Szinte minden ország pályázott a Londonból elköltöző intézmények valamelyikére, de a magyar kormány már a start előtt kiszállt a versenyből. Amikor Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében az erős országról szóló elképzeléseit sorolta, megemlítette, hogy ennek része az is, hogy futball-világbajnokságot leszámítva nincs olyan nagy világesemény, amit ne tudna Budapest vendégül látni. Hozzátette azt is, hogy „a fővárosunk többre képes annál, minthogy a mai magyar államot szolgálja ki”. Ez tényleg klasszul hangzik, de úgy tűnik, hogy ha nem sportrendezvényekről van szó, sajnos már nem ilyen magabiztos a kormány. Az Európai Bizottság keddi közleménye szerint Magyarország egyikre sem pályázik a a Londonból elköltöző uniós ügynökségek közül. Mivel Nagy-Britannia hamarosan kilép az Európai Unióból, Brüsszelnek sürgősen más tagállamba kell költöztetnie két nagyon fontos londoni intézményét: az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) és az Európai Bankhatóságot (EBA).

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Bármilyen sportesemény rendezését szét tudja lopni a fidesz...alábecsülik magukat a, a foci VB-t is szét tudnák lopni...a vizes VB-t is sikerült 7-8 szorosan túlárazni, a teljes bevételéről meg kuss van. EU intézményt üzemeltetni? Működő oktatás vagy egészségügy? Na az már nem megy.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sziszifusz
Az, hogy az Orbán kormány nem pályázott a Londonból elköltöző intézmények egyikére sem, jelentheti azt is, hogy ki akarja léptetni az országot az unióból. Mivel ezt minél hamarabb meg akarja tenni, értelmetlenné válhatna az ideköltöztetése bármely uniós szervnek.
Hellcat
Bármilyen sportesemény rendezését szét tudja lopni a fidesz...alábecsülik magukat a, a foci VB-t is szét tudnák lopni...a vizes VB-t is sikerült 7-8 szorosan túlárazni, a teljes bevételéről meg kuss van. EU intézményt üzemeltetni? Működő oktatás vagy egészségügy? Na az már nem megy.
anka
@Sziszifusz: Mielőtt beléptünk az unióba népszavazás volt..., csak a nép döntheti el, hogy kilépünk vagy maradunk! Egyedül a qrmány nem dönthet a kiléptetésről!
magyarbakancs
@anka: Nem tudom ,hogy van-e értelme az eu-nak?
Vagy a hazai kisebbségi milliárdosokat fejlesztjük eu-s pénzekből?
Sziszifusz
@anka: 15:21
Ez a kormány professzionális szintre fejlesztette az agymosási technológiát. Számukra nem jelentene gondot egy hatásos propaganda kampány lebonyolítása, mellyel bizonyítanák, hogy a magyarok számára egyetlen túlélési esély, a Soros bérenc, Európai Unióból történő kilépés.
Ismeretségi körömben már most is hallok olyan hangokat, amelyek az unióból történő kilépést helyeselnék.
magyarbakancs
@anka: elmegyek de én inkább elföldelném ezt a bandát.
anka
@Sziszifusz: - pedig akkor nagyon magunkra maradnánk! - és a ruszkik még jobban ellepnének...:(
Sziszifusz
@anka: 15:39
Ezeknek ez sem számítana. Számukra egy a fontos, az hogy az ő köreik jól járjanak.
Jól megtollasodva elrepülnének egy távoli egzotikus helyre, ahol a lopott javak hasznából még az ük unokáik is jó módban élhetnének.
papa.49
Akkor még kevesebbet tudna lopni a hazugovics...
anka
@Sziszifusz: - evvel tisztában vagyok..., csak azt kéne megakadályozni, hogy letudjanak lépni.
és akkor még ott vannak az erdélyi magyarok...:( scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/20374676_1502395099780626_7593246123603894082_n.jpg?oh=90de1a533b5c46060f628c829c0b95d2&oe=5A043A58
- amíg sok a birka addig nem lesz változás!
lusta
@Sziszifusz: Az, hogy az Orbán kormány nem pályázott a Londonból elköltöző intézmények egyikére sem, jelentheti azt is, hogy az ország olyan erő, de olyan erős, hogy természetes dolog az uniós intézmények M?agyarországra költözése. Amennyiben mégsem jönnek, akkor ez a tény is bizonyítja Soros György magyar ellenes forgatókönyvét.
lusta
@anka: MIlyen népszavazás? A nép a választásokon felhatalmazta a sorosbérenc föld-trafik tolvaj ártunkat és qurmányunkat a megfelelő lépések megtételére.
RonaGyuri
Akár józan önmérséklet is lehetne

de valójában csak nincs benne elég lenyúlható pénz

A 444.hu (bár lehet Soros 444 blogját kellene írnom, hisz kormányzati körökben így szokás) számol be róla, hogy bár márciusban Lázár bejelentette, hogy „Magyarország készen áll, hogy megfelelő székhelyet biztosítson az Európai Gyógyszerügynökség és az Európai Bankhatóság számára”, most nagyon úgy tűnik, hogy „a magyar kormány már a pályázat leadási határideje előtt elengedte a dolgot”!
Nos azt kell mondjam, hogy alapvetően bölcs dolog volt, mert – ahogy az olimpiai rendezés is – reménytelen volt. Azonban az igazi érdekesség, hogy az olimpiára hivatkozva számolatlanul lehetett (sőt a hírek azt mutatják, hogy nem csak múlt-időben) dobálni a pénzt, bármiféle megtérülés reménye nélkül. Ezzel szemben egy-kéz EU-ügynökség üzemeltetése igencsak jól megtérülő vállalkozás. Persze csak addig, amíg tagok vagyunk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.