszerűségét érintő elemzésekre-kutatásokra – idézte fel vezérigazgató. Pénzügyi elszámolásokkal nem foglalkoztak, ilyen ellenőrzéseket nem végeztek – tette hozzá. (Mint ismeretes akkor Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő volt az Altus Zrt. tulajdonosa, azóta a felesége, Dobrev Klára vált tulajdonos-vezérigazgatóvá.) Az Altus uniós megbízatása akkor vált széles körben ismertté, amikor 2015-ben Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy „üzleti...
Dobrev Klára: Lázár tudatosan hazudott
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Perdöntő részlet került elő a bőnyi késelés ugyében, ez új irányba viheti azt amit az ügyről eddig gondoltunk
- Az életével játszik, aki nem mos fogat esténként, az egyik vezető halálok előzménye a lepedékes fogsor
- Ne csak az edények tisztítására használd a mosogatógép tablettát. El sem hiszed, mi mindenre jó még
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 7., 06:16
Őrület, hogy ma sem fogjuk látni a napot
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Miért nem az EMÍR alkalmazóját (2004-ig volt elnökhelyettes Dobrev Klára!), hanem Gyurcsány feleségét támadja???
Lázár János és a magyar kormány kidobna 18 milliárd forintot az ablakon. Nem a saját pénzüket szórják ilyen nagyvonalúan az urak, hanem a magyar adófizetőktől közösségi felhasználásra kapott forintokat. Normális országban, ahol minden emberre az állam polgáraként tekintenek, függetlenül attól, hogy melyik pártnak a tagja, vagy szimpatizánsa, a következő történne. Lázár János megkeresné Dobrev Klárát. Kedves Klára, kezdené Lázár János, úgy hallottam, hogy Önök bizonyítani tudják, hogy az informatikai rendszerrel kapcsolatban nem jogos az Európai Bizottság követelése. Ha valóban vannak ezzel kapcsolatban dokumentumaik, kérem, ossza meg velünk, hogy érvelni tudjunk az Európai Bizottságnál. Kedves Klára, mondaná erre Lázár János, egy normális országban, tehát nem abban, amelyben mi most élünk. Nagyon köszönöm Önnek a segítségét. Nemcsak a kormány, de elsősorban a magyar emberek nevében is köszönöm, hogy valószínűleg nem kell majd visszafizetnünk a 18 milliárd forintot, amelyet ily módon más, fontos célokra költhetünk. Például, enyhíthetünk valamelyest a mélyszegénységen, amely ugyan a magyar statisztikai adatszolgáltatás szerint nem létezik, de ettől még tudható, hogy van.Tudnánk ebből a pénzből segíteni a nagycsaládosokat, a nyugdíjasokat, a pályakezdő fiatalokat.
Szóval, amint bizonyára Ön is tudja, nagyon sok helye van ennek a pénznek, mindent el kell követnünk, hogy ne kelljen visszafizetnünk.